Kryon

Kryon

Kryon Mester egy kvantum-csoport, amely minden létezővel kapcsolatban áll. A legkiemelkedőbb közvetítője Lee Carroll, akinek közvetítésével már rengeteg tanítást adott – és folyamatosan ad át – az emberiségnek.

Kryon tanításai olyanTANÍTÁSOK, amelyek az emberiség ébredését, megvilágosodását és felemelkedését szolgálják.

Ha ezen az úton haladsz, akkor pontosan tudhatod, hogy az ébredettség napról-napra változik, ezért Kryon tanításait több alkalommal szükséges tanulmányozni, hogy azok tartalma világos lehessen.

Kryon-ról mit érdemes tudni?Erről Ő így tájékoztat bennünketAz utolsó idők-ben:

Nevem voltaképpen nem más, mint egy „gondolat-csoport” vagy „energia-csomag”, amely körülvesz engem, s láthatóvá tesz más entitások számára. Kommunikációs kapcsolataim során ugyanez a csomag küldetik el, s mindenkor ez a csomag tesz felismerhetővé engem. Folyamatosan kommunikációs kapcsolatban állok minden létezővel – kérlek, egyszerűen fogadd el ezt. ...

Nevem energia-csomagja (amely különbözik kommunikációs energia-csomagomtól) három összetevőből épül fel:

(1) HANGREZGÉS - amit te hangként érzékelsz,

(2) FÉNYHULLÁM - amely érzékeid számára fényként és színként jelenik meg, és

(3) ALAK - amelyet érzékeid különböző formákban, mintákban vetítenek eléd.

Mindez összességében egyetlen csomagban jelenik meg, és olyan módon fogható fel, amely jelen pillanatban még nem kifejezhető számodra. Névcsomagom javarészt olyan elemekből épül fel, amelyek kívül esnek az emberi érzékelés határain.

Nem könnyű magyarázattal szolgálni erre. Olyan ez, mintha a színeket próbálnánk lefesteni egy vak számára. Még nem állnak az emberiség rendelkezésére azok a receptorok, amelyek segítségével felfogható lenne lényegem, s ez jól van így. ...

Ha többet kívánsz tudni Kryon-ról, akkor a Kryon Mester oldalt ajánljuk számodra.

Jelezzük, hogy Kryon 1989-ben lett aktív a földi élet átalakulásában, miután az emberiség 1987-ben úgy döntött, hogy nem a sokadik földi civilizáció pusztulását, hanem az újjászületést, ezzel pedig az Önvalóra ébredést választja. Kryon a földi élet újjászületését szolgálja, ezért mindenképpen érdemes figyelembe venni a tanításait.

Kryon tevékenységében kiemelkedően fontos az új energia és az arról szóló tanítás, amelyet alapos tanulmányozásra javaslunk.

Fontos jelzés: ha már kellően ébredett vagy, vagyis aktiváltad a megfelelő tudásodat és képességeidet, akkor közvetlen párbeszédet folytathatsz Kryon-nal.

Ebben a rovatban Kryon tanításait tesszük közzé, tudva azt, hogy sokak számára fontos, hogy ezekkel a tanításokkal így és ezen a honlapon is találkozhassanak.


Az utolsó idők

Az utolsó idők

Átdolgozott változat

Rovat: 

Az „N” betű

Az „N” betű

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Érdekes folyamat ez a közvetítés. Azoknak, akik korábban nem hallottak erről, a társam elmagyarázza. Nem lépünk a lelke helyébe, az nagyon lineáris lenne. Ez nem egy lineáris folyamat. Hogyan magyaráznátok el a megérzést? Valami, ami olyan gyorsan történik és mégis olyan mélységes. Egy egész történetet ad át nektek egy pillanat alatt.

Rovat: 

Az „U” betű

Az „U” betű

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Újra elmondom nektek kedveseim, hogy tudom, hogy hol vagyok. Egy csodálatos helyen vagytok, egy feminin helyen vagytok és részben ezért érzitek magatokat így. Óh, itt van az anyai együttérzés helye, az idősebbek tiszteletének a helye és ti érzitek ezt.

