Lemúriai Női Testvériség

Lemúriai Női TestvériségAz eredeti Lemúriai Női Testvériség Lemúria egész területén gyakorolta szövetségét, az elsődleges hegyen csakúgy, mint a többi szigeten és a szárazföldi településeken. Az „Akasha növekedési évszázadain” jóval túl is fennmaradt, folyamatosan terjedt el az egész földön, amíg feledésbe nem merült történelmetek túlélő tulajdonságainak és hódító korszakai kezdetének betudhatóan. Túlélte az eredeti Lemúria „egyedüli önkifejezésének” tulajdonságait, és a föld legtitkosabb társaságai közül néhány ennek köszönheti létét. Az asszonyok, akik a szövetséget először őrizték, átnevezték, sőt meg is tagadták, majd végül maguk a papnők is kihaltak, az Emberiség felborult egyensúlya miatt. Ám az öreg lélek Akashájából sohasem tűnt el. Mint egy régi szerelmes suttogása, arról szólt, hogy újra fel fog bukkanni és lángra fog lobbanni az emberiség iránti együttérzés tüzével.

Lee Carroll

Van egy mondás: Ha nők vezetnék a világot, sohasem küldenék a fiaikat a harcmezőre. Ez az „anyai energiák” meghatározása.
Egy másik mondás szerint: Ha a földön a női és férfi princípium egyensúlyban lenne, akkor az emberek sosem küldenék a harctérre a gyermekeiket.

Kryon


 

Az emlékezés virágai kibomlanak

Kryon - Ottawa, 2019

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés - Ottawa, 2019.08.19.

Üdvözöllek benneteket kedves Nővérek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A társam félreáll. Egymás után adom át sorban az üzeneteket, melyek birtokában jobban megérthetitek, amit már tudtok, ám ami – manapság – még nem tükröződik a társadalomban. Ez lassacskán azonban megváltozik.

Tudati összefonódás egy Csillaganyával

Kryon - Stamford, 2019

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés - Stamford, 2019.07.27.

Üdvözöllek benneteket kedves hölgyek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Találkozás egy Csillaganyával

Kryon - Boston, 2019

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés - Boston, 2019.07.20.

Üdvözöllek benneteket kedves hölgyek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A hegy nővérei

Kryon - McCloud, 2019

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés - McCloud, 2019.07.01.

Üdvözöllek benneteket kedves nővérek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A társam félreáll, ami azt jelenti, hogy a székben ülő férfi nem hallja mindezt. Ez azon általa történő közvetítések egyike, amikor kívül marad a szavai körén. Ez pedig okkal van így, mégpedig azért, amit újra elmondok: az előttem összegyűlt női nem iránti tiszteletből. Nincs ebben semmi titok, csupán tisztelet – a női mivoltotok tisztelete, ami mint mindig, a megbeszélésünk részét képezi. Mivel előttem ülnek itt a nővérek, és eme szót majdnem szó szerint használom – a hegy nővérei.

A hegy árnyékában ülve

Kryon - Shasta-hegy, 2019

A Lemúriai Női Testvériségnek szóló Kryon közvetítés - Shasta-hegy, 2019.06.20.

Üdvözöllek benneteket kedves Hölgyek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Az üzenet ma este leginkább azoknak szól, akik itt vannak a teremben, bár lesznek olyanok is, akik aztán majd meghallgatják. Nekik azt mondanám – főleg azoknak, akik közületek valónak tartják magukat –, hogy ők is képzeljék el magukat ide!

Különleges alkalom ez, igen különleges. Ez itt a Lemúriai Női Testvériség, és a hegy árnyékában találkoztok. Amint arról ma korábban beszéltünk, megtévesztő lehet az, ami itt van. Azt mondtam, hogy magának az életnek a meghatározása behatárolt a számotokra: nem tartalmazza azt, ami a definíción túl van. Nem fedi le a különlegesen magasfokú tudatosságot, avagy a test nélküli tudatosságot – viszont ez mégis itt van.

Tisztelet és megbecsülés

Kryon - Buffalo, 2019

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés - Buffalo, 2019.06.08.

Üdvözöllek benneteket kedves hölgyek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Minden rendben lesz

Kryon - San Jose, 2019

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés – San Jose, 2019.02.02.

Üdvözöllek benneteket kedves Csillag Nővérek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A társam félreáll. Eme néhány percben egy feladatot kívánok adni nektek! Egy kicsit még jobban emlékeztetni szeretnélek benneteket annak eleganciájára, ahonnan származtok és aminek okán itt ültök, akár a mai napon is. Több ez, mint olyan nők összejövetele, akikben valami közös van – akár az, hogy részt vettetek a felkészítésben – több ez ennél, ez egy szakképzés. Íme, amit mondani akarok nektek: beszéltünk ma az elkülönülésről, az egységről, egy korábbi közvetítésben. Vegyük ezen szavakat és alkalmazzuk őket az életetekre, vagy éppen a sámáni felkészítésre!

Együttérzés

Kryon - Miami, 2018

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés – Miami, 2018.12.15.

Üdvözöllek benneteket kedves Csillag Nővérek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ez a közvetítés a Lemúriai Női Testvériség egyik alkalma során hangzik el. Ez más, mint a mai nap többi közvetítése. A társam félreáll – ezt a kifejezést használtuk már korábban is. Azt jelenti, hogy a székben ülő férfi ebből semmire sem fog emlékezni. Ez a nemetek iránti tiszteletadásból fakad, kedves Nővérek. Ezen pár percben ezt ne egy férfi hangjaként hallgassátok!

