Kryon: Üzenet a zsidóságnak

Kryon: Üzenet a zsidóságnak

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Sok évvel ezelőtt elmondtuk nektek, hogy vannak különlegességek a zsidó néppel kapcsolatban. Elmondtuk nektek, hogy ők rendelkeznek valamivel, amit akkor úgy hívtunk: „az emberiség tiszta karmikus jellegzetességei”. Nehéz elmagyarázni, de az emberiség magjának legbelső részét hordozzák. Ha te egy vagy azok közül, akik hisznek abban, hogy valóban több életre visszatértek (reinkarnáció) és sok olyan élettel rendelkeztek, amelyekre nem tudtok visszaemlékezni, akkor a különbség a zsidóság és más Emberi Lények között az, hogy ti beleegyeztek abba, hogy többször egymás után ebbe a népcsoportba jöttök el. Ezért a DNS-etekben több életet hordoztok a népcsoport jellegzetességeivel, talán több ezer évet is ebből! Amikor úgy döntesz, nem térsz vissza ebbe a családba, akkor a „szabály” szerint sosem jöhetsz többé vissza. Időnként ez a jellemeteket is formálja és néha még ennél is többet. Ez a szabály különbözik azokétól, akik mennek és jönnek és sokkal többrétűbb karmikus csoport jellegzetességével bírnak. Nektek, legtöbbeteknek csak egy ilyen csoportotok volt.

Néhányan reményvesztettek vagytok emiatt és ez erősen visszhangzik a DNS-etekben. Minden alkalommal ugyanazokkal a kihívásokkal szembesültök és ezek a kihívások gyakran harcról, életről és halálról szólnak és azoknak a szörnyűségeiről, akik aktívan keresik a módját, hogy elpusztíthassanak benneteket. Azt mondjátok: „Sosem tudtuk megtenni, amiért eljöttünk.” Azt akarom elmondani, hogy igazatok lenne, kivéve, hogy a dolgok azóta megváltoztak. Ezért van itt Kryon.

A bolygóra érkezésem teljes mértékben veletek kapcsolatos. Hadd mondjam el nektek „Kryon” hátterét. Amint ezt teszem, szeretném, ha megértenétek, hogy ez a történelmi háttere egy új tudatosságnak a bolygón. Én üzenethozó vagyok és semmi más – egy üzenethozó, aki csak egy céllal érkezett, azzal, hogy tanácsot és segítséget nyújtson nektek közreműködésetekben a Föld megváltoztatásában. Ezen a változáson belül egy még nagyobb változás áll a zsidóság előtt.

Az esemény 1987-ben történt. A partnerem 1989-ben történt első közvetítéséig hatása nem mutatkozott. Az üzenetem arra adott választ, amit Harmonikus Konvergenciának nevezünk. Néhányan más névvel is elnevezték – a 11:11-et. Azok, akik érzik az emberiség energiáját, tudják, hogy mi történt akkor. Nehéz elmagyarázni, de akkor valamilyen szinten az emberiség egésze kapott egy választási lehetőséget. Ezt így lehet elképzelni: minden Emberi Lény magasabb lénye összegyűlt és közvélemény kutatáson vett részt – ha szeretnéd, szavazott – arról, mi legyen a következő lépés. Egyikőtök sem emlékszik arra a napra, mert ez egy magasabb szinten történt, mint az a szint, amelynek tudatában vagytok. Ez a ti döntésetek volt és a legtöbben, akik ezt hallgatják, ott voltak.

A feltett kérdés ez volt: „Maradjon az emberiség az eredeti tervnél, hogy befejeződjön a munkája, vagy folytassa és tegyen valami mást?” Mindjárt elmagyarázom. A spirituális részektől érkező szavazatok lenyűgözőek voltak. A bolygón elegendő magas rezgésű energia volt jelen ahhoz, hogy elmozdulást, egy hatalmas változást vigyünk véghez. így történt az is, hogy megérkeztem, a rácsszerkezet megváltozott és Gaia új tulajdonságokat vett fel, hogy lehetővé tegye azt, amit eldöntöttetek.

Most szeretnélek néhány olyan dologra emlékeztetni, amelyek akkor történtek. A világ politikailag majdnem azonnal megváltozott. Egy évvel később a bolygó legnagyobb politikai erői összeomlottak.

A tudatosság sorsa, melyet Szovjetuniónak hívtatok, megpecsételődött. Fontos, hogy megértsétek, miért és mindjárt eljutok oda is. Figyeld meg ezeket az eseményeket, mert még a kételkedő számára is, ennek az elmozdulásnak nagyon sok olyan bizonyítéka létezik, amelyet láttok magatok körül. Egy új tudatosság a ti választásotok volt és már a „nyakatokon van”.

1989-ben, amikor a közvetítés elindult, a kryoni energiáról tájékoztattunk benneteket. Elmondtuk, hogy Kryon energiája megérkezett, hogy üzeneteket adjon át számotokra, a bolygó új energiáiról. Ezért az érkezésem teljességében annak köszönhető, amit re eldöntöttél, hogy a bolygóval teszel. Ha megnézed az első közvetítéseket, látni fogod üzeneteimet a zsidó néppel kapcsolatban. Még egy kijelentést is tettem: „Amilyen irányba a zsidóság sorsa alakul, afelé tart a világé is”. Ez sosem volt igazabb, mint most! Ennek így kell lennie, mivel ti vagytok a mag és a középpontja a nagyszerű folyamatnak. Ti vagytok az egész emberi folyamat támogatói. A ti hátteretek elhozta a bolygónak a mesterfok energiamagját és most elmondom nektek, hogy az energia a beteljesítés feladatát a kezetekbe adja. A földi béke itt elkezdődik!

Elmondtuk nektek, hogy Kryon energiája 11-es. A partnerem nyelvén (angol), numerológiai értelemben, a ti ábécétekkel betűzve a Kryon név 11-et ad. Kryon egy másik energiájáról is beszéltünk nektek, a kilencesről. Ha megnézitek, mit jelentenek ezek a számok, látjátok, a kilences befejezést, beteljesedést ad. Szeretjük azt mondani, hogy a 11-es megfelelő megvilágosodást és tettet jelent. Nos, ez nem az én energiám. Ez az üzenetem energiája. Mit jelent a beteljesedés és minek a befejezéséről van szó? Egy régi energiának a befejezése, mellyel végeztetek. Nehéz elhinned, de ez a lehetőség rejlik a Földetekben. Ez mind a zsidókról szól és mindig is róluk szólt. Megértetted, hogy a „napok vége” itt kezdődik? Nos, a napok kezdete is itt kezdődik.

Még 1989-ben beszéltünk nektek érdeklődésre számot tartó dolgokról. Azt mondtuk, hogy a Föld mágneses mezeje eltolódik, azért, hogy ez az energia működésbe léphessen. Sokan megkérdezték:

„Mi köze a mágnesességnek a spiritualitáshoz?” Még mindig nem értitek. A DNS-etek az emberi mesterfok erejének forrása. A DNS a forrása a megvilágosodásotoknak és a spirituális felébredéseteknek. Ezért van az, hogy a rétegek héberül Isten nevét kapták! Nem találjátok érdekesnek, hogy egy amerikai közvetítőt használtam arra, hogy információt adjon arról, milyen nagyszerű a héber? Máskülönben nem hittétek volna el és ezt tudtuk. Ennek egy másik forrásból kellett érkeznie, egy másik kultúrából érkező forrástól, mely rátok tekint és ezért tisztelet övezi.

A mágnesesség megváltoztatja a DNS-eteket. Még a tudományotok is elismeri ezt. A Föld mágneses hálójának nagymértékben el kellett mozdulnia ahhoz, hogy megteremtse a technológiai és interdimenzionális DNS-változás lehetőségét. A mágneses szerkezeteteknek el kellett mozdulni, hogy lehetővé váljon a spirituális változások érzékelése a DNS-etekben. A mágneses szerkezet ezért mozdult el és előre jeleztük, hogy ez meg fog történni, mivel ti voltatok, akik ezt előremozdítottátok. Ha gondoljátok, megnézhetitek a tudományos feljegyzéseket és magatok is megállapíthatjátok, hogy az utóbbi 12 évben a szerkezet elmozdult.

Tudom, mit gondoltok. „Miért ilyen lassan, Kryon?” Türelmetlenek vagytok, igaz? Ó, olvasd csak el a történelmeteket. Isten nagyon „lassan” mozog, de ennek oka van. Az emberi tudatosság nem változik meg egy pillanat alatt. Néha generációkba telik elfelejteni, mi történt. Nem is az első alkalom, hogy ezt tapasztaljátok. Kryon mindig is itt volt, de csak most kapjátok ezeket az üzeneteket, az elmozdulás miatt, amit teremtettetek. Néha generációk telnek el, mielőtt el tudjátok felejteni, kit kellene gyűlölnötök. Néha generációk tűnnek le, mielőtt elfelejtitek, hogy rabszolgák voltatok. Egy új ígéret Földjéről beszélünk, melyet Világbékének nevezünk, de micsoda rögös út vezet oda. A múlt miatt azt mondjátok: „Lehetetlen, Nem lehet megteremteni.”

Sokan lesznek közületek azok, akik látni fogják a kezdetet és talán vissza is térhetnek majd, hogy lássák a gyümölcsöket is. Néha egy, vagy két generáció hosszáig is eltart ez a folyamat. Azok, akik negyven éven keresztül vándoroltak a pusztában, a lehetetlent érték el: a megszabadulást a rabszolgasorsból. Minden nagyszerűségük ellenére, át kellett adniuk a díjat azoknak, akik később érkeztek és csak a fiatal leszármazottak láthatták meg az ígéret Földjét. Érted? Ha szeretnéd átadni leszármazottaidnak és a Földnek a legnagyobb ajándékodat, akkor először is el kell ismerned, hogy azért vagy itt, hogy ez az ajándék átadásra kerülhessen. Elképzelhető, hogy te most épp ugyanebben a helyzetben vagy? Mindenképp! Akkor kezdd el a szabadságteremtés folyamatát önmagad és a környezetedben élők számára. Ez a te kezedben van.