A mai közvetítés az „U” betűről fog szólni. Az „U” a második betű a Kundalini szóban és mivel a második, a száma 2. A számmisztika szerint a 2-es szám jelöli a struktúrát, a szerkezetet és mi ezt egy olyan szóra fogjuk vonatkoztatni, amely szintén „U” betűvel kezdődik és ez a szó az egység (unity – ford.). A kundalini energiájának a mozgása először a mai tanítás néhány spirituális jellemzőjében mutatkozik meg és az egység egyike a legnagyszerűbbeknek. Ezért úgy fogalmaznánk meg az egységet, mint bonyolult és egyenlőtlen energiák összehozását.

Rovat: 

Betegség és gyógyítás

Betegség és gyógyítás

Az átalakulásra vonatkozó tanítás kezdete

Univerzális szempontból nem lenne tisztességes, ha olyan kérdéseket válaszolnék meg, amelyek közlésére még nem tárult fel a megfelelő kapu. Ezzel azt akarom mondani, hogy a tanító bölcsessége nem csak a válaszok megadásában tükröződik, hanem abban is megjelenhet, hogy kijelöli az elsajátítandó leckéket, és arra ösztönzi tanítványait, hogy a felmerülő kérdéseket maguk válaszolják meg. Ti is hasonlóképpen jártok el az emberiség ifjú tagjainak oktatásával kapcsolatban.

Bölcsesség

Bölcsesség

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Rovat: 

DNS tudatosság

DNS tudatosság

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Mi a véleményetek arról, ami történik? A közvetítésről fogunk beszélni ebben a néhány pillanatban. Beszéltünk róla korábban, de nem egy egész közvetítést felölelően. Mi a véleményetek arról, amit láttok? Azok, akik érzékelik az energiát, tudják, hogy mi is történik itt. Ők érzik a változást, érzik, hogy a szívek egyesülnek az üzenettel. Ez könnyű, ez a szeretettel való szövetség.

Rovat: 

Döntések

Döntések

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Rovat: 

Egészség és gyógyítás

Egészség és gyógyítás

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Egészség és gyógyítás - válaszd a táncot

Egészség és gyógyítás

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ma az egészségről és a gyógyulásról szeretnénk neked beszélni. Adunk néhány feltételezést, melyet már korábban megbeszéltünk, aztán kiterjesztjük őket. Aztán átadunk neked dolgokat melyekről sosem beszéltünk, mert csak most jött el az ideje. Tudományosabban és ezoterikusabban beszélünk a DNS-ről. Beszéltünk a rétegekről, beszéltünk a héber nevekről, melyeket ezek tartalmaznak. Megadtuk nektek a céljaikat. Azt is elmondtuk, hogy ezek hogyan keverednek. Még nem határoztuk meg mindegyiket, de ezt meg fogjuk tenni.

Egy összegzés Oroszországnak

Összegzés Oroszországnak

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A tudományt a felfedezések viszik előre és csak azt tudhatjátok, amit tudtok. A mai naptól számított 10 év múlva, meg fogják változtatni azt, amit tudnak. Ezért a tudósok igazsága, csupán annak a pillanatnak a tudása, amit a felfedezéseik alapján tudnak. A tudományos igazság folytatja az elmozdulást – a lélek igazsága ugyanolyan marad. Végül lesznek felfedezések, hogy bebizonyítsák azt, amit most mondok nektek. Tudnotok kell, hogy mi is történt, ezért lassan fogok haladni. Egy gyönyörű bolygóról szóló csodás történetet mesélek el.

Rovat: 

Egyenes beszéd

Egyenes beszéd

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ha egy szóban kellene kifejeznem, hogy mi történt az elmúlt tíz évben, azt mondanám, hogy „emelkedés”. Emelkedés. A „fátyolról” beszélünk, amely a dualitást okozza, amelyben éltek és a bolygó energiájáról, amely a fátyol emelkedésében fontos szerepet játszik.

Rovat: 

Egységben a valódi fizikával

Egységben a valódi fizikával

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Rovat: 

Együttérzés

Kryon - Miami, 2018

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés – Miami, 2018.12.15.