Ez az üzenet egy olyan gyönyörű helyről érkezik, amit nehéz leírni a számotokra. A fátyol túloldalának nevezitek, de nem az – mert itt van. Kedveseim, a fátyol túloldala veletek tart mindenhova, megérinthetik bármikor, amikor csak akarjátok. Ez az, ahogy a többdimenziós dolgok működnek.

A megszentelt edény felnyitása

Kryon - Grand Rapids, 2018

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés - Grand Rapids, 2018.08.25.

Üdvözöllek benneteket kedves csillagnővérek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A társam félreáll. Ugye milyen érdekes, ahogy a tudatotok az időt érzékeli, vagy éppen nem? Vannak itt idősebbek a teremben. Amikor egyedül vagytok, rátekintetek az életetekre és azt mondjátok: „Ez a sok év, ami elment, mintha csak tegnap lett volna – hiszen tegnap is volt! Úgy tűnik, mintha fél évszázad egy szempillantás lenne.”

Isten tükrei vagytok

Kryon - Portland, 2018

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés - Portland, 2018.08.11.

Üdvözöllek benneteket kedves Csillagnővérek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Mi a Női Testvériség esszenciája?

Kryon - Bath, 2018

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés - Bath, 2018.05.22.

Üdvözöllek benneteket kedves hölgyek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Bath-ból jön ez a Lemúriai Női Testvériségnek szóló üzenet, viszont ez a terület igen közel van a Glastonbury-csomóponthoz. Ez pedig azt jelenti, hogy a mostani üzenet más ennek az energiának köszönhetően. Sehol máshol nincs ilyen hely, amely Lemúriát visszhangozná.

A társam félreáll. Ez azt jelenti, hogy a ma esti üzenetre nem fog emlékezni. Elmondtam ezt már korábban is, de sokan közületek nem hallották az okát. Az ok pedig az, hogy a fátyol túloldalán nincsenek nemek, itt pedig vannak. Fontos, hogy a nők hallják ezt először, a társam férfiként viszont ne.

A tanítás még mindig bennetek van

Kryon - San Antonio, 2018

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés - San Antonio, 2018.02.10.

Üdvözöllek benneteket kedves Nővérek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A társam félreáll. Mindannyian különböző okokból vagytok jelen, melyek személyesek. Ami viszont közös az az, hogy mind elhivatottak vagytok. Ez olyan elhivatottság, ami nem feltétlenül tudatos, és még csak nem is lineáris. Közvetítésről-közvetítésre elmondtuk nektek, hogy nem mindannyian egyidőben voltatok itt jelen – az elhívás elsősorban abból ered, hogy mind öreg lelkek vagytok. Az elhivatottság annak szól, hogy ti – mint öreg lelkek és a női nem képviselői – visszaemlékeztek valamire, ami mélységes. Több van ebben, mint csupán a női nem összefogásáról való ünnepélyes megemlékezés. Azt már megtették hosszú éveken át. Ti egyfajta elhivatottságot éreztek.

Megszenteltek vagytok

Kryon - Seattle, 2017

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés -  Seattle, 2017.12.09.

Üdvözöllek benneteket kedves hölgyek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A társam félreáll. Ez ismét csak a női nem megtisztelése, nem más. Nincsenek itt titkok, a közvetítésben legalábbis.

Az első részben az előző közvetítés témáját szeretném kibővíteni. Amennyiben később hallgatjátok ezt, keressétek meg a dátumot, majd találjatok rá az ezt megelőzőre – nem olyan bonyolult ez! Az nem a Nővériségnek szóló közvetítés, hanem az egész csoportnak, akik a Nővériség előtt voltak eme helyen. A „lelkekről” szólt. Visszatartottunk valamit abban a közvetítésben, mert inkább idetartozik. További bonyolultságot és összetettséget hordoz az, ami az emberi lélek. Beszéljünk hát róla!

Lemúriai vagy?

Kryon - Stamford, 2017

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés - Stamford, 2017.08.12.

Üdvözöllek benneteket kedves Csillag Nővérek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A társam félreáll. Észrevehettétek, hogy a csoport növekszik, és a hónapok, az idő teltével, egyre többen kezditek el megérteni és felismerni azt, hogy ez a csoport, amit látogattok vagy hallgatok, valódi. Ez nem olyan csoport, amiben istennőkként úgy döntöttetek, hogy részt vesztek a nemetek miatt, vagy azért, mert valami közös van bennetek – több rejlik ebben.

Felkészülés a szertartásra

Kryon - Madison, 2014

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés - Madison, 2014.07.26.

Üdvözöllek benneteket kedves hölgyek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A közvetítés folyamata esetenként különböző lehet. Lehet erőteljes, lehet kedves, céltudatos, informatív és konkrét is. Az olyan típusú üzenetek átadásához, mint a mai, a közvetítési formák közül a konkrétat használom. Ebben az esetben a társam kivételesen velem marad, mert nincs benne semmi olyan, ami csakis a nőket illeti meg. Jó lenne, ha ő is meghallgatná. Egy példát szeretnék átadni a számotokra az üzenet tanításában arról, hogy kik is vagytok.