Elmondtuk, hogy az időjárás meg fog változni a bolygón. Megfigyelted? Valóban bekövetkezett. „Miére is kell ennek így lennie?”, kérdezhetnéd. Egy pillanat múlva mindjárt többet is elárulok erről, de ez Gaiára, a bolygó energiájára való hatásoddal áll összefüggésben. Valójában a bolygó rezgése gyorsult fel, mivel a te rezgésszinted is felgyorsult. Nagy mennyiségű információval láttunk el tizenhat évvel ezelőtt ezzel kapcsolatban és ennek egy része nem volt kellemes. Ez volt viszont az igazság. Mondtuk, hogy szélsőséges időjárás és még földrengések is várhatók. Sokan nem emlékeztek kijelentésünkre, amikor azt mondtuk, a bolygó egy százaléka eltűnhet, mielőtt az egésznek vége szakad. Természetesen sokan azt mondtátok: „Nos, ez biztosan valamilyen háború lesz.” Nem, egyáltalán nem. Nem értettétek meg a Föld változásait.

Azt is elmondtuk nektek, hogy a bolygó a vártnál is nagyobb mértékben megnövelte a rezgésszintjét, az emberiség útja miatt és ez mindannyiunkat meglepett. Ez a növekedés ösztönözte az üzenetet, amelyet tizenhat éve adtunk át, és sok mindennek, amit akkor előre jeleztünk, hogy meg kell majd történnie, már nem kell úgy lennie. Egyre több és több ember szeretne békét teremteni. Ez a tudatszinti elmozdulás csökkentette azoknak a számát, akiknek el kell tűnniük. Ennek jeleznie kellene számodra, hogy ki a felelős mindezért, nem igaz? Te vagy! Ahogy a bolygó rezgésszintjét elmozdítod, a múlt összes próféciája a porba hullik. Minden nap új jövőt teremtesz.

Mégis néhányan azt mondják: „Akkor miért volt időszerű a Katrina nevű hurrikán? Kegyetlen csapást mért ránk, olyan sok kár és haláleset történt. Hogy származhat ilyesvalami Istentől?” Ismét elmondom, hogy a spirituális válaszokért ki kell szállnod a négy dimenziódból, hogy megértsd. Vedd fel a próféta süvegét. Helyezd magad Illés (Eliahu) próféta helyébe, gondolkodj az ő bölcsességével és felfogásával és tekints erre az eseményre egy másik nézőpontból. Ha megvizsgálod a Katrina numerológiáját angolul, 11-et ad. Mit mond ez számodra? Megfelelő megvilágosult tett.

„Kryon, ez nem értelmes számomra, hogy rombolás és halál egy spirituális téma részét képezheti.” Valóban. Vedd fel a próféta süvegét és tekintsd meg saját történelmedet. Néha egy emberi megegyezés alapján esünk át ezeken a dolgokon, hogy megváltoztassuk a bolygót a teljes csoport javulása érdekében. Valóban látja ezt a saját csoportosulásod? Gondoltál-e valaha arra, hogy talán amin a te karmikus csoportosulásod átesett, esetleg a bolygó legbelsőbb magjának energiáját érintette? Talán a te 'áldozathozatalaid valóban megváltoztatták azt, hogy hogyan gondolkodik és tesz az emberiség? Gondolkodj el ezen!

Az utóbbi időben történt a földi életed során lezajlott legnagyobb földrengés. Az óceán mélyén történt. Olyan hatalmas volt, hogy még a Föld keringésére is hatással volt. Ez egy spirituális esemény volt? Igen, az volt. Szökőárat idézett elő, amely majdnem negyedmillió életet követelt és mindazt a fájdalmat, mely ezzel járt. Ezzel kapcsolatban a lehetetlent kérem tőled, csak egy percre. Csak egy pillanatra.

Szeretném üdvözölni ezeket az Emberi Lényeket, az összes gyermeket is, mivel látjátok, interdimenzionális értelemben ők még mindig itt vannak. Ha megérted az élet körforgását, megérted, hogy még mindig jelen vannak. Gyorsan átalakultak és tudták a DNS-ükben, hogy szerződésük tartalmazta ennek a halálnak a lehetőségét, amikor megjelentek ezen a bolygón. Velük voltam az eseményben, amit a „születés fuvallatának” hívok, azon a helyen és időben, amikor visszatértek a Földre. A fátyol másik oldalán az összes lehetséges tapasztalásod előre látható. Isten nem tudja a bolygód jövőjét. A jövőt a te tetteid határozzák meg, de a lehetőségeid mindannyiunk számára láthatóak. Ezért tudod, mielőtt megérkezel, hogy mi lehet elérhető számodra. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy annyira szeretünk benneteket, mert ti mindannyian ezeket a lehetőségeket nagyszerűnek „látjátok” és várjátok, hogy segíthessétek a bolygót. A fátyol felém eső oldalán nem úgy tekintünk a halálra, mint a feléd eső oldalán. Ez egy körforgás, egy átalakulás és megfelelő módja az energia teremtésének. Pontosan ez történt.

A „születés szelében” beszéltünk azokhoz, akik később elvesztették az életüket a cunamiban. Még mielőtt megszülettek volna, szóltunk hozzájuk és ezt mondtuk: „Valóban készen állsz rá, hogy átess ezen” Lelkesedés volt a hangjukban, amikor azt mondták: „Küldjetek le oda! Mivel amit valószínűsíthetően meg fogunk tenni, megváltoztatja a Föld nevű bolygót.” Kedveseim a hallgatóságból, vegyétek fel a próféta süvegét és figyeljetek, mivel amikor ezek az értékes lelkek visszatértek hozzánk az átváltozásuk után, sok mosolygós arcot és örömöt láttunk! Az első kérdés, amit feltettek, ez volt: „Elértük, amiért mentünk?” A válasz igen volt.

Azt mondhatod erre: „Nos, hogyan hathatott mindez a Földre?” Valószínűleg, a tanítás, amit a partnerem adott nektek ma, segíteni fog, hogy jobban megértsétek. (Lee a felfogásról tanított.) A szökőár napján és a következő héten több együttérzés született ezen a bolygón, mint bármely eseménnyel kapcsolatban, mióta itt élsz. Remélhetőleg tanultál az emberi DNS-ről és arról, hogy mekkora hatalma van az elemek fölött. Ami azon a napon történt, megváltoztatta a Föld szerkezetét. Mivel az emberi érzelem, melyet együttérzésnek hívunk, egyenesen Gaia belsejébe jutott! Ez, kedves Emberi Lények, hatással lesz azoknak a gyermekeknek a tudatállapotára, akik mostantól kezdve fognak leszületni. Ez mind része egy nagy tervnek, melyet Új Jeruzsálemnek nevezünk. Tudtad ezt, gondoltad valaha, hogy talán néhány ezek közül a dolgok közül kapcsolódik hozzád és a te feladatodhoz itt a Földön?

Hadd beszéljünk most a próféciákról. Szeretném, ha körülnéznétek magatok körül. A régi jóslatok közül egy sem valósult meg. A régi próféciák szerint mindannyiótoknak el kellett volna már távoznia. Sok vallás beszélt arról a próféciáról, mely így hangzott: 2000-ben világháború lesz. Ez a jóslat az egész bolygón megtalálható a próféták írásaiban. Ennek a következményei világosak voltak. Gondok lesznek Izraelben és valóban voltak, emlékszel? Viszont, a régi energiaterv, a régi prófécia szerint, a megállapodások közvetlen tiszteletben tartása jönne létre a Varsói Szerződés és a NATO között. Ehhez arra lett volna szükség, hogy a Szovjetunió főszerepet játsszon. 1987-ben viszont, a Harmonikus Konvergenciával ez megváltozott és egy évvel később, 1988-ban, a Szovjetunió felbomlott! Ezeket a tényeket összefüggésbe hoztad egymással?

Ezért, a háború és az összecsapás, mely az ellentétekből eredt volna, sosem történt meg. Megértetted és rájöttél, hogy a jóslatok szerint 2000. a véget jelentette volna? Ez a jóslat az emberektől származott és évszázadokra előrejelzést adott. 1987-ben viszont az emberiség mindezt megváltoztatta. Ezért egy teljesen új forgatókönyv alakult ki.

2000-ben eljöttem ide (Tel Aviv) a partneremmel, hogy üzeneteket közvetítsünk és lehet, hogy páran közületek akkor is jelen voltak. Lehet, hogy hallottátok a szavait, amikor egy kifejezést ismételgetett, melyet én adtam a szájába. Elmondtam neki, hogy semmi nagy horderejű nem fog történni a bolygón a nullával történő egyenlővé tételig. Ezt nem közvetítésben mondtam, hanem egy előadás során. Ez tudatosan történt így, mivel ez nagy valószínűséggel félelmet keltő információ és ez csak arra szolgált, hogy ti meghalljátok és nem arra, hogy az egész bolygó megtudja. Akkoriban fogalma sem volt Leenek arról, hogy ez mit jelentett. Sokszor megkérdezték: „Mit jelent a nullával történő egyenlővé tétel?” Úgy hangzik, mintha háborúról lenne szó. „2001 szeptemberéig ő sem tudta, addig, amíg Manhattenben a földdel vált egyenlővé a „Ground Zero”.

Akkor ébredt rá az egész világ arra, amit a zsidóság mindig is tudott. Látniuk kellett a spirituális hullám hatását, valami olyannak a hatását, melyet mondtunk, hogy figyeljetek az új energiasémában. (Kryon, nyolcadik kötet).