Üdvözöllek benneteket kedves Csillag Nővérek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ez a közvetítés a Lemúriai Női Testvériség egyik alkalma során hangzik el. Ez más, mint a mai nap többi közvetítése. A társam félreáll – ezt a kifejezést használtuk már korábban is. Azt jelenti, hogy a székben ülő férfi ebből semmire sem fog emlékezni. Ez a nemetek iránti tiszteletadásból fakad, kedves Nővérek. Ezen pár percben ezt ne egy férfi hangjaként hallgassátok!

Ez az üzenet egy olyan gyönyörű helyről érkezik, amit nehéz leírni a számotokra. A fátyol túloldalának nevezitek, de nem az – mert itt van. Kedveseim, a fátyol túloldala veletek tart mindenhova, megérinthetik bármikor, amikor csak akarjátok. Ez az, ahogy a többdimenziós dolgok működnek.

Elengedés

Elengedés

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Hadd adjak át nektek egy példát! A Veleszületett: az okos test, ami értetek van, a tobozmiriggyel van kapcsolatban, az pedig a Felsőbb-Énnel. Ez magába foglalja az intuíciótokat. Elmondtuk, hogy ebben az új energiában a megerősítések használata az öngyógyításhoz valószínűleg az egyik legerősebb dolog. Helyzetekre, mindenféle dolgokra, de ezt aztán összekevertétek Istennel. Azt szeretném, hogy egy pillanatra kerüljetek ki a dobozokból és figyeljetek! A sejtszerkezetetek nem működik hatékonyan, és segítségre van szüksége.

Rovat: 

Elengedni a vonatot

Elengedni a vonatot

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Rovat: 

Előrejelzések

Előrejelzések

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Az a küszöb, amit a társam éppen átlépett (amikor Lee közvetíteni kezdett) olyan, amit ti is érezhettek. Ugyanaz a hang, de az energia azok számára, akik képesek megérezni, merőben más. Ezen a küszöbön túl egy ajtó nyílik meg. Ez egy kitáruló ajtó afelé, amit „mezőnek” neveztek, ahol nincs se idő, se tér, se egy tulajdonképpeni „hely”. Ez egyszerűen csak „van”. Itt van veletek, minden egyes ember között létezik, és ez az, ahol én is ott vagyok.

Rovat: 

Előrejelzések a következő nemzedéknek

Előrejelzések a következő nemzedéknek

Üdvözletem kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Rovat: 

ENSZ, 1995

Kryon - ENSZ, 1995

A szerzőtől

1995. november 21.-én, kedden első alkalommal utaztam a Nagy Almába (New York). Ha numerológiai szempontból megnézzük, ez egy 11-es nap (1 + 9 + 9 +5 + 1 + 1 + 2 + 1 = 29, 2 +9 =11). Manhattan szigetének végeláthatatlan beton- és üvegkanyonjain át megtett húszperces vad taxizás után tűnt elő az ismerős ENSZ-épületegyüttes, előtte a sokszínű zászlóerdővel, hívogató látványt nyújtott a magamfajta dél-karolinai fickónak. Úgy tájékoztattak, hogy az egyes nemzetek lobogóit csak akkor húzzák fel, ha képviselőik részt vesznek az aznapi munkában. Megérkezésünkkor minden zászló fenn lobogott.

ENSZ, 1996

Kryon - ENSZ, 1996

A szerzőtől

ENSZ, 1998

Kryon - ENSZ, 1998

A szerzőtől

Talán emlékeztek rá, hogy akkor jártam először New Yorkban, amikor első ízben közvetítettem az ENSZ-ben. Akkor félelemmel töltött el a város. Azóta tudom, hogy megállapodásom részét képezte a találkozás ezzel a félelemfantommal. New York, azon belül is Manhattan, sok itt töltött élet energiáját hordozza számomra. Valahogy ismerős volt minden sarok már első ott jártamkor. Ahányszor csak New Yorkba utazom és erre minden évben több alkalommal is sor kerül, mindig nevetek ezen a metafizikai tréfán.

