Kryon

Kryon

Kryon Mester egy kvantum-csoport, amely minden létezővel kapcsolatban áll. A legkiemelkedőbb közvetítője Lee Carroll, akinek közvetítésével már rengeteg tanítást adott – és folyamatosan ad át – az emberiségnek.

Kryon tanításai olyanTANÍTÁSOK, amelyek az emberiség ébredését, megvilágosodását és felemelkedését szolgálják.

Ha ezen az úton haladsz, akkor pontosan tudhatod, hogy az ébredettség napról-napra változik, ezért Kryon tanításait több alkalommal szükséges tanulmányozni, hogy azok tartalma világos lehessen.

Kryon-ról mit érdemes tudni?Erről Ő így tájékoztat bennünketAz utolsó idők-ben:

Nevem voltaképpen nem más, mint egy „gondolat-csoport” vagy „energia-csomag”, amely körülvesz engem, s láthatóvá tesz más entitások számára. Kommunikációs kapcsolataim során ugyanez a csomag küldetik el, s mindenkor ez a csomag tesz felismerhetővé engem. Folyamatosan kommunikációs kapcsolatban állok minden létezővel – kérlek, egyszerűen fogadd el ezt. ...

Nevem energia-csomagja (amely különbözik kommunikációs energia-csomagomtól) három összetevőből épül fel:

(1) HANGREZGÉS - amit te hangként érzékelsz,

(2) FÉNYHULLÁM - amely érzékeid számára fényként és színként jelenik meg, és

(3) ALAK - amelyet érzékeid különböző formákban, mintákban vetítenek eléd.

Mindez összességében egyetlen csomagban jelenik meg, és olyan módon fogható fel, amely jelen pillanatban még nem kifejezhető számodra. Névcsomagom javarészt olyan elemekből épül fel, amelyek kívül esnek az emberi érzékelés határain.

Nem könnyű magyarázattal szolgálni erre. Olyan ez, mintha a színeket próbálnánk lefesteni egy vak számára. Még nem állnak az emberiség rendelkezésére azok a receptorok, amelyek segítségével felfogható lenne lényegem, s ez jól van így. ...

Ha többet kívánsz tudni Kryon-ról, akkor a Kryon Mester oldalt ajánljuk számodra.

Jelezzük, hogy Kryon 1989-ben lett aktív a földi élet átalakulásában, miután az emberiség 1987-ben úgy döntött, hogy nem a sokadik földi civilizáció pusztulását, hanem az újjászületést, ezzel pedig az Önvalóra ébredést választja. Kryon a földi élet újjászületését szolgálja, ezért mindenképpen érdemes figyelembe venni a tanításait.

Kryon tevékenységében kiemelkedően fontos az új energia és az arról szóló tanítás, amelyet alapos tanulmányozásra javaslunk.

Fontos jelzés: ha már kellően ébredett vagy, vagyis aktiváltad a megfelelő tudásodat és képességeidet, akkor közvetlen párbeszédet folytathatsz Kryon-nal.

Ebben a rovatban Kryon tanításait tesszük közzé, tudva azt, hogy sokak számára fontos, hogy ezekkel a tanításokkal így és ezen a honlapon is találkozhassanak.


Kryon: Átkelés a határon

Kryon: Átkelés a határon

Kryon Mester könyvének alcíme:

Az új évezred energiáinak megértése

Tartalomjegyzék

LEE CARROLL ELŐSZAVA

A SZERZŐ ELŐSZAVA

Feltűnt már?
Miről szól ez a könyv?

ELSŐ FEJEZET

BONYOLULT FOGALMAK

Jelen idő
Az Ember valósága
A vonat metaforája – a dimenziók
Az örök életű Emberi Lélek

Második fejezet – 1999. június, augusztus

IDŐ és VALÓSÁG – Első rész

Harmadik fejezet – 1999. május, július, szeptember

IDŐ és VALÓSÁG – Második rész

A valóság
Az energia köre
Az isteni katalizátor
Valóságotok hét jellemzője

Kryon: Az élő Gaia

Kryon: Az élő Gaia

Alcím:

Földanya és az emberiség kapcsolata

Szerkesztette: Monika Muranyi

Érdekelnek a Föld energiái, a Ley-vonalak, a portálok, a szent helyek, valamint a Gaia és az emberiség közt fennálló tudatos kapcsolat? Ha igen, akkor ez a könyv neked szól!