A partnerem elvitt oda, amit ti az Egyesült Nemzeteknek neveztek és ott beszédet mondtam. Megkértem őket, figyeljék meg, tudnak-e találni egyetlen próféciát is, az általatok szeptember 11-i eseményeknek nevezett történéseket illetően. Kellene, hogy létezzen ilyen, nem gondolod? Ez az esemény az emberiség két teljes generációjára fog hatást gyakorolni. Amit ez a legnagyobb hatalommal rendelkező ország ezzel az eseménnyel kezdeni fog a bolygón, két generációt fog érinteni. Azt gondolod, véletlen volt a kilences és a tizenegyes szám? A befejezés megfelelő felvilágosult tette. Ez mindenkire vonatkozik, nemde? „Miért kell, hogy mindenki részese legyen?”, tehetned fel a kérdést. Ez nem háborúról szól. Arról szól, hogy a teljes emberiséget bevonjuk, hogy megértsék és felfogják, min kell változtatni.

„Ó Kryon, ez annyira szörnyen hangzik. Úgy tűnik, hogy akit csak látunk, mindenkinek egyre rosszabbul megy a Földön.” Kedves bátyáim és nővéreim, már mindennel szembesültetek. Ha egy sötét helyen felgyújtod a fényt, megmutatja mindazokat a sötét dolgokat, melyek ott megtalálhatók. Az emberiség megújítását látod jelenleg. Most mindenki kaphat egy pillantást mindarra, ami valójában ott van, amikor a fény fel van kapcsolva. Ezt úgy fogjuk hívni, hogy a „megnyilatkoztatások évei”. Azok a dolgok, melyek nem mindenki számára voltak ismertek, most megmutatkoztak. Már mondtuk nektek, hogy az agyonhallgatásoknak véget fognak vetni. Nem lehet már titokban tartani bizonyos dolgokat és sok magas pozícióban lévő embert fogtok látni megbukni. Az ipari nagyvállalatok és kormányok működtetése meg fog változni. Ezt már az utóbbi években is megfigyelhetted. Mikor gondoltad volna, hogy látni fogod a becsületesség energiáját felvirágozni az ipari nagyvállalatok körül? Ez mindenhol jelen van. Ez, drága Ember, az új tudatosság. Lassú, de folyamatban van.

Hadd meséljek neked Gaiáról. Gaia olyan entitás, melyet a Föld nevű bolygónak hívsz. Gondolj a Föld teljes energiájára, mint valamire, mely személyiséggel rendelkezik és talán angyali formája van. Hányan érzitek Gaia energiáját, amikor a Föld porában sétáltok? Tiszteled azt, amit Földanyának nevezel? Tudtad, hogy Gaia ismeri a zsidó népet? Tudtad, hogy Gaia várja, mikor lépsz? Mondok neked valami mást. Nem fogjátok tudni egyedül véghez vinni a változást. Ez az a pont, amit a partnerem úgy hív: ahol a történet izgalmassá válik.

A bolygón emberek milliói szemlélik ezt az országot és ezek az emberek nem feltétlenül Izrael-pártiak. Inkább békepártiak. Ez jelentőségteljes mindnyájatok számára. Nem kell mindezt egyedül tennetek, mivel támogatóitok hajlandók és készen állnak arra, hogy fényt küldjenek azokra a helyekre, ahol a fényben kell dolgoznotok. A folyamatnak viszont itt kell elkezdődnie!

Az idők legnagyobb iróniája, hogy a nehézségek szikrája 2000-ben meg kellett volna, hogy teremtse azt, amit a civilizáció végének tekintünk. Ehelyett, azt mondhatjuk, hogy a szikra, mely erről a területről érkezik, békét fog hozni a Földön. O, sokan vannak, akik azt mondják, hogy kevés a remény és sok a frusztráció! „Ki vagyok én, hogy meg tudom változtatni a Föld előtt álló lehetőségeket?” Úgy kérdezed ezt, mintha ti egyszerűen egy furcsa játék szenvedő alanyai lennétek. Ez a te hozzáállásod, ez a tudatosságod? Ezért jöttél ide? Annyira bele voltál csontosodva abba, amit előzőleg megtapasztaltál, hogy napról napra ezt mondod: „Remélem, nem történik meg velem. Csukott szemmel lépek előre.” Ó, Izrael, szükségünk van rá, hogy ezt megváltoztasd! Tudni fogod, hogy változik, mert látunk néhány lehetőséget a jövődben itt, hatalmas lehetőségeket, melyek a Föld hőseiről szólnak.

Hadd mutassak neked egy valódi lehetőséget, egy lehetséges képet, melyet el sem tudsz képzelni. Látunk itt egy új vezetőt. Ez egy olyan lehetőség, mely itt várja, hogy létrejöjjön. Egy új vezető, aki először fog nektek többségi pártot adni. Valami, amiről semmit nem tudtok, mivel sosem volt ilyenetek! Ennek a vezetőnek megvan a lehetősége, hogy idővel „Izrael Hősének” nevezzék. Az új többséget sok névvel fogják illetni és sok ellenállást fog kiváltani. Sok fundamentalista hagyomány ellen fog fellépni, de sokan a Béke Pártjának fogják hívni.

Hadd mondjam el, mit fog mindez eredményezni. Ez a bölcsesség, megértés és együttműködés révén több határnál demarkációs vonalat alakít ki. Ezek a határok megmaradnak határként és nem mint egy átmeneti fegyverszünet, vagy időleges instabil pont. Ez végleges határa lesz egy országnak, melyet Izraelnek neveznek. A történelem meg fogja mutatni, hogy a másik oldalon élők ezt üdvözölni fogják. Mivel ez az ő határuk is és erre szükségük van!

Menj és kérdezd meg a saját és a másik oldalon élők édesanyáit, mi az, amit valójában akarnak. Kérdezd meg az édesanyákat, ezt az egyre növekvő erőt ezen a bolygón és meg fogják mondani neked, hogy békét akarnak! Nem akarják, hogy tönkremenj. Azt akarják, hogy gyermekeik biztonságban játszhassanak, azoknak a fenyegetése nélkül, akik vitáznak velük a saját földjükön. Lehet, hogy generációkba telik, míg gyűlölet nélkül tudnak rád tekinteni, de bele fognak egyezni a békébe. Ez az, ami közös bennetek.

Amikor a határokat meghúzzák és megszületik a megegyezés, olyan sok gyűlölettől fogja megszabadítani az egész világot! Minden Izraelről szól! Itt vannak elvetve a magjai annak a spirituális hullámnak, mely az egész bolygón uralkodik és amikor véget vetsz ennek a helyzetnek, ki fogja fogni a gyűlölködés vitorláiból a szelet. Lassanként ugyan, de így fog történni.

Igaz, hogy a világ a béke kérdésében, akörül fog forogni, ami itt történik? Lehetséges, hogy mindennek ti vagytok a katalizátorai? Mit gondoltok, miről szól a „harmadik templom”? Ez az Új Jeruzsálem és ez egy koncepció, nem egy hely. Ez a témája partnerem minden napjának itt, ezen a helyen.

Először is, ami itt történik, mindannyiótokra kihat. Másodszor: nem vagytok egyedül az erőfeszítéseitekkel. Harmadszor, ahol ennek kezdődnie kell, az a bolygó tiszta leszármazási ága, mely a zsidó nép. Ezt megismételjük: metaforikusán a harmadik templom most épül és ennek a folyamatnak a neve az Új Jeruzsálem. Ismét elmondjuk, hogy ez a név azt jelenti: Földi béke.

„Amilyen irányba a zsidóság sorsa alakul, afelé tar: a világé is.” Ez egy nagy horderejű üzenet, amikor zsidókkal ülök szemben. Áldott vagy te, aki eljöttél erre a helyre. Áldott vagy te, aki átestél a „születés fuvallatán”, eldöntve, hogy ismét visszatérsz, hogy változást idézz elő. Áldott ez a hely, melyet Izraelnek hívnak. Minden ellenérvvel szemben, ez az a hely, ahol a béke magjai el vannak vetve. Mégis azt mondod: „Mikor Lehetne ez esetleg holnap?”

Isten „lassú” és ti, teljes emberiség észre fogjátok ezt venni. Ti tartjátok a bolygó számára a fényt. Hadd tegyem fel a kérdést: ha ez nem a ti életetek során fog bekövetkezni, akkor is tudjátok tartani a remény és az ígéret fényét? Nos, ezt mondjuk: ha ki tudjátok ezt mondani, akkor ezen életetek alatt fog bekövetkezni.

Gondolkodtál-e valaha azon, ha az őseid most rád néznének, mit mondanának? Micsoda látomás lenne! Menj vissza annyira, amennyire csak szeretnél a múltadban. Mit mondanának? Nos, elmondok neked valamit. Ők jelen vannak! Még a próféták is itt vannak. Az ittlétük oka az, hogy ti vagytok azok, akik eléritek mindazt, ahova az eddigi történelem vezetett.

Büszkék rád? Nemcsak hogy büszkék rád, de egyenesen mögötted állnak. Sosem vagy egyedül és a saját őseid melletted ülnek. Még azok is, akiket szerettél és eddigi életed során vagy mostanában vesztettél el, itt vannak. Hívunk, hogy érezd meg őket. Hadd tegyem fel a kérdést – érzed az ő szeretetüket és Istenét? Hatalmadban áll, hogy érezd. Hadd kérdezzem meg – minden esemény mellett, ami kint a világban történik, a jövőben történő lehetséges nyugtalanságok ellenére, melyek már itt vannak, tudod azt mondani, hogy „ezzel kapcsolatban rend van a lelkemben?” Meg tudod tenni? Ha igen, akkor csatlakoztál apáid és az ő apáik útjához, akik ugyanezt mondták.