ENSZ, 2005

Kryon - ENSZ, 2005

Az ENSZ-ben 2005. február 18-án megtartott élő közvetítést Kryon „újra közvetítette”, kihangsúlyozva bizonyos részleteket. Ezek az információk, melyek könnyebben érthetőek az élő közvetítés hallgatói számára egyrészt pontosítják a mondanivalót, valamint meg­könnyítik az olvasó számára az üzenetek megértését.

ENSZ, 2006

Kryon - ENSZ, 2006

Hogy segítsük az olvasót, ez a közvetítés átdolgozásra került (Lee és Kryon által), hogy elősegítse a még tisztább megértést. Az élő közvetítések sajátos energiát hordoznak, amely olyan plusz kommunikációt jelent, ami a nyomtatott változatban nincs jelen. Élvezzétek hát ezt a kibővített üzenetet, amely az ENSZ S.E.A.T. találkozóján hangzott el 2006 márciusában, Manhattan belvárosában, az ENSZ épületében.

ENSZ, 2007

Kryon - ENSZ, 2007

Hogy segítsünk az olvasónak, ezt a közvetítést újraközvetítettük (Lee és Kryon) és kibővítettük, hogy még világosabb megértést biztosítson. Gyakran az élő közvetítés alkalmával olyan energiák vannak jelen, amelyek egyfajta kommunikációt hordoznak, amit a nyomtatott anyag nem. Élvezzétek hát ezt a feljavított üzenetet, amely az ENSZ székházában, a S.E.A.T. találkozón hangzott el.

ENSZ, 2009

Kryon - ENSZ, 2009

Hogy segítsünk az olvasónak, ezt a közvetítést átdolgoztuk (Lee és Kryon) és kibővítettük, hogy még jobb megértést biztosítson. Ami élőben történik, az gyakran olyan energiákat tartalmaz, amelyek egyfajta kommunikációt hordoznak, amit a nyomtatott oldal nem tud. Így hát, élvezzétek ezt a feljavított üzenetet, ami New York városában hangzott el, az Egyesült Nemzeteknél.

És most elkezdődik

És most elkezdődik

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ma este olyan dolgokról beszélünk majd, amelyek a bolygóval és személyes dolgaitokkal kapcsolatosak. Így működünk. Olyan dolgokról beszélünk, amitől tudnotok kell. Útmutatásokat és információkat adunk, előrejelzünk bizonyos dolgokat és lehetőségeket. És most kezdetét veszi a tanítás, mert elkészültünk, kíséretünk teljes létszámban megjelent e helyen. Az elkövetkezendő percekben már nem csatlakoznak újak hozzánk és nem is távoznak el közülünk. Kialakult a csoport végleges összetétele, az energia mely kifejezetten a most következő üzenethez készült, összeállt. Az olvasók készen állnak és ti is elkészültetek.

Rovat: 

Evolúció - Lehetséges forgatókönyvek

Evolúció - Lehetséges forgatókönyvek

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ez egy másfajta közvetítés lesz. Nem egy szabványos üzenet, hanem inkább három jövőbeli lehetőség bemutatása, amit valóban megláthattok. Ezt a találkozót egy olyan illető rendezi és látja vendégül, akit „futuristának” neveznek. A futurista olyasvalaki, aki arra szánja az idejét, hogy megpróbál előrejelezni érkezőben lévő kormányzati, gazdasági rendszereket, valamint olyan lehetséges találmányokat, amik megváltoztathatják a kultúra jövőjét. Ez aztán megengedi az emberiség számára, hogy jóindulatú módon készüljön elő ezen dolgokra, amikor megtörténnek. Ez hát a futurista. Tehát – a futuristák megtiszteléseként – szeretnék lefesteni egy képet három olyan dologról, amelyekre a jövőben számíthattok.

Rovat: 

Ez mire jó?

Ez mire jó?

Üdvözletem kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Egy olyan hallgatóság előtt ülök most – van néhány ilyen a Földön – akiknek nem kell elmagyaráznom, hogy ki vagyok. Itt megegyezik a hit és annak megértése, hogy az energia ami megtölti a termet, annak ellenére, hogy talán ezoterikus, nagyon is valóságos. Itt egyetértés van abban is, hogy ha ez a szívedet megérinti, már nem tudod elengedni a hitet. Nem tudod azt mondani az értelmednek, hogy ne vegye azt figyelembe, amikor ott érzed Isten szeretetét a válladon.