Szerkesztő/Szerző: 

Kryon: Az ember Isten társaként

Kryon: Az ember Isten társaként

Kryon Mester könyvének alcíme:

Útmutató egy új emberré váláshoz

Tartalomjegyzék

BEVEZETŐ
A SZERZŐ ELŐSZAVA
ELSŐ FEJEZET: ÜLJ A SZÉKBE!

A mindennapi élet
Jólét
Az ember hatalma
Földönkívüliek
A közvetítésről
A tiszta szeretet négy attribútuma
Thomas, a gyógyító példázata
AZ EMBERI SZELLEM HATALMA
Az emberi hatalom hat attribútuma
Példázat Mártáról és az egyszeri kincsről

MÁSODIK FEJEZET: ISTEN TÁRSAI VAGYUNK

Isten követése
Emberi társak / Isten mint társ
A régi megtisztítása
Társteremtés és önértékelés
Béke
Egészség
Hűség
Játszma
Kapcsolatok
Kölcsönösség
A HÉT SZERETETKAPOCS
Isteni adomány?

Kryon: Az emberi DNS 12 rétege

Kryon: Az emberi DNS 12 rétege

A jelen korban, az új energia megjelenése után, a legnagyobb változások az emberi DNS-ben zajlanak.

Kryon Mester 12. könyve az emberi DNS 12 rétegét mutatja be, amelyet alapos tanulmányozásra javaslunk.

A tanulmányozás után egyértelművé válhat számodra is, hogy miért a Merkabah-t ajánljuk akkor, ha aktívan kívánsz foglalkozni az Önvalóban való kiteljesedéseddel – másként fogalmazva: a tudatváltásoddal.

Tartalomjegyzék

Kryon: Az emberi lélek alkímiája

Kryon: Az emberi lélek alkímiája

Alcím

Útmutató egy új emberré váláshoz

„Az alkímiai átalakulás lényegében azt jelenti, új korszakban, új spirituális paradigmában létezünk. (A paradigma szó lassan afféle új kor zsargonná válik, melyet ezúttal „minta” vagy „modell” értelemben használunk. Emellett azonban könyvünk kontextusában „a dolgok működéseként” is értelmezhető.) Az alkímia szó mágikus fogalmi tartalmát szándékosan hangsúlyoztuk ki, miképpen az átalakulás képzetét is. Az új energia eljövetelének kapcsán Kryon jelen korunk sürgetéséről beszél (erről még többet később), azonkívül új emberi képességek kibontakozásáról ad számot, s azt mondja, a hasonlatok nyelvén szólva valamennyien sorban álltunk, hogy ezekben a különleges időkben itt lehessünk a Földön! Valóban megváltozhatunk? Valóban megteremthetjük önnön valóságunkat, valóban meggyógyíthatjuk magunkat? FELTÉTLENÜL!

Kryon: Az Új Ember

Kryon: Az Új Ember

Alcím:

Az emberiség evolúciója

Kryon Mester könyvsorozatának XIV. könyve

Az Új Ember kifejezés a növekvő tudatossággal bíró emberiséget jelenti. Elkezd beteljesülni az Ősök próféciája, akik jelezték, hogy ha átlépjük a 2012-es határvonalat, akkor megtapasztalhatjuk „a legmagasabb szintű tudatosságot, amit az emberek valaha is láttak”. Átléptük a 2012-es határvonalat, és a változás itt van! Készen álltok a fejlődésre?

Ez a könyv olyan Kryon közvetítéseket tartalmaz, amelyek 2013 és 2016 között hangzottak el.

Tartalomjegyzék

Kryon: Az új energia

Kryon: Az új energia

1987-ben, a Harmonikus Konvergencia idején az emberiség Felsőbb Én-jeinek összessége a felemelkedést, másként fogalmazva: a kvantum-tudatosodást választotta.

Mi a változás lényege és a mozgatórugója?

1992-től Új energia van jelen, amely a kvantum-tudatosodást segíti, amelyet többen rezgésszint-változásként is jeleznek.

Az új energiára való átállás az egyéni szabad akarat alapján történik.