Megértették az isteniség elvét magukban és megértették a szeretetet és a szeretet leírhatatlan erejét. Isten emberiség iránti szeretetéről és az emberiség Gaia iránti szeretetéről beszélünk. Néhányan még ma is azt mondták: „Kryon jön és a világbékéről beszél. Nos, nézd az új fejleményeket! Semmi nem válik jobbá, egyre rosszabb lesz minden.” (Az agresszióról beszél, mely Kryon Izraelbe érkezésekor történt.)

Amikor utoljára itt voltunk (2000-ben), tettünk egy kijelentést.

Azt mondtuk nektek, hogy az Új Jeruzsálem megteremtése előtt a templom alapjait meg kell tisztítani. Ez egy metafora, mégis azt mondom, hogy ami kint történik (az erőszak) valójában ez a tisztítás. Ez nem kellemes. Szorongást és frusztrációt teremtett. Tehát az ittlétetek során, éppen ilyen események közepette, tudod azt mondani, hogy „rend van ezzel kapcsolatban a lelkemben?” Ha tudod, akkor meg fogod érteni, hogy a krízisben is te tartod az energiát, mely Gaia bölcsességét táplálja. Ebben a bizonyos új energiában a bolygóval együtt dolgozol azért, hogy a jövő úgy alakulhasson, hogy a Föld pozitív irányban mehessen tovább.

Amit mindannyian láttok, a kezdet és nem a vég. Azt kérdezhetnéd: „Miért pont mi?” A válasz: azért, mert ti vagytok a kiválasztottak. Titeket választottak ki arra, hogy átmenjetek ezen a frusztráción. Mi lenne, ha ti lennétek a kiválasztottak arra, hogy a bolygó súlyemelését végezzétek? Mi a helyzet akkor, ha éppen ezt jelenti a „kiválasztottak” kifejezés? Nos, elmondunk egy kijelentést, aztán befejezzük az üzenetet.

Isten kiválasztottai ebben az új energiában békét fognak teremteni a Földön. Valójában ez az, amire kiválasztattak. Még egyszer elmondjuk, hogy itt kezdődik. Ne keseredj el. Tartsd Isten szeretetét magad mellett, hogy az életed legnehezebb pillanataiban azt mondhasd: „rend van ezzel kapcsolatban a lelkemben.”Aztán egy kis idő elteltével ismét visszajövünk és akkor még többet fogunk beszélni a szeretetről.

Ez az igazság.

Még egyszer eljövök erre a kedves helyre, mely gyengéden támogató. Ezt a néhány pillanatot arra szánjuk, hogy lehetővé tegyük a kíséret megjelenését. Ezoterikus értelemben ezek azok a pillanatok, amikor egy energia, mely nagyobb a tiédnél, beáramlik erre a helyre. Habár nem beszélek erről gyakran, hadd mondjam el neked mégis, miért van itt a kíséret. Vannak, akik azt mondják: „Nos, ez része a szertartásnak.” Mások azt mondják: „Az elhelyezkedésük az, ami fontos, hogy hol vannak, ki mellett.” Meg kell viszont értened, hogy ők interdimenzionálisak. Interdimenzionális értelemben nem létezik olyan dolog, hogy hol. A távolság sem létezik. Az idő sem számít. Mégis itt vannak, időtől és tértől függetlenül.

Hadd mondjam el a feladatukat. Mindannyian annak a tudásnak a birtokában érkeznek, hogy ki vagy és mindegyik ismeri a neved. Metaforikus értelemben most éppen melletted ülnek. Néhányan mögötted állnak. Ó tudom, „ezoterikusán” beszélek és vannak, akik felteszik a kérdést: „Tudod mindezt bizonyítani, Kryon?” Nem fogom, de te megteheted. Ez a Szellem módja, tudtad? Az embernek kell lennie annak, aki ezt bizonyítja saját maga számára. Hagyd, hogy a saját szíved ítélje meg azt, ami történik.

Azok, akikről beszélek, most érkeznek. Mondhatod: „De nincs is hely a székek között.” Számunkra végtelen hely van a székek között. Hatalmasak és nagyon kicsik és körülötted foglalnak helyet. Kedves Emberi Lény, szabad választásod van és a szabályokat komolyan vesszük. Nem érhetnek hozzád addig, amíg meg nem engeded. Csak a szíved kapcsolódásával engedhetsz meg ilyesmit. Csak egy teljes hitbeli elkötelezettség által, mely azt mondja: „Igen tudom, hogy több is létezik a láthatónál.” Akkor lassan megérinthetnek téged.

Ahogy a kapcsolat létrejön, hagyd, hogy a bizonyíték láthatóvá váljék! Néhányatokat ma este megérintenek. Néhányan a vállaitokon és a karjaitokon fogjátok ezt érezni. Néha a lábaitokon és a fejeteken. Ez egy olyan kapcsolat, mely létrejöttével megerősíti Kryon üzenetét. Ez lehetővé teszi számodra, hogy a látószögeden kívül is láss, mintha egy interdimenzionális helyre lennél „rácsatlakozva”. Ezért van jelen a kíséret, érted, megtisztelve téged és a szabad választásodat.

Még egyszer: azt mondjuk, lesznek köztetek olyanok, akik kételkednek mindennek a megtörténtében. Ők bizonytalanok abban, hogy ilyen dolog valóban lehetséges. Mondhatod azt, hogy ők hitetlenek, de az egész iróniája az, hogy ők is rendelkeznek ilyen kísérettel. Őket is épp annyira szeretjük, mint bármelyikőtöket és a szabad akaratuk által a hitetlenek úgy fogják elhagyni ezt a helyet, hogy sosem értik meg, vagy hiszik el, hogy ott voltak azok, akik körülvették és szerették őket. De ilyen Isten szeretete. Lehetővé teszi az ember számára, hogy egyik helyről a másikra menjen, anélkül, hogy a Szellem megzavarná. Akárhova is mennek, szabad akaratuk révén megvan a lehetőségük a spirituális felfedezésre. Csak akkor mutathatjuk meg magunkat és kezdhetjük el a növekedés folyamatát, a folyamatot, mely békét és egészséget hoz, ha ők nyitják ki az ajtót. Ez a folyamat egy szándékkal kezdődik és akik érted érkeztek, mind itt vannak, hogy ezt megtegyék. Ez azt jelenti, hogy mi készen állunk, mi mindannyian. Legyen ez egy olyan üzenet, amelyet nem felejtesz el.

Ez a negyedik alkalom, hogy ennek az előadóteremnek az energiájában beszélünk. Most az elhangzott legnagyszerűbb témák legnagyobbjáról fogok beszélni, melynek több oldala van és több irányból is megközelíthető. Ez a tanítás a szeretet erejéről szól. Mondhatnád: „Mi köze ennek a helyzethez?” (Az izraeliek számára a „helyzet” a palesztinokkal való harcot jelenti, mint olyanokkal, akik nyíltan gyűlölik és semmibe veszik az országukat.) Ahogy ezen a tanításon végigvezetlek, elmondhatod nekem a válaszodat erre a kérdésre, mivel ennek egyértelműnek kell lennie.

Minden egyes ember felnőtt ember itt és legalább egyszer érzett már szeretetteljes érzelmeket egy másik Emberi Lény iránt. Ilyen az emberi természet, származástól függetlenül, lényegtelen, hogy milyen kulturális háttérből érkezel. Az emberek beleszeretnek más emberekbe. Micsoda fenséges érzés! Emlékszel rá? Emlékszel, amikor először érezted? Az emberek furcsa dolgokat tesznek, amikor szerelmesek, tudtad? Emlékszel? Örömükben fel s alá ugrálnak. Őrültet csinálnak magukból és elmondják a barátaiknak. A szerelmes embereket jó nézni! Micsoda energia van köztük! Pszichológusaitok ezt mondják a szerelemről: „Olyan elképesztő, mint egy időleges őrület.” Szerelmesnek lenni: micsoda energia! Először hozom fel ezt a témát, mert olyan sokan ráéreztetek már és emlékeztek erre az érzésre. Emlékezz az első pillanatra, amikor először felejtetted a szemedet azon, aki olyan sokat jelentett számodra és mindarra az érzelemre, mely attól fogva ezt követte. Most mondd el nekem, hamis ez, vagy valós? Igaz, vagy elképzelt? Mi történik a testeddel? Ott vannak a kémiai folyamatok. Ezek az agyadra is hatnak. Mindezek a dolgok együtt teremtenek egy érezhető energiát az Emberi Lények között. Tudod, miről beszélek. Ez tiszta energia és teljesen valós!

A szeretet-energia az állatokra is igaz? Hányan szerettek bele egy háziállatba? Már tudom a választ, mivel tudom, ki van itt. Nem szereted azt a feltétel nélküli szeretetet, amit egy állattól kapsz vissza? Amikor a szemükbe nézel, látod az értékét. Csodálkozol rajta, hogy az állat ezt érzi? Olyan gyakran viszonozzák a szeretetet. Hogyan lehetséges, hogy létezik szeretet egy Emberi Lény és egy egyszerű kisebb, vagy nagyobb állat között? Itt van ez a teremtmény, mely nem rendelkezik intellektussal és még a nyelvedet sem beszéli, mégis van benne szeretet. Mi a helyzet akkor, ha a szeretet egy egyetemes jellemző? Egy pillanat múlva felteszek neked néhány kérdést erről.

Ez a nagyon erős, energiával telt dolog a szeretet. Ha a bolygó állatai érzik, ha egy Emberi Lénytől kapják, nem gondolod, hogy valódi energiát ad át a szeretet-érzés? Amikor ma a partnerem az előadást tartotta, megmutatta nektek. Amikor a vízzel foglalkozó kutató (Dr. Masaru Emoto) elvégezte kísérletét, megkérte az Emberi Lényeket, hogy szeretetteljes gondolatokat sugározzanak a vízre és megtekinthetted a látható bizonyítékot: a víz megváltozott. Valóban! Mi a helyzet akkor, ha a természet válaszol a szeretetre? Amit ezzel mondok nektek, az, hogy egy nagyon erős mező kapcsolódik ehhez az érzelemhez. Ez a mező meg tudja változtatni az emberben található kémiai anyagokat. Ez egy olyan mező, melyet éreznek a világ állatai is. A természet még válaszol is rá. Megerőlteti a képzeletedet annak gondolata, hogy még mit tesz ez a mező ezoterikus értelemben? Milyen más hatásokat teremt körülötted? Mi a helyzet akkor, ha a szerelem és a szeretet érzelme interdimenzionális jelenség? Milyen hatást kelthet ez körülötted? Mi lenne, ha ennek az interdimenzionális szeretetenergiának a hatását egy helyre tudnád összpontosítani? Lenne ennek hatása?