Rovat: 

Ez nem apáitok új korszaka

Ez nem apáitok új korszaka

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

25 évvel ezelőtt átbeszéltem veletek, hogy mi történik most. Akkoriban ez csak egy lehetőség volt, de most ez a valóságotok. Nem jóslat volt, amikor anno azt mondtam nektek, hogy nem lesz világvége, vagy III. világháború. Nem jóslat volt, hanem egy erőteljes lehetőség. Az egész lényemnek és a társam felébredésének is az az oka, amit tettetek. Amit a győzelem tartalmaz, az annak az öreg léleknek az ölébe hullik, aki ennek a teljes időzítésének a tudatosságát irányította.

Rovat: 

Fatima körút - záró közvetítés

Fatima körút - záró közvetítés

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ezzel ér véget a 3 napos esemény. Nem véletlen, hogy három. A 3-as gyakran képviseli a katalizátor energiáját. Nos tehát, az egyik energia megváltoztatja a másikat. Jó sok minden került elmondásra és megtekintésre, valamint a találkozó kezdetén beszéltünk nektek Luciáról is (az a kislány, akinek 1917-ben többször is megjelent Mária Fatimában – a ford.).

Rovat: 

Felfedezés - 2017

Felfedezés

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Lesznek, akik ezt a közvetítést a jövőben (amit ti annak hívtok) hallgatják. Az üzenet a számukra a következő. Abba tekintenek bele, ami épp most történik. Ez alatt azt értem, hogy ezek a közvetítések az előttem lévőknek szólnak. Ezt hívjátok „Felfedezés Sorozatnak” négy napon át. Ez az első közvetítés. Tehát azok, akik az általatok „későbbnek” nevezett időben hallgatják, arra figyelnek, hogy mi történik veletek éppen most. Nos, ez különbözik azoktól a közvetítésektől, ahol utasítás-készletekkel látjuk el az egész hallgatóságot – ez most nektek szól. Legyünk konkrétabbak! Először is:

Rovat: 

Felkészülés a szertartásra

Kryon - Madison, 2014

A Lemúriai Női Testvériség számára szóló Kryon közvetítés - Madison, 2014.07.26.

Üdvözöllek benneteket kedves hölgyek, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A közvetítés folyamata esetenként különböző lehet. Lehet erőteljes, lehet kedves, céltudatos, informatív és konkrét is. Az olyan típusú üzenetek átadásához, mint a mai, a közvetítési formák közül a konkrétat használom. Ebben az esetben a társam kivételesen velem marad, mert nincs benne semmi olyan, ami csakis a nőket illeti meg. Jó lenne, ha ő is meghallgatná. Egy példát szeretnék átadni a számotokra az üzenet tanításában arról, hogy kik is vagytok.

Féltek a szeretettől?

Féltek a szeretettől?

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

30 éve hozom nektek azt az üzenetet, ami néhányatok számára bonyolult és nehéz befogadni. Nehéz, mert szembe megy mindazzal, amit gondoltok, amit mondtak nektek, vagy azzal, amiről azt gondoljátok, hogy így vagy úgy kellene lennie. Az pedig, amit lassan közöltünk veletek ezen évek során – mikor is a valódi igazság elkezd világossá válni –, nem fog túlságosan jól hangzani azok számára, akik azt gondolják, hogy tudják azt, amit tudnak. Átadtunk nektek néhány tudatosságbéli alapvetést is, és újra el fogjuk mondani őket.

Rovat: 

Feltevések

Feltevések

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ismételtem elmondom, hogy az előttem lévőknek a valóságukban, a belátásukban és a létezésük paradigmájában, hozzáigazodási időre van szükségük. Még azok számára is közületek, akik annyira felébredettek és tudatosak, ő csupán egy ember egy székben előttetek. A hang ugyanaz, mint egy pillanattal ezelőtt, de közületek azok, akik képesek a megkülönböztetésre, tudják, hogy az energia nem ugyanaz.

Rovat: 

Oldalak