Kryon: Az új kezdet

Kryon: Az új kezdet

Kryon Mester könyvének alcímei:

A 2002 UTÁNI ÉVEK

Ember és Föld, a megmagyarázhatatlan magyarázata

Tartalomjegyzék

BEVEZETŐ
CSAK GYEREKEKNEK

BERNI, A MADÁR, AKI FÉLT A REPÜLÉSTŐL

Lee Carroll kiegészítője
Lee nyilvánosság előtt elhangzott szavai...

ELSŐ FEJEZET

A CSODÁK KATALIZÁTORA

A felnőtt
A vödör metaforája
A Felsőbbrendű Én
A gyermek

MÁSODIK FEJEZET

A LÁTHATATLAN ENERGIA, AMELY KÖRÜLVESZ BENNETEKET

HARMADIK FEJEZET

AZ ÚJ KEZDET

Kryon: Az utolsó idők

Kryon: Az utolsó idők

Alcím

Új információk a személyes béke eléréséhez

1993-ban jelent meg magyarul Kryon Mester első könyve, amely a jelen kor változásainak kezdetéről szól.

Kryon: Egy Út a Szeretetegységbe

Kryon: Egy Út a Szeretetegységbe

Kryon Mester tanításainak szerkesztett, tömörített változata

Ajánlás

Mindazoknak, akik felismerték, hogy minden ember rendelkezik az élete megváltoztatásához szükséges erővel, és hogy a dolgok nem mindig olyanok, amilyennek látszanak!

Forrás: Magyar Kryon Honlap

Rovat: 

Kryon: Fellebben a fátyol

Kryon: Fellebben a fátyol

Az új energiában való eligazodáshoz kifejezetten ajánlott Kryon Mester könyve, amelynek alcíme:

Új energia apokalipszis

A könyvben írottak alapos elemzést és aktívvá tételt kívánnak...

Tartalomjegyzék:

BEVEZETŐ

Túl sok könyv!
A jelenlegi idők
A közvetítés újdonság számodra?
Kryon-kultusz?
Amit tanítok
Azoknak, akik úgy nevelkedtek, mint én
Mindennapjaimról
Indigó Gyerekek: támadás alatt álló téma
Az Egyesült Államok határaitól délre
Megjelennek a gömbök
Belevágunk a sűrűjébe
Erről a könyvről
Üzenetek az egyesült államokbeli Fényküldötteknek
Üzenet Lee Carrolltól – 2006. július 25.
A lehetőség

ELSŐ FEJEZET

Kryon: Feltárul az emberi lélek

Kryon: Feltárul az emberi lélek

Alcím:

A fátylon túli világ titkai

A könyv a Lee Carroll által közvetített Kryon-tanítások téma szerint csoportosított gyűjteményét tartalmazza, amelyet Monika Muranyi szerkesztett.

Tartalomjegyzék

Köszönetnyilvánítás
Előszó
Bevezetés
I. Az emberi lélek
II. A Gaia lélek csoport
III. A emberi lélek csoport
IV. A legbelső lélek csoport
V. Lélek-kommunikáció
VI. Lélekutazás
Zárszó
A szerzőről

Szerkesztő/Szerző: 

Kryon: Fordulópont

Kryon: Fordulópont

Alcím:

Az emberiség újrakalibrálása 2013 után

Kryon Mester 13. könyve részben az előző 12 könyv vázlatos összegzése és részben azoknak a potenciáloknak a megmutatása, amelyek megvalósítására képes az emberiség.

Ezt a könyvet annak az olvasónak ajánljuk, aki ébredni akar és eligazodni kíván a jelen korszakban.

Tartalomjegyzék

Kryon: Hazatérés

Kryon: Hazatérés

Kryon Mester könyvének alcíme:

Michael Thomas és a hét angyal

AJÁNLÁS

Mindazoknak, akik felismerték, hogy minden ember rendelkezik az élete megváltoztatásához szükséges erővel, és hogy a dolgok nem mindig olyanok, amilyennek látszanak!

Tartalomjegyzék

Kryon: Levelek otthonról

Kryon: Levelek otthonról

Kryon Mester hetedik könyvének alcíme:

Lépj be a lélek szobájába, megidézve Isteni Részed szeretetét!