Hadd kérdezzelek meg – gondolod, hogy az angyalok tudják, mit gondolsz? Valóban, tudják! Nincs bíráskodás, csak gyönyörű megértés és bölcsesség. Az angyalok, akik most körülvesznek, várnak valamire. Egy pillanat múlva elmondom, mire. A szeretet és együttérzés érzelmének létezik egy interdimenzionális mezője. Számodra lehet, hogy ez semmit sem jelent, de elmondom, mit jelent ez a mi számunkra. Ez olyan, mint egy erős fény, mely megvilágítja a sötétséget. Meg tudod engedni a gondolatot, akár egy pillanatra is, hogy a szeretet érzelme esetleg meg tudja változtatni a saját DNS-edet? „Ó Istenem!”, mondhatnád. „Ez túl egyszerű és elcsépelt. Itt van Kryon, aki azt mondja, hogy egészségesre fogjuk magunkat szeretni!'' Nos, ez jó kezdet és tele van hatalmas igazságokkal.

Vizsgáld meg egy pillanatra az új energia tevékenységét a bolygón és a Peggy nevű tanár munkálkodását, melyet azért végez, hogy információja eljusson a bolygóra. (Kryon Peggy Phonenix Dubroról és az EMF technikáról – az Emberi Elektromágneses Erőtér Kiegyenlítő Technikájáról beszél. Peggy része a Kryon-csapatnak és korábban a nap folyamán előadást tartott.) Nézd, hol kezdi tanítását. Először azt tanítja meg, hogyan legyél együttérző. Előadását a szeretettel kezdi. Miért van így ez a dolog? Ez valóban részét képezi a gyógyulásnak?

Amit kérek, hogy érts meg, az az, hogy a szeretet energiája teljes mértékben univerzális, globális és mindenhol jelen van. Ezt az alapszabályt sosem vetted figyelembe? Mi lenne akkor, ha mielőtt bármibe is belekezdenél, meg kellene tanulnod szeretni? Mi lenne akkor, ha azt mondanám neked, hogy ez a szeretetenergia felkapcsol egy fényt, mely valóban beindít egy magasabb rezgésszintet? Tudtad ezt? Mi a helyzet akkor, ha ez a szeretetenergia a katalizátora majdnem minden fejlődési folyamatnak, melyre az ember vágyik?

Olyan sok ember akarja megérinteni Istent. Annyi lépcsőt meg fognak mászni, amennyit csak mondanak nekik, hogy ezt elérjék. Mérföldeket fognak gyalogolni, furcsa pózokat fognak felvenni, szavakat fognak ismételgetni, énekeket énekelni, imákat mormolni és mantrázni. Végül semmi sem történik. Aztán újra megteszik ezeket, azt gondolván, hogy nem méltóak Isten figyelmére.

Isten figyelmének középpontjában elmondom, hogy ez sokkal egyszerűbb ennél, sokkal egyszerűbb még annál a folyamatnál is, amit az emberek kitalálnak hozzá. Ez a szeretet együttérzéséről szól! „Nos”, mondhatnád, „milyen szeretet? Olyan sokféle szeretet létezik. Hol kezdjük?” Felteszek néhány kérdést. Figyeld saját válaszaidat, amikor meghallod őket. Ezeket a kérdéseket azért kapod, hogy megvizsgálhasd önmagadat és megnyíljon számodra a megoldás.

A föld

Képes vagy arra, hogy szeresd a Földet? Képes vagy arra, hogy szeresd Gaiát? Gaiáról többet fogsz hallani Kryontól. A bolygó gyorsabban rezeg – veled együtt. Néhányan úgy érzik, hogy a bolygó, a sok viharral és földrengéssel, kicsúszott a kezünk közül. Nos, ez lehet, hogy furcsán és nem ide illően hangzik, de szeretnéd a bolygót a befolyásod alatt tudni? Ha igen, akkor fordítsd a szeretetedet Gaia felé! Micsoda furcsa gondolat, mondhatnád. Tudsz szerelmes lenni a Földbe? Igen! Néhányan tudtok. Néhányan tudjátok, miről beszélek. Tudod úgy szeretni a Földet, mint egy másik Emberi Lényt, vagy mint Istent? Igen! Most elhívlak, hogy kipróbáld, hogy egy érdekes dolog megtörténhessen. Létezik egy energiakör, amikor a szeretetedet a Földbe helyezed és az ott is marad. Akkor az együttérzés és a szeretet, amit a bolygóba helyezel, megoszlik azok között, akik a bolygóra születnek. Más szóval, a gyermekek kapják meg! Gondolj egy szeretet-előlegre, melyet a bolygó új gyermekei fognak látni és használni.

Mindez összetett, de igyekszünk leegyszerűsíteni. Gondolj arra, mit jelent ez. Mennyire szeretnéd, hogy a jövő generációi itt Izraelben érezzék azt a szeretetet, amit a Földbe előlegezel? Ezekről a dolgokról eddig még nem beszéltünk, de képzeld el. Milyen érzelmeket adsz most a gyermekeidnek? Mit mondasz most a Földnek, amit a jövő generációk érezni fognak, megkapnak és táplálkozni fognak belőle?

Saját sejtjeid

Itt van egy másik furcsaság, egy kihívás számodra. Tudod szeretni a saját sejtfelépítésedet? A tested egyes sejtjeiről beszélek. „Ez már túl furcsa”, mondhatnád. Tegnap a partneremen keresztül adtam neked erről információt. Beszámolt mások létező eredményeiről, akik azt mondják, hogy valóban van .így kód a testedben és ez a kód azt „mondja”, Isten benned van.* (Gregg Braden munkájáról és az Isteni Kódról beszél.) Minden egyes genetikai anyag tartalmazza ezt a kódot. Ez a kód tulajdonképpen egy receptorrendszer, készen arra, hogy válaszoljon minden energiamezőnek, melyet adsz neki. Ezért azt mondom neked, ha szeretni tudod a tested sejtfelépítését, tudni fog róla és válaszolni fog rá.

Hányan szakítottatok már akár egy kis időt is arra, hogy például a könyökötöket vagy a nagylábujjatokat ünnepeljétek? Furcsán hangzik, de minden egyes részed épp annyira megvilágosodott, mint te vagy! Az egész testednek részesévé kell válnia, ha szeretni akarod Gaiát. Sejtek trillióiból álltok és belül mindegyik sejt tartalmazza Istent. Ennek a nagy számnak van ereje és ezek a sejttrilliók, ha a szeretet kódját kapják, együtt fognak működni veled. Kihívás elé állítalak. Tudod szeretni önmagad? Ha igen, tested jelenlegi sejtfelépítése reagálni fog rá és egyensúlyba helyezi önmagát.

Család

Most gondolkodj el ezen. Tudod szeretni a családodat? Ez a téma nem fog tetszeni neked, mert nem a rokonaidról beszélek, hanem inkább az emberi családról, mely karmikus. Gondolkodtál már azon, hogy ez mit foglalhat magába? A harc, amiben most éppen benne élsz, őket is magába foglalja (a palesztinokat). Ez nem fog tetszeni neked. Mennyire tudod őket szeretni? Azt mondod, ez lehetetlen egy izraeli számára, hogy megtegye. Túl sok történelmi esemény, túl sok gyűlölet és túl sok halál történt már. Elmondom neked, kedves Emberi Lény, ha megvan benned a bölcsesség és a bátorság, hogy szeresd őket, mint embereket, ha még a távolból is valóban komolyan meg tudod ezt tenni, akkor a Föld pora meg fog változni körülöttük és körülötted is. így terjed az új tudatosság. Ez az az ezoterikus alapmag, amelyen a béke felépülhet.

Érdekes elgondolkodni azon, hogy a szabad akarat sosem törik meg. Gondolj erre így. A szereteted egy fény. Eljut azokra a helyekre, melyek sötétek. A szabad akarat révén, azok, akik a sötétben vannak, választani tudnak, hogy lássanak, vagy sem. A szereteted fénye sokkal erősebb, mint bármely sötét hely, amelyen vannak, ezért érezni fogják, mit teszel. Olyan dolgok nyílnak meg előttük, melyeket sosem láttak, mint például bölcs döntések és a reális gondolkodás. Ez az igazság. Tudtad, hogy mindez a szeretet köré fonódik? Kezded látni, hogy hová érkezünk ezzel? Ha te akarod a súlyt emelni ezen a bolygón, ez nem a szenvedésről, vagy mások gyűlöletének elviseléséről szól. A legnehezebb dolog, amit kérünk tőled, hogy „fogd” a másik oldalon levőket és vedd körbe őket egy szeretet- és fénybuborékkal. Ez a legnehezebb minden közül, amit kérünk.