Tartalomjegyzék

A SZERZŐ ELŐSZAVA
ELSŐ FEJEZET – AZ ÚJ KOR ISTENI EGYSÉG

1 – 1. A születés idején érzett öröm – A Földre érkezés metaforája
1 – 2. Válogató szeretet?
1 – 3. Gondolkodás spirituális logika szerint
1 – 4. Szeressétek egymást!
1 – 5. Türelemre van szükség!
1 – 6. További feladatok
1 – 7. Különböző kihívások
1 – 8. Jólét
1 – 9. A versenyzés régi energiájú szemlélet

MÁSODIK FEJEZET – OTTHONRÓL ÉRKEZŐ LEVELEK

Kryon: Ne gondolkozz úgy, mint egy ember!

Kryon: Ne gondolkozz úgy, mint egy ember!

Kryon Mester második könyve 1994-ben jelent meg, amelynek alcíme:

A magasabb dimenziók válaszai a lét alapkérdéseire

Fejezetcímek:

Kryon: Parabolák

Kryon: Parabolák

AJÁNLÁS: Azoknak, akik e történetek olvasása közben megérzik az őket megalkotó végtelen szeretet energiáját... és akik érzik a történetekből áradó hatalmas átalakító erőt.

Tartalomjegyzék

Kryon: Új gondviselés

Kryon: Új gondviselés

Alcím:

Egyenes beszéd egy kizökkent világban

Kryon Mester könyvsorozatának X. könyve

Tartalomjegyzék

Bevezetés Lee Carrolltól
A közvetítésről Lee Carrolltól
A felemelkedésről és az emberi tudatosság hatalmáról
És most elkezdődik
Új Gondviselés
Társteremtés új megközelítésben – A „kórusban”
Mi történik?
Egyenes beszéd
Mi új és mi nem az?    
A Shasta hegy titka
Az önbecsülésről
Csalódások (I. rész) és a Harmonikus Összhang
Az interdimenzionális univerzum
Csalódások (II. rész)
Kérdések és válaszok
A DNS első öt rétegének héber írása, kiejtése és jelentése

Kvantum mintázat

Kvantum mintázat

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Körülöttetek mindenhol energia és láthatatlan dolgok vannak. Ezen a reggelen a „Kryon kíséretről” beszéltünk, és az még mindig itt van. Nem megszámlálható, mivel ez tiszta energia. Olyan sok minden, amit magatok körül láttok, érzékeltek és éreztek, az energia. Az energia nagyon-nagyon sok formában érkezik, és egyáltalán nem is mindegyik van energiaként dokumentálva. Hogy higgyetek ebben az energiáról szóló üzenetben, az embereknek gyakran szükséges azt számszerűsíteni és minősíteni. Meg akarjátok mérni a rezgési tulajdonságait, de néha ez nem lehetséges. Az ok, amiért nem tudjátok ezt megtenni az, hogy még nem tart ott a tudományotok. Ez nem a tudomány kritizálása, hanem annak az egyszerű ténye, hogy van még mit tanulni. A hang fülek nélkül is szól, amik meghallanák, és a fény is jelen van a szemek nélkül, amik meglátnák.

Kvantum-gyógyítás

Kvantum-gyógyítás

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Most pedig hadd beszéljek az Emberről és az Emberi testről. Az információ olyan részeit és darabkáit akarom nektek elmondani, amelyeket már bemutattunk néhányszor, de soha nem közvetlenül közvetítésen keresztül. Adni fogok néhány utalást azzal kapcsolatban, hogy mit tehettek.

Kvantummá válni

Kvantummá válni

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Vannak olyanok, akik azt mondják semmi értelme, hogy az Emberi Lény bármi mást tegyen ennek a fordulatnak az idején, mint előtte bármikor. Vannak olyan Emberi Lények, akik azt állítják úgy vagytok tervezve, hogy elbukjatok. Minden ciklus, minden civilizáció el fog bukni, amikor bizonyos események és civilizációs jellemzők bekövetkeznek. Azt mondják, hogy az Emberi természetben soha nem lesz váltás, soha nem fog változni és hogy a ciklusok ismétlődni fognak újra meg újra. Most pedig itt vagyok én és azt mondom, hogy ez most más. Most elértetek egy pontot, ahol elkezdtek változni és fejlődni kvantum-szinten. A bolygónak kevesebb mint fél százaléka kell, hogy meghozza ezt a döntést, hogy bekövetkezzen a bolygó teljes mértékű változása.