Emberiség

Tudod szeretni az emberiséget? Mennyit gondolsz a többiekre, akik máshol élnek? Talán azt gondolod, gondjaid annyira nehezek, hogy nincs időd erre? Áldott az az Emberi Lény, aki a saját helyzetén felül tud emelkedni és meg tudja osztani a fényét azokkal, akiknek szüksége van rá. Mennyire szereted az emberiséget? Ó ha tudnád az igazságot, amikor elhagyod ezt a helyet azon folyamat által, melyet halálnak nevezel, melyet mi energiakiegyenlítődésnek hívunk, amikor magadra öltöd ragyogásodat és hazatérsz. A fátyol másik oldalán, melyről én beszélek, elmondom neked, hogy látom a családot, mely körülvesz. Minden egyes ember ezen a bolygón, akit Emberi Lénynek nevezel, a saját energiád gyűjteményének része, amikor nem itt vagy. A család olyan, mint egy hatalmas fazék leves – melyet Istennek nevezhetünk. Mindannyian tisztában vagytok vele, mivel ti valóban mindannyiuk vagytok. Tudod, amikor akár egyikük is tesz valamit, mivel az egy, az egészet képviseli. Egyetlen ember is képviseli a teljességet, mivel a kapcsolat ezoterikus értelemben mindent mindennel összefűz. Nehéz elmagyarázni, de az emberiséget egy lélekként látjuk. Te is meg tudod ezt tenni?

Megvan a bölcsességed ahhoz, hogy ezt megtedd? A legkisebb sejtedtől az egész Földig tudod szeretni az emberiséget? Ha igen, a Földbe energiát helyezel, melyről tudomásod sincs, energiát, mely a béke alapmagját hozza létre.

Isten

Mi a helyzet – valóban tudod szeretni Istent? Nem a szertartásokról beszélek. Létezik egy új energia számodra ezen a bolygón. Ez az, melyet 1987-ben szükségesnek kiáltottál ki. (A Harmonikus Konvergencia.) Ti vagytok azok, akik ezt létrehoztátok és most megkérdezlek benneteket, érzitek-e a különbséget? Nem a törvények Istene, akiről beszélünk. Azokon az emberi szabályokon felül áll, hogy mit eszel, vagy mikor dolgozol. A szeretet Istene! Ez egy százszázalékos kapcsolat az Univerzum lényegi belsejével, mely a szeretet. Tudod szeretni Istent?

Megvan a bölcsességed és a bátorságod, hogy megtedd? Elmondom neked, ha meg tudod tenni, a spirituális kíséret, mely körülvesz, tudni fog róla és a tapasztalataidat meg fogják növelni és azok a sejtek, melyeket szeretsz, magasabb szinten kezdenek vibrálni. Elkezdesz más emberré válni, olyanná, akiben jelen van a mestertudás.

Önmagad

Itt van az utolsó pont. Mennyire tudod valóban szeretni önmagadat? Nem a sejtjeidet, nem a könyöködet, vagy a nagylábujjadat, hanem azt, akit a tükörben látsz? Tudod szeretni? Itt van a kihívás ismét: kászálódj ki az ágyadból reggel és menj be a szobába, ahol a tükröd van. Kapcsold fel a legerősebb fényt és nézz a saját szemedbe. Mondd ki ezeket a szavakat: „Az vagyok, aki vagyok. Isten békéje vagyok. Annyira szeretem magam, mint Istent, a bölcsességgel és tisztelettel, mely ezzel jár. Megérdemlem a szeretetet és én is szeretni fogok.”

Miért mondom ezt neked? Kiválasztottak, ez az a folyamat, mely mindannyiótok számára személyes. Ez az a folyamat, melyet el kell kezdened megérteni, mielőtt elkezded a „súlyemelést” a saját környezetedben. Világítótornyoknak neveztünk benneteket, elmondtuk nektek többször a metaforát arról, hol építenek világítótornyokat a bolygón és ismét emlékeztetünk, hogy a világítótornyok sosem biztonságos helyen épülnek.

Hadd beszéljek az izraeli világítótoronyról. Állandó viharban áll, nagyon erős fényt árasztva. Ha megkérdezhetnéd a világítótornyot, azt mondaná: „Van egy fény a tetőmön, mely maga a szeretet. Habár lehet, hogy sötét helyen vagyok, nem kell aggódnom, mivel megvan a saját fényem. Nem félek a vihartól, mivel kiválasztott világítótorony vagyok és a viharban van a helyem. Azért vagyok itt, mert változást tudok hozni.” Ez az igazság. Tudsz erősen világítani? Tudom, hogy ez egy metafora, de ha egy világítótoronynak nagyon erős a fénye, anélkül, hogy egy szót is szólna, biztonságosan tudja a hajókat a kikötőbe vezetni. Anélkül, hogy egy szót is szólna. Érted ezt a metaforát? Ez a fény, melyet te hordozol, izraeli, az egész Föld számára fénnyé válhat, de a folyamat veled kell, hogy kezdődjön.

Nem hagyhatod el úgy ezt a helyet, hogy azt mondod: „Nos, szeretem ezt a helyet, most menjünk és teremtsünk életet, fényt és békét.” Ehelyett először találkoznod kell önmagaddal. Ezen a találkozón fel kell tenned a kérdést: „Ki vagyok én?” Amikor megérted, hogy része vagy Istennek, egy kiválasztott darabja, a megfelelő időpontban és helyen, ez az a pillanat, amikor a Világítótorony elkezd felvillanni. Ez az, amikor a fény elkezd Isten bölcsességével világítani, elkezd energiát termelni. Nem mondanám ezeket a dolgokat, ha nem így lennének. Veled kezdődik. Ezt tudtad már, igaz? Ez a súlyemelés. Az összes többi dolog hozzáadódik, amikor elkezded ezt az önfelismerést és az élet maga könnyebbé válik, amikor szeretni tudod azokat, akik nem szeretnek téged.

Ó, az alapszabályok sosem változnak, ugye? A legnagyobb mesterek, akik valaha a Földön éltek, már beszéltek neked erről. Ez nem új információ. Van egy mellékvágány, melyről tudni szeretnél. Amikor a fényed világosabbá válik, akkor kezdődik a gyógyulás benned személyesen és emiatt tovább fogsz élni. Tovább fogsz itt maradni és néhányatok még a békét is meg fogja látni az élete során, azt a békét, amelyet ti teremtettetek.

Az idő felgyorsulásával a bolygón az „egy nemzedék” kifejezés sokkal rövidebb időre vonatkozik majd, mint gondolnád. Ezt azok számára mondom, akik hallották, amikor azt mondtam, hogy talán egy generációba is beletelik a béketeremtés. Nos, miért nem csúsztatod egy kicsit korábbra ezt az időben és teremted meg hamarabb? (Kryon mosolyog) A fény, melyet hordozol, segít a türelmetlenséget mérsékelni. Ezt teszi az Isten szeretete. Érted, hogy mit mondunk? Azt kérjük, hogy fogadd magadba ezt a szeretetet és termeld a fényt, mely magának Istennek a része. Ha visszatekintesz a történelemre, ezt tették a prófétáitok is.

„Kryon, azt mondod nekem, hogy mi vagyunk az új próféták nemzedéke?” Pontosan ezt mondom – mesterek, mindannyian. Lehetséges ez? Hogyan tudod ezt tagadni? Nézd meg, mit teremtett a múltad? Ez a folyamat leállt volna valahogy? Nem! Te még mindig nagy részét képezed az ezen a bolygón zajló mozgásnak, egy újabb Földért és energiákért, melyek közül sokat megígértek. Hadd mondjam el ismét, hogy mik a lehetőségek. Pontosan ott, ahol most ülsz, egy olyan vágányon látunk, mely idővel megoldást és békét hoz a bolygó számára. Ezt a vágányt már 1987 óta látjuk. Tehát folytasd, amit teszel. Elmondtam a partneremnek, hogy nagyon óvatosan nézzen körül. Mivel a bolygó legszentebb helyén van, egy olyan helyen, mely más, mint a többi. Izraelben van!

A béke magjai mindannyiótokban megtalálhatók. Ez teszi, hogy ő máshogy tekint rátok. Ő nem „zsidó”. Olyan, mint egy csapatkapitány, aki biztat téged, miközben megnyered a játékot. Aztán örömkönnyeket ejt, mert tudta, hogy meg tudod tenni.

Éppúgy, mint mi, éppúgy, mint mi.

Jeruzsálemben eltöltött időnk nagyon különleges volt. Világbéke-meditációnak és közvetítésnek harangoztuk be és egy rövidebb találkozó volt a teljes Kryon-csapat jelenléte nélkül. Hónapokon keresztül többeket megkértünk, hogy csatlakozzanak hozzánk a világ minden részéről az Izraelben eltöltött időszak alatt és meditáljanak velünk a világ bármely táján, ahol éppen vannak. Egyértelműen éreztük a jelenlétüket. Mr. Robert Coxon, egy világhírű zenész és zeneszerző a Kryon-utunkra ellátott minket zenével és egy vezetett meditációval is. Az itt következő részét ennek a meditációnak lefordíttattuk héberre, arabra és angolra is.

ROBERT COXON:

Kérlek fókuszáld az energiádat oda, ahonnan származhatsz... mivel itt több ezer, millió, végtelen számú lélek van együtt, megteremtve ezt az új jövőt. Erezd az új energiát, mely eljut hozzád ezen a kicsi, gondokkal terhelt részén a világnak. Fejezd ki szándékodat, hogy egyensúlyt, megértést és együttérzést teremts.

Vizualizáld, hogy a régi konfliktusok megoldódnak, új megoldási lehetőségek tűnnek fel és a hosszú ideje várt béke megjelenik ezen a földön. Vizualizáld, hogy egy új szabadság születik... Isten, a Föld és az emberi angyal megegyező tisztelete.

Ebben a pillanatban tartsd a gyermekeket a szívedben és tedd lehetővé nekik, hogy egy új, bolygónk számára fényes, békés jövőbe vezessenek – az Új Jeruzsálembe. Ne próbáld kiokoskodni vagy elemezni, hogy több évszázados gondokat hogyan lehet megoldani, hanem helyette lásd, hogy már megoldódtak és látogasd meg azt a helyet, amely a jövő lehetőségét tartalmazza, ahol ezek a dolgok már a történelem részét képezik és nem a jelent.