Láthatatlan dolgok

Láthatatlan dolgok

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Rovat: 

Lee Carroll interjú - 2012 valódi üzenete

Lee Carroll

Nagy örömmel köszöntöm a körünkben ismét Lee Carroll-t. Kettő évvel ezelőtt ismerkedhettek meg a magyar emberek Lee Carrollal és rajta keresztül a Kryon üzenetekkel. Immáron nem könyvben, hanem élőben. Milyen új üzeneteket hozott, mi történt az elmúlt két évben? 2012-ig már csak néhány hónap van. 2012-ről sokan hallanak, de senki sem tudja, hogy mit fog jelenteni.

Mielőtt bármiről is beszélnék, mielőtt akár említést tennék 2012-ről, hadd köszönjem meg a lehetőséget, hogy itt lehetek. Igazán köszönöm, hogy újból alkalmam nyílik résztvenni ebben az interjúban, hogy ismét szólhatok Magyarországhoz. Hadd kezdjem ezzel a köszönetnyilvánítással.

Lee Carroll interjú - A színfalak mögött

Lee Carroll

Számomra egy rendkívüli találkozás, hogy itt vagyunk. Ha néhány évvel ezelőtt valaki nekem azt mondja, hogy én Lee Carroll-al fogok beszélgetni, akkor ezt egyáltalán nem hittem volna el.

Nagyon hálás vagyok ezért, köszönöm.

Hát először is szeretném megköszönni, azt hogy elfogadta a meghívásunkat és rendelkezésünkre áll ez alatt az idő alatt, amit Magyarországon tölt.

Nagyon vártam ezt az alkalmat, köszönöm.

Előttem van két könyv a Kryon sorozatból, a legelső, ami Magyarországon megjelent magyarul és ami legutoljára. Mi történt eközött a kettő között?

Lee Carroll interjú - Science-fiction vagy emberi valóság

Lee Carroll

A Civil Rádió - Merítés című műsora
Szerkesztő - műsorvezető: Csaba Beatrix

Jó estét kívánok, Csaba Beatrix vagyok. A most következő beszélgetést Lee Carrollal, sokheti előkészítés előzte meg. Lee ugyanis nagyon elfoglalt ember, különleges munkája van. Üzeneteket közvetít az emberek számára Kryontól. Hogy kicsoda Kryon és mit üzen az emberiségnek, arról számos forrásból értesülhetnek. Leenek 13 könyve jelent meg eddig, amelyeket 25 nyelvre fordítottak már le. A könyveket a magyar olvasók is megismerhették. Emellett Lee, a világ szinte minden tájékán élő közvetítéseket is tart, sőt 7 alkalommal az ENSZ-be is meghívták. A 2 napos szemináriumokon számos olyan új tudásról számol be, amellyel újra és újra meglepi a hallgatóságát.

Lee Carroll televíziós interjú

Lee Carroll televíziós interjú

Nagyon-nagyon nagy szeretettel köszöntünk egy világhírű amerikai médiumot, Lee Carroll-t a stúdióban és ahogy mondtam ez nagyon nagy dolog, hogy itt van nálunk, mert soha egyetlen magyar televízióban nem vállalt szereplést. Az intuíciói hozták el ide a Reggeli stúdiójába, nyilván érezte, hogy mi vagyunk itt most végül is a legjobbak, tehát ide kell jönni hozzánk. Amit külön köszönünk neki és Verrasztó Annamáriának is, aki segíteni fog nekünk a beszélgetésben.

Lee, hát ugye azt tudjuk, hogy egy sikeres mérnökkel állunk, vagy ülünk szemben most. De ugye senki nem születik médiumnak. Hogy indult el ez az egész történet az életében, ez az egész médium ügy?