Vizualizáld, hogy lesz béke... béke... béke.

(Szünet, miközben a zene folytatódik)

KRYON:

Üdvözletem kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Hadd mondjam el nektek, tudom, mi történik itt.

Még egyszer elismételjük: sokan azt fogják mondani neked, hogy amit hallasz, az csak a partnerem (Lee) hangja, melyet már órák óta hallgatsz. Köztetek vannak azok is, akik érzik az energiát és látják a színeket. Még azok is köztetek vannak, akik látják az arcok változását (Lee grimaszolt a színpadon). Vannak közöttetek, akik interdimenzionális látással rendelkeznek, így felhívunk arra, hogy használd most ezt.

Így beszél Isten az emberekhez és ez mindig is így volt. Ez a módja annak, ahogyan az őseitek üzeneteket kaptak az angyaloktól és ez a mód képviseli az üzeneteket, melyeket az emberek kaptak, hogy tovább tudják adni őket másoknak. Nem különbözik ez a mód a jelenlegi időkben sem, kivéve azt, hogy az üzenetek időközben megváltoztak. Ti vagytok azok, akik létrehozták ezt a változást.

Tudom, mit történik itt. Én vagyok az egyetlen köztetek, aki tudja, hogy hányan csatlakoztak ehhez az összejövetelhez. (Utal a meghívásra a világméretű meditációra, mely az Interneten jelent meg.) Boldog lennél, ha tudnád, hogy a számuk tízezreket számlál. Te most szövetségben vagy más elmékkel ezen a bolygón. Ok felétek fordítják a fényüket, a tudatukat és a gondolataikat, most éppen, amikor itt ülsz és mindaz, ami ebben az energiában megjelenik, „látható” Gaia számára. Ez az energia valójában behatol a bolygóba és megváltoztatja ott az energiát. Megváltoztatja magát a természetet.

Tisztában vagy vele, hogy sosem vagy egyedül? Ott vannak körülötted azok, akiket néhányan „vezetőknek” és „angyaloknak” neveznek. Néhányan azt mondjátok, ez egyszerűen energia, de sosem tetted fel magadnak a kérdést: „Minden egyes ember rendelkezik ezzel maga körül?” A válasz: „Igen.” Mit mond ez számodra arról, hogy mi történhet nem messze innen, a nehézségekkel teli területeken? Meg akarod változtatni a dolgokat, kedves Emberi Lény? Akkor változtasd meg Gaiát! Ahogy megváltoztatod Gaia energiáját, a vezetők energiája is megváltozik az összes Emberi Lény körül, akik részesei ennek. Sokan valójában visszafojtják az ötleteiket és gondolataikat. Elkezdenek máshogy gondolkodni. O, ez nem a gyűlölet megszűnése. Az generációkat vehet igénybe. Nem, ez az energia áthelyezése egy új középpontba – annak a szándéka, hogy ezen a bolygón együtt éljünk és működőképessé tegyük. Gondoltál valaha is erre – talán a fény, melyet te bocsátasz ki magadból, fényt visz a sötétségbe, lehetővé téve mások számára, hogy tisztábban lássanak?

így ismét elmondjuk, hogy ugye nem tudod, ezek az emberek (a kerítés másik oldalán) mit gondolnak? Kérdezd meg az anyákat, mit kívánnak gyermekeik számára és semmilyen gyűlölködő szó nem fogja elhagyni a szájukat. Azt fogják mondani: „Azt akarjuk, hogy gyermekeink boldogok, iskolázottak, örömteliek legyenek és bőségben élhessenek.” Micsoda nagyszerű elgondolás! Azt kérjük, hogy ezt keressétek. Nem minden olyan, amilyennek látszik, tudjuk kik vannak itt.

Hadd adjak neked néhány irányvonalat személyes békéd eléréséhez. Hadd adjak neked néhány irányvonalat a saját ösvényedhez. Illetve hadd adjak neked néhány útmutatást, melyek segíteni fognak, hogy magasabb rezgésszintet érj el. Ne lepődj meg, ha ezeknek az útmutatásoknak kettős a célzatuk, mivel ezek személyes útmutatásoknak fognak hangzani a saját ösvényedhez, viszont ezek útmutatások a földi békéhez is. Kezded megérteni, hogy senki sincs, aki elvégezhetné ezt a munkát helyetted? Áthaladsz az országodon, azon gondolkodva, hogy mikor válik jobbá a helyzet, szemlélsz másokat, azt remélve, hogy „viselkedni” fognak. Ezalatt nincs fogalmad a saját hatalmadról, hogy mindezt megváltoztasd. Eljött az ideje Izrael számára, hogy elkezdjen egy folyamatot, mely tartalmazza a bölcsességet. Adok neked néhány irányvonalat.

„Nos Kryon, először is, miért kell ezt megtennünk?”, kérdezhetnéd. „Mi az oka, hogy szükséges a személyes megvilágosodási út.” Néhányan azt mondják: „Jól vagyok úgy, ahogy vagyok.” Pont ezért mondjuk, hogy a Földnek szabad választása van, nem? Azt is elmondom, hogy fogalmad sincs arról, hogy vagy, addig, amíg rá nem jössz, hogyan lehetnél.

Néhány útmutatás

Az első javaslat ez: Ha a megvilágosodás útjára lépsz, akkor először össze kell csomagolnod a táskáidat. Nos, természetesen ez egy metafora. Nem kérünk, hogy szó szerint pakold össze a táskáidat. Metaforikusán ez azt jelenti, hogy gyűjtsd össze a dolgokat, melyekre szükséged lesz, amikor elkezded utadat. Tehát előkészülsz és felkészíted magad. Mit jelent ez a személyes ösvény esetében? Azt jelenti, hogy elkezded összegyűjteni a dolgokat, melyekről azt gondolod, hogy jelentőségteljesek lesznek a megvilágosodás útján. Tanulj azokról a dolgokról, melyek megjelentek előtted. Talán ezek könyvek lesznek, vagy talán különböző találkozók. Talán tiszta szándékkal szeretnél megtanulni jobban meditálni. Talán vannak technikák, melyek érdekelnének, vagy találkozók, melyeken szívesen részt vennél, hogy többet megtudj Isten energiájáról. Nézz körül, mivel, találkozol, mi az, ami támogatást adhat számodra és felkészíthet az utadra. Ha békét kívánsz teremteni a Földön, akkor fel kell kelned és be kell pakolnod a táskáidat. Emlékezz, ez egy metafora. Azt jelenti, hogy nagy horderejű útra készülsz – személyesen, nem a körülötted lévőkkel, nem a kormánnyal, vagy a családdal, vagy bárki mással. Ahogy megtisztítod a DNS-ed rétegeit önmagádban, energiát aktiválsz a földi békéért, egyszerre egy Emberi Lényként. Ha valóban egy részét képezed Istennek, ez azt jelenti, hogy tudsz változást hozni. Tehát most erre az utazásra pakolsz össze.

Nos, a következő három dolgot, amit elmondok neked, nem fogod rögtön megérteni. Zavarosak lesznek és nem feltétlenül azok, amiket elképzeltél. Itt van három lépés a pakoláshoz, készülődésedhez.

Az első számú: ne tűzz ki átmeneti célokat. Tudod, hogy egy szent utat akarsz bejárni és az Emberi Lény nagyon szeret terveket szőni. „Elkezdek egy szent utat”, mondod. „Itt vannak a célok: ezt és ezt fogom tenni. Talán ide és oda is elmegyek.” Ez egy egyszerű dolog és így tanították neked.

Ez nem fog működni! Egyáltalán ne készíts köztes terveket. Vannak olyanok, akik azt mondanák: „Ez használhatatlan információ.” Habár lehet, hogy ez a legjobb információ, amit valaha is adtam neked. Az embereknek feltűnően jó adottságuk van ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják azokat a jó dolgokat, melyeket Isten tervezett számukra. Azáltal, hogy előre eldöntőd, mi a legjobb neked, vagy eldöntöd, hogy te sokkal jobban tudod, mint Isten, elkerülöd Isten terveit! Légy egy eszköz, melyet még nem formáztak meg. Te vagy a földi béke eszköze. Elkezdesz egy szent utat, de fogalmad sincs meg, hogy mi az eszköz. Ez olyan, mint megvenni a jegyet egy vonatra. A vonatjegyen az áll, hogy az úti cél egy ismeretlen hely, indulás ismeretlen időpontban. A jegy mégis érvényes az útra.

Nehéz elképzelni? Igen. Akkor elmondom, ünnepeld ezt a folyamatot. Ünnepied az ismeretlent! Néhányan lehet, hogy odajönnek hozzád és azt kérdezik: „Mik a terveid” Rájuk mosolyogsz és azt mondod: „Fogalmam sincs és ez annyira felvillanyoz!” Meg tudod tenni? Ez őrültség, vagy Isten útja? Miért nem beszélsz az őseiddel erről? Néhányan azt mondják, sors és azt mondják, létezik egy nagyobb terv.

Nos, hadd mutassam be a kettes számú lépést, ez nagyon úgy fog hangzani, mint az első. Egyáltalán ne feltételezz semmit semmiről. Kitaláltad, igaz? Azt mondod: „A felvilágosodás ösvényén haladok. Nagyon hasonlón, mint az az ember ott. Azt fogom tenni, amit ő tett.” Ekkor azt feltételezed, hogy azt kell csinálni, amit ő tett, mivel úgy érzed, ő jól csinálta.

Ó, te Isten különleges része vagy! Amint ezeket a dolgokat aktiválod magad körül, az energia felfoghatatlanul megváltozik az életedben. Abban a pillanatban, hogy elkezdted a folyamatodat, a számodra elérhető dolgok vagy lehetőségek elkezdenek megváltozni.

A hármas számú tanácsot még nem fedjük fel, de ez kapcsolódik hozzá: ne vonj le következtetéseket.