Lélek kommunikáció

Lélek kommunikáció

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Rovat: 

Lélek utazás

Lélek utazás

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Hadd jelentsem ki ezt: a Világegyetem Teremtő Forrása, mindig is volt és mindig is lesz. Amit a Teremtő Forrásnak hívtok, amit Istennel, vagy a Szellemmel címkéztek fel – ez az, amiről most beszélünk. Azt mondhatnátok, hogy ez az elképzelés, mindezek összes darabját felöleli és igazatok is lenne. Még ezen Univerzum előtt, a Forrás már létezett. Ez felelős mindenhol minden létezőért, beleértve a korábban létező Univerzumaitokat és azokat is, amik a tietekkel egy időben léteznek most. Ez felelős azokért a dolgokért, amiket ismertek és azokért is, amikről semmit sem tudtok és soha nem is fogtok megtudni. Ez a Teremtő Forrás, amelyet Istennek hívtok. Ez az energia egy olyan kvantumlevese, amely az ismert fizikátokon túl létezik.

Rovat: 

Lemúriai vagy?

Kryon - Stamford, 2017

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés - Stamford, 2017.08.12.

Üdvözöllek benneteket kedves Csillag Nővérek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A társam félreáll. Észrevehettétek, hogy a csoport növekszik, és a hónapok, az idő teltével, egyre többen kezditek el megérteni és felismerni azt, hogy ez a csoport, amit látogattok vagy hallgatok, valódi. Ez nem olyan csoport, amiben istennőkként úgy döntöttetek, hogy részt vesztek a nemetek miatt, vagy azért, mert valami közös van bennetek – több rejlik ebben.

Mária története - Egy élet

Mária története

Üdvözletem kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ez egy kedves hely... a tolerancia színhelye. Oka kell, hogy legyen annak, hogy itt ülsz ezen a széken, hogy eljöttél megtapasztalni olyan dolgokat, amelyeken sokan csak nevetnének. Kell, hogy oka legyen ennek! Egy olyan energia van körülöttünk, amely telítve van akarással. A szavaktól sokkal több fog itt történni ma este. Egy olyan energia ez, amely ott sétál a székek és a sorok között. Sokakat megérint majd, akik szabad akaratukkal úgy döntenek.

Rovat: 

Meditáció és ima

Meditáció és ima

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Kedves olvasó, téged is meghívunk. Látszólag nincs semmi olyan magányos dolog, mint egyedül olvasni egyik szót a másik után. Ez nagyon személyes dolog, igaz? Nos, ma talán mégsem, mivel sokan akik itt ülnek, most „megnyújtják az érzékelőiket”, hogy megáldjanak téged. Még ha azon az időkereten kívül is esel, amit megérthetnének. Talán ugyanezt szeretnéd velük tenni, annak ellenére, hogy azt gondolod, ők a múltban vannak.

Ha beleegyeztek, kezdődjék a tanítás.

Az ima és a meditáció folyamata

Valami különlegesről szeretnék ma nektek beszélni. A meditációról. Ma már volt is benne részetek, de még soha nem beszéltünk róla olyan tisztán, ahogy a következő néhány percben fogunk.

Rovat: 

Megérzés, vezetők és angyalok

Megérzés, vezetők és angyalok

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A társamnak elég sok idejébe telt, mire megértette azt a folyamatot, amit most láttok. Bizonyos módokon próbáltátok ki a folyamatot, mert még azzal a kis gyakorlással is, amit most fejeztetek be, elkapjátok az első intuitív gondolatot és azt a legjobb tudásotok szerint alakítjátok át egy lineáris fogalommá, szavakká vagy mondattá, vagy szavak csoportjává. Ez sokszor metaforikus és általános, mint egy kirakós, amit meg kell oldani, vagy egy kép, ami magyarázatra vár. Vannak szavak, melyek értelmetlenek, de más nyelveken más értelmük van. Ez nagyon is normális.

Rovat: 

Meghallani a Szellem hangját – a sötétség és a világosság egyensúlya

Meghallani a Szellem hangját – a sötétség és a világosság egyensúlya

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Az emberiségnek nem csak abban van szabad választása, amit a Szellem beavatkozása nélkül kíván tenni, hanem arról is dönt, hogy milyen irányba vezesse önmagát, valamint a saját tudatossága energiáját és szintjét. Az emberiség dönti el, hogy hogyan is működjön és gondolkodjon, illetve, hogy együttműködjön-e saját magával, vagy sem. Ez az emberiség szabad választása. Ez az egész szabad választás kirakós nem az emberek tesztje, hanem inkább a sötétség és a világosság közötti csatáé.

Rovat: 

Oldalak