Mondok neked egy példát. Néhányan lehet, hogy nagyon megdöbbennek, vagy elkeserednek a példán, addig, amíg megmutatom, hogyan értem. Emlékezz, ne vonj le következtetést. „Béke lesz ezen a nagyszerű Földön”, mondhatod. „Csak idő kérdése.” Felteszek neked egy kérdést: mi lenne, ha jönne valaki és a következőt tanácsolná neked ezzel a dologgal kapcsolatban? Azt mondaná: „Van egy ötletem. Válasszunk egy palesztint a menekülttáborból és tegyük meg őt mindenért felelősnek. Kérjük meg őt, hogy oldja meg a helyzetet és készítsen egy tervet, ami működik.” A legtöbben gyorsan eltávolodnátok ettől az embertől, nem? Micsoda őrült ötlet! Hogyan történhetne ez meg valaha is? Legyünk ésszerűek. Ő lenne az utolsó ember, akiben megbíznánk, vagy hatalmi helyzetbe hoznánk, hogy változtassa meg a dolgokat. Mégis, ne vonj le következtetéseket.

Szeretnélek egy rövid időre őseid helyébe helyezni. Amikor Egyiptomban voltatok rabszolgák, egy zsidó hősért imádkoztatok, valakiért, aki kihoz a rabszolgaságból és elvezet az ígéret Földjére. Mi lett volna, ha akkor valaki azt tanácsolta volna, hogy kérjenek meg egy egyiptomi oldalon állót? „Már előre látom a jóslatot” mondhatnák. „Egy egyiptomi herceget fogunk kérni, hogy vezessen ki minket a rabságból.” Micsoda őrült ötlet! Mindenki tudja, hogy ők az ellenség. Ok a megszállók és a leigázók. Ők azok, akik rabszolgasorba hajtottak! Micsoda rossz ötlet! Az egyik hercegükkel akarsz kivezettetni minket innen?

Nos, kedvesem, pontosan ez történt, ha visszaemlékszel. Szeretném, ha ezen egy pillanatra elgondolkodnál. Ez a furcsa és nem minden gyanún felül álló terv volt érvényben egy egész generációval azelőtt, mielőtt a szabadulás megvalósult. A herceg, akiről beszélek, tulajdonképpen héber volt és megfelelő helyre került el, mert egyiptomiként kellett felnőnie, mielőtt a felszabadulás megtörténhetett. Több, mint huszonöt évnek kellett így eltelnie, hogy megjelenhessen a tökéletes válasz.

Ez majdnem egy egész generáció, igaz? (Kryon mosolyog) Ne vonj le következtetést! Ne vonj le következtetést arról, hogy Izrael milyennek fogja találni az új vezetőjét, vagy a béketervét, mert a legváratlanabb helyekről érkezhetnek a válaszok és hasonlítani sem fognak azokra, melyeket elgondoltál, vagy valaha is feltételeztél.

Sose vess el egy ötletet sem, melyről azt gondolod lehetetlen, főleg ha egy fiatal személytől származik.

Hadd mondjak el valamit, amit még nem tudsz. Ez a furcsa megoldás az, ami most ölt testet. Pontosan úgy, mint a múltban, a lehetőség nyitva áll azok előtt, akik most nőnek fel, hogy változást hozzanak itt. Ők ezt még nem tudják és te sem. Egyiptom hercege sem tudta, addig, amíg el nem jött az ideje. így dolgozik veled Isten, de te folyamatosan tagadod.

Volt egy változás ezen a bolygón, mely a tudatszintet érintette. Akik a békéért imádkoznak, segítenek ezt megteremteni. Egy napon, amikor a terv elkezd működni, visszatekintesz majd és ezt mondod: „Nézd, mi történt, látszólag véletlenül! Lehet, hogy huszonöt évbe is beletelt.” Most azt hiszed, hogy sehova sem tartasz és frusztrált vagy. Nem tudod, hogy mi történik közben, ami láthatatlan. Tudod ezt ünnepelni? Tudjátok mindannyian ünnepelni a láthatatlant? Tudom, ez olyan, mint megkérni a rabszolgákat, hogy évekkel a megtörténte előtt ünnepeljenek valamit. Minden ellenérvvel szemben, Egyiptom hercege ki fog vezetni benneteket az ígéret Földjére!

Itt van a harmadik pont. Ne döntsd el, hogy milyen hosszá időbe telik. „Kryon, kipróbáltam ezt az energiát, amiről beszéltél, egy magasabb vibrációért. Tiszta szándékkal tettem. Megtettem mindazt, amit mondtál nekem. Tudom, hogy valami történik, mivel a szívemben érzem. De elakadtam. Semmi sem történik. Tudom, hogy meg kéne történnie.”

Az Emberi Lények nagyon türelmetlenek. Úgy érzed, elakadtál. Úgy érzed, a politikai helyzet elakadt. Semmi sem történik, ami jó. Ó, kedvesem, szeretnék valamit neked személyesen átadni: abban a pillanatban, amikor tiszta szándékkal kinyilatkoztattad a változást az életedben, a dolgok beindultak. Ezek a dolgok láthatatlanok a számodra. A cselekvés már folyik és a mozgások is más szinteken, melyek a későbbiekben fognak téged érinteni. Míg az energiák, melyeket te indítottál be, körülötted mozgolódnak, annyit mondasz: „Szomorú vagyok, mert leragadtam.”

Ha meg tudnád kérdezni a magzatot az anyaméhben, ugyanezt mondaná! Nem látja a születés érkező csodáját. Csak annyit tud, hogy csapdában van és ez kényelmetlen... minden egyes nappal egyre inkább! A mi nézőpontunk az, hogy a csodáid most is zajlanak. Mi tudjuk, hogy mi lesz a vacsora, de számodra az ételt még meg sem főzték! Hányan ültök és élvezitek a „megfeneklés állapotát”? Talán eljött az ideje, hogy elkezdj erről máshogy gondolkodni?

Aki éhes, várja, hogy megfőjön az étel. A percek teltével egyre éhesebb lesz és Istent, a „szakácsot” hibáztatja, hogy az étel még mindig nincsen kész. Azt mondja: „Isten, ha nem teszel valamit hamarosan, akkor egyszerűen elmegyek. Valami mást próbálok ki... átmegyek egy másik konyhába.” Ez az ember olyan, mint te. Nem érted, hogy akik ezen a területen élnek, teremtik meg a válaszokat. Még akkor is, ha az ételre kiéhezetten ülsz, a békét hívd! Frusztrált vagy, várod, amíg a szakács befejezi az ételt – valami különlegesen finom és bonyolult, reméled. Érzed az illatát ahogy fő, de nem tudod mi az és fogalmad sincs arról, merre van a konyha.

Olyan sokan vannak, akik frusztráltak. Ez a te nézeted is? A Föld megfeneklett. Izrael megfeneklett. „Sosincsenek jó vezetőink”, mondod. „Itt nincsenek hősök”, mondod. „Túl sok politikai párt van, melyek közül választhatunk... túl sok a korlát, túl sok a szabály.” Lehet, hogy eljött az ideje, hogy felvedd Illés köntösét, testvérem! Ez erről szól! Vedd magadra a mester köpenyét annyira erősen, hogy ne legyen kérdésed, mit kell tenned legközelebb! Mondd ki végre, hogy „rend van a lelkemben”. Légy békés az ismeretlennel szemben.

Mondd a barátaidnak: „Tudom, hogy van válasz és dolgozom rajta, az imákon és fényen keresztül, melyet másoknak küldök.” Erről szól ez a nap. Vannak, akik most imádkoznak. Ők nem olyanok, mint te. Ők hisznek abban, hogy egy ima ezret ér. (Kryon azokról beszél, akik velünk imádkoztak a Ramadan végén. Muszlimok és nem-muszlimok találkoztak aznap este és kapcsolatba léptek velünk, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Ők hisznek abban, hogy ezen a napon egy ima ezret ér! Sokan imádkoztak ebben a pillanatban a békéért Jeruzsálem-szerte.)

Ebben az energiában, szeretném elmondani neked, hogy ezeknek a másoknak igazuk van. Látod, amit te ebben a teremben teszel, változást eredményez. Változást hozol. Ok is változást teremtenek. Együtt, mind szövetségben vagytok. Nos, a végső szavainkban, azt mondanánk: izraeli és nem izraeli, hagyd el máshogy ezt a termet, mint ahogyan ide érkeztél. Vidd magaddal Isten köntösét, húzd ki magad és ismerd el, hogy te személyesen részét képezed a megoldásnak.

Most egy pillanatig gondold át azt, amit te ígéretnek nevezel.

(A meditációs zene még perceken keresztül folytatódik.)

Ez az igazság.

A zsidósághoz...

Menj és kérdezd meg a saját és a másik oldalon élők édesanyáit, mi az, amit valójában akarnak. Kérdezd meg az édesanyákat, ezt az egyre növekvő erőt ezen a bolygón és meg fogják mondani neked, hogy békét akarnak! Nem akarják, hogy tönkremenj. Azt akarják, hogy gyermekeik biztonságban játszhassanak, azoknak a fenyegetése nélkül, akik vitáznak velük a saját földjükön. Lehet, hogy generációkba telik, míg gyűlölet nélkül tudnak rád tekinteni, de bele fognak egyezni a békébe. Ez az, ami közös bennetek.

Amikor a határokat meghúzzák és megszületik a megegyezés, olyan sok gyűlölettől fogja megszabadítani az egész világot! Minden Izraelről szól. „Itt vannak elvetve a magjai annak a spirituális hullámnak, mely az egész bolygón uralkodik és amikor véget vetsz ennek a helyzetnek, ki fogja fogni a gyűlölködés vitorláiból a szelet. Lassanként ugyan, de így fog történni.”

És ez így van!

Kryon

Forrás: Magyar Kryon Honlap

Dátum: 
2005. 10. 27.-29.
Rovat: