Kryon: A Föld kundalinije

Kryon: A Föld kundalinije

Mi a kundalini energia? Mit jelent ez a kifejezés, és miért is zajlik most ez a vele kapcsolatos történés a Föld bolygón? A kundalini egy szanszkrit szó, amely azt jelenti, „kígyószerűen összetekeredett”. A kundalini a női és férfi minőség hatalmas energiával történő összeolvadását jelképezi, amely tökéletességet és egyensúlyt teremt. Ezért tehát a kundalinit a nemzéssel/teremtéssel társítják. Az orvostudomány nem ismeri el a kundalini létét, azt csakis a buddhista és a hindu hagyományokra épülő jóga és tantra irodalma említi. Valószínűleg láttad már a Caduceus szimbólumot, ami több száz éve az orvostudomány jelképe: egy rövid bot, amelyre két kígyó tekeredik fel, és a tetején egy pár szárnyacska található. Ebben az az ironikus, hogy a Caduceus szimbólum, az orvostudomány szimbóluma az emberi test és csakrarendszer fő energetikai csatornáján, a szusumna nádin felemelkedő kundalinit ábrázolja. A történelem során a Caduceus a gyógyítás szimbóluma volt több kultúrában is, különféle alakban ábrázolva.

Caduceus

Az emberi kundalini energia alvó állapotú, a gerinc tövében helyezkedik el, három és félszer a lingam köré feltekeredve. A lingam azt jelenti, hogy „fényoszlop”, ez maga a tiszta életerő-energia. A test kundalini energiájának felébresztésére szolgáló leggyakoribb módszer a jóga, a meditáció, a reiki és a csi-kung (shang gung). A felébredt kundalini energia felemelkedik a gerinc mentén, és a csakrákon keresztülhaladva végül eléri a fej tetejét.

A kundalini ugyanakkor a bolygó belsejében is lakozik, és számos bennszülött kultúra gyakran úgy írja le, mint a Tollaskígyó mozgását. A mozgás szót itt egyaránt értsük fizikai és metaforikus értelemben is! Sok ősi kultúra azt tanította, hogy eljön majd az idő, amikor lehetőség nyílik a Föld bolygó hatalmas átalakulására. Ez egy tudatosságbeli változást jelent, és egyben a Tollaskígyó dél felé történő mozgásának kezdetét. A Tollaskígyó utazásával kapcsolatos információkat Woody Vaspra ismertette az Átkelés a határon című Kryon-könyvben. Olyan lenyűgözőnek találtam a szavait, hogy a következőkben röviden összefoglalom az ott elhangzottakat.

„Több mint húsz évvel ezelőtt egy maja Vén, Gerardo Barrios kutatásokba fogott, hogy megértse a szent maja kalendáriumot, és elismertesse azt a világgal. Számtalan közép-amerikai faluba ellátogatott, és felkereste a legeldugottabb helyeken élő maja Véneket. Meg akarta tudni, hogy ugyanazt a naptárat használják-e. Az elnevezésekben található kisebb eltérések és az apróbb nyelvi különbségek kivételével a naptár mindenütt azonos volt. A kutatása részeként 1988-ban Barrios kilenc másik maja társaságában elutazott egy távoli kis falucskába, ahol a hagyományőrző maják már több mint ezer éve annak szentelték az életüket, hogy a templom tüzét őrizzék. A tüzet napi huszonnégy órában táplálják, mintegy a Föld békéjéért szóló imaként. Gerardo és társai öt napot gyalogoltak a sűrű vadonban, mire elérték a falut. A Vének látnoki képességüknek köszönhetően előre tudtak az érkezésükről. Amikor odaértek, mind a tíz férfi kapott egy-egy jóslatot, de csak ötüket engedték be a szent templomba. Gerardo volt az egyik közülük.

Amikor beléptek a templomba, a Vének félrevonták Gerardót, és privát beszélgetést folytattak vele. Elkezdték beavatni Kukulkánnak, a Tollaskígyónak a történetébe. Kukulkán a Föld szent, kígyószerű energiája, amely magában a földben mozog. A faluban tett két további látogatása során Gerardo megismerte Kukulkán teljes történetét, a falu maja Vénjei elmagyarázták neki, hogy ez az energia rendszeresen felemelkedik, és megmutatták neki azon a térképen, amit magával hozott, hogy mikor hol jelent meg. Gerardo később végigkövette az energia útját a történelem során, és rájött, hogy a mozgását olyan események övezik, mint például Tibet nagy spirituális ébredése az 1950-es években, a vietnámi háború elleni mozgalmak a 60-as években, illetve az olyan vezetők megjelenése, mint Martin Luther King.

Az ősök elmondták Gerardónak, hogy a Tollaskígyónak az a szándéka, hogy Földanya gerince mentén lassan leereszkedjen Dél-Amerikába, az Andokban található Titicaca-tóhoz, és 2012-re már ott legyen. Ha ránéznénk egy, a nyugati féltekét ábrázoló térképre, és végigkövetnénk a hegyvonulatokat Alaszkától Észak-Amerikán át a dél-amerikai Chiléig, akkor látnánk, hogy azok egy szinte folyamatos vonalat rajzolnak ki észak-déli irányban. Ez az, amit a Vének a Földanya gerincének neveztek.”

Fontos megérteni, hogy miért történik mindez, és mit is jelképez. A bolygó északi féltekéje férfi energiát rejt, míg a déli félteke nőibb jellegű energiát hordoz. Ilyen a bolygó polaritása. Ahogy az Emberi Lények elkezdenek változni, a bolygó összes rácsa is megváltozik, és ez azután előidézi a kundalini elmozdulását.

Ha rápillantunk a történelemre, a nagyszabású háborúk java része, valamint a világháborúk is az északi féltekén dúltak. Ilyen volt a bolygó egyensúlya: az északi féltekén nagyon kilengett az egyensúly a férfias háború irányába. A déli féltekén zajló háborúk nagy részének kiváltó oka is északról származott.

Ahogy a bolygó elkezdi újra kiegyensúlyozni önmaga tudatosságát, a férfi és női tudatosság is új egyensúlyba kerül. Az emberiség kiegyensúlyozottabbá válik, így a kundalininek el kell mozdulnia. Már nagyon régóta egy helyben állt az északi féltekén, India és Tibet területén, amit sokan a spirituális bölcsesség központjának tartanak. Ez segített a nehéz férfienergia kiegyensúlyozásában, de ugyanakkor túlzottan férfias is volt: nem igazán léteztek női vezetők a szerzetesek vagy más vallási közösségek soraiban azon a környéken. A déli félteke viszont a bolygó női energiáit jelképezi. A kundalini, válaszul az emberiség változására elmozdul, mégpedig déli irányba: Dél-Amerikába.

Fontos megérteni, hogy a kundalini mozgásának semmi köze a bölcsesség eltolódásához.

Ha tanulmányozod a dél-amerikai ősök kultúráját, látni fogod, hogy a bölcs isteni női minőség mindig is jelen volt azon a területen. Kryon Mester el is mondta, hogy a Machu Picchut a bolygó bölcs, isteni női minősége fővárosának is hívhatjuk. Azért, hogy ez érthetőbb legyen, úgy fogalmazok, hogy a kundalini elmozdulása NEM azt jelenti, hogy Tibet bölcsessége átköltözik Peruba. Peruban mindig is jelen volt a bölcsesség.

A kundalini a Föld szívcsakrája, és most elkezd egy másik, kiegyensúlyozottabb bölcsességközpontot keresni. Egy olyan helyre költözik, ahol lágyabb, finomabb bölcsesség van jelen, az isteni női minőség bölcsessége. A Föld készen áll ennek a bölcsességnek a befogadására, és a környék portáljain keresztül felemeli ezt az energiát – és ebben a folyamatban a bolygó tudatossága is megváltozik. A Föld erre várt, ez az, amit az ősök megjósoltak.

Ha jártál valaha is a Machu Picchunál, érezhetted, hogy az ottani energia mennyire édes. Olyan, mintha az ember az anyaméhben lebegne – biztonságban és védetten. Kryon azt mondta, ideje, hogy a mindig is ott lévő bölcsesség belekerüljön a Kristályrácsba, és eljusson mindenkihez. A bölcs, isteni nőiség központjának vannak talán soha fel nem fedezhető titkai. Ott vannak azok, akik a Hét Nővért képviselik, és még nem mutatkoztak meg előttetek. Egy felébredés zajlik ott, és a terület néhány sámán-embere ennek tudatában van.

Egy Limában zajló közvetítés során Kryon azt mondta a peruiaknak, hogy ünnepeljenek, mert erre várnak az ottani ősi lelkek. A régi energia nem akarja ezt elfogadni, ezért érezhető az ellenállás. A régi energia az északi féltekéről érkezett réges-régen, és nincs egyensúlyban. Nem tiszteli a földet, és nem tiszteli a levegőt, sem a vizet. (Forrás: A bölcsesség átkalibrálása című Kryon közvetítés, elhangzott a perui Limában 2011. november 27-én.)

2012 elején a Kryon Patagóniai Hajóút alkalmával kaptunk néhány ezoterikus (spirituális) információt a kundalinivel kapcsolatban:

A kundalini a gerinc tövében van összetekeredve. Csak akkor tekeredik ki, amikor a férfi és a női minőség egyensúlyba kerül. A test három energiáján és az úgynevezett lingamon is három és félszer csavarodik körbe. A három körültekeredés az energia könnyen letekerhető részét jelképezi, ám az utolsó fél tekeredés a legnehezebb rész: az egyensúly isteni megvilágosodása. Amikor a kundalini kitekeredik és úgy is marad, akkor egy kiegyensúlyozott Emberi Lényről beszélhetünk, még ha nem is megvilágosodottról. Ez egyben a bolygó metaforája is, és már el is kezdett megtörténni.

A letekeredés folyamata már elkezdődött, a 2010-es nagy chilei földrengés a bolygó fizikai szintű válasza volt a kundalini energiára. Ez azt jelenti, hogy a kitekeredési folyamat folytatódásával párhuzamosan a földmozgások száma megsokszorozódik Dél-Amerikában, és talán olyan helyeken is, ahol korábban nem tapasztaltak földrengéseket.

Kryon a kundalini energia mozgásának időtartamát is meghatározta:

A bolygótok napéjegyenlőségének 26 000 éves együttállása egy nagyszabású esemény, amit a csillagászatban Galaktikus Együttállásnak neveznek. Azért nevezik így, mert a Föld tengelyingadozásának kezdő és végpontja együttállásba kerül a Napon keresztül a galaxis középpontjával. Ez az együttállás 26 000 évente következik csak be.

Ahhoz, hogy a napéjegyenlőségek tovább haladjanak a galaxisotok egyenlítői síkján (ami a Tejút sávja az égen), és elérjenek ennek a ciklusnak a végére, illetve a következő kezdetéhez, még 36 évnek kell eltelnie. Ez az utolsó fázis megközelítőleg 18 évvel ezelőtt kezdődött el, és most, 2012-ben itt vagytok a ciklus közepén, vagyis az utolsó ciklus második felének kezdetén. 18 évetek van még ennek az energetikai eseménynek a bekövetkeztéig, amely voltaképpen valaminek a végét és valami újnak a kezdetét jelképezi.

Ez a 36 évet felölelő időszak a kundalini lehetséges teljes letekeredésének időkerete. Hát nem találjátok érdekesnek, hogy három és félszer van a lingam köré tekeredve? Ebben az egész metaforikus kódban a három tekeredésből mindegyik egy-egy évtizedet jelképez. A három és fél tekeredés 35 évet jelentene, ami igen közel áll annak a 36 évet felölelő csillagászati eseménynek az időtartamához, amelyben épp benne vagytok. Ez a kundalini prófécia tehát mindig is a Földdel kapcsolatos ígéret metaforája volt, és arról a folyamatról szólt, amely 18 éve kezdődött el, és amelynek most a közepén jártok (2012). Ez az a pont, amikor ünnepelnetek kellene, itt, a 36 évet felölelő periódus közepén, a kundalini kitekeredésének felezőpontján.

Ha ez az egész zavarosnak hangzik, akkor hadd egyszerűsítsem le egy kicsit! Már a csillagokat figyelő ősök is tudtak erről az együttállásról. Összhangban volt a tudatosság elmozdulásának potenciáljával, hiszen ez is egy döntési pontot vagy időfraktált jelképezett a lehetőségek mintázatában, amely már évezredek óta az ősi csillagászati jóslatok lényegét jelentette. Tehát ez egy olyan esemény volt, amelyet előre láttak és vártak, nem pedig egy meglepő történés. Ám alapvető változást hozott magával, és ezt láttuk meg mi mindannyian több mint 20 évvel ezelőtt, amikor megérkeztem, és elkezdtem átadni az üzeneteimet. Az emberiség minden 26 000 éves együttállási ciklus felénél megkapta ezeket a lehetőségeket. Az utolsó ilyenre 13 000 éve került sor, ám az emberiség akkor még nem állt készen. Most készen álltok.

Kedves Emberi Lények, itt ültök egy nagyon különleges helyen (a Kryon előtt ülő személyekhez beszél). Ti vagytok az első embercsoport, akik itt ünneplitek ezt az elmozdulást Dél-Amerikának az alsó csücskében, ahol a változás valóban elkezdődik. Ó, igen, voltak olyanok, akik úgy döntöttek, hogy eljönnek ide a szárazföldön, és megünneplik ezt az eseményt. Ám jegyezzük ezt most le, hogy az ünneplés 2012-ben ezzel a csoporttal kezdődik, akik most itt hajóznak a nyílt óceánon a Föld egyik legalsó pontján (a közvetítés 2012 januárjában történt).

Élő Kryon-közvetítés A kundalini mozgása címmel. Elhangzott a Patagóniai Kryon hajóút során 2012. január 28-án.

Összefoglalva tehát, a kundalini letekeredése elkezdődött, de ez egy nagyon lassú folyamat. A letekeredés nem lineáris folyamat, ahogy az emberi tudatosság sem, ám megvan a potenciál arra, hogy 2012-től számítva 18 év múlva a letekeredés teljes egészében megtörténik, és a kundalini a helyére kerül.

Korábban említettem már, hogy részt vettem a 2012-es Kryon Kundalini Túrán Lee Carrollal. Egy közeli barát, Jorge Bianchi szervezte az utat, amely az argentínai Mendozából indult, és több fontos energetikai helyszínt keresett fel Chile, Bolívia és Peru területén. A túra során összesen 12 Kryon-üzenet hangzott el, és ebből kilenc különleges közvetítés során Kryon a kundalini szó kilenc betűjével foglalkozott. A numerológiában a kilenc a teljesség, a beteljesülés száma.

A 2012-es Kryon Kundalini Túra összes hangfelvétele elérhető a Kryon weboldalon, de röviden azt mondhatjuk, hogy a közvetítések témái a kundalini szó betűihez kapcsolódtak az alább bemutatott módon (a közvetítések témáinak első betűi angolul összeolvasva a kundalini szót adják ki):

Kundalini

Unity (Egység)

Notify Gaia of Your Conscious Actions (Tájékoztassátok Gaiát a tudatos cselekedeteitekről!)

Don't Think Like a Human (Ne emberként gondolkozzatok!)

Ascension (Felemelkedés)

Love (Szeretet)

Intuition (intuíció)

New Human (Az Új Ember)

lllumination ((Meg)világítás))

A 2012-es Kryon Kundalini Túra során elhangzott információk újfajta tudatosságot és új nézőpontot nyújtottak azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos az emberi tudatosságban jelenleg bekövetkező változás, és hogy ez a változás milyen kapcsolatban áll a Föld kundalini energiájával. A közvetítések kulcsfontosságú üzeneteit itt olvashatjátok – a teljes hanganyagot pedig megtaláljátok Lee weboldalán.

KUNDALINI
(A KUNDALINI SZÓ K BETŰJE)

Beszéljünk az ősökről! Miért is létezik ez a prófécia a kundalini mozgásával kapcsolatban? Mi is történik valójában? Ezt a bizonyos közvetítést úgy fogjuk hívni, hogy a K betűről szóló közvetítés. Az út során tervezett 12 közvetítésből 9 a KUNDALINI szó betűiről fog szólni. A mai téma a kundalinivel (ami a K betűt elképezi) kapcsolatban fog információkat nyújtani, de nem ismétlünk el olyan alapvető információkat, amelyek már elhangzottak korábban. Ha szeretnétek tudni, mi is a kundalini, akkor tanulmányozzátok a korábbi közvetítéseket!...

...Az elmozdulás eredményei sokrétűek. Ha a nagyszabású végeredményére vagytok kíváncsiak, akkor az az, hogy az emberiség egy új valóságba tolódik át – de ez a jövő. Ám már most is látni fogtok bizonyos változásokat. Beszéljük meg, mit is jelent mindez a kundalini elmozdulásának kontextusában!

A bolygó egy ideje érzelmileg polarizált, ami javarészt abból eredeztethető, hogy hol él a legtöbb ember a Földön. Az idők során egy férfias jellegű Föld jött létre. Ha a népesség 80%-a az északi féltekén él, és az északnak van egy bizonyos fajta tudatossága, akkor az egész bolygó magáévá teszi azt a tudatosságot. Ez a tudatosság egyáltalán nem hasonlít ahhoz, ami délen kialakult. Ha vettek egy pillantást a déli bennszülött kultúrákra még a hódítások előtti időkben, ha megnézitek, miben hittek és mit tanítottak, akkor látni fogjátok, hogy az sokkal nőiesebb jellegű (lágyabb) volt. Tehát lényegében létezik egy férfias észak és egy nőies dél, ám mivel annyival többen éltek északon, a bolygó tudatossága általánosságban véve férfiasabb jellegű volt, és a történelem is ezt tükrözte. Azonban hirtelen bekövetkezett egy váltás. És az egész itt kezd el bonyolódni.

A ti valóságotokban úgy érzitek, hogy minden lineáris. Lehetséges, hogy nem is vettétek észre a tudatosság elmozdulását északon? Pedig ott van a változás. Elsősorban az ősi lelkek felébredéséből adódik, ám nem az a kérdés, hogy hányan ébredtek fel, sokkal inkább az, hogy mennyi energia van a felébredettekben. Ők azok, akik itt ülnek a teremben, és sokan vannak azok között, akik most e sorokat olvassák, vagy a közvetítést hallgatják. Még az is változik, ahogy az energia összeadódik a bolygón. Az eddig lineárisból elmozdul a nemlineáris irányába, és Gaia, aki ezzel összefonódásban létezik, elkezdi elmozdítani és eltolni a kundalinit, a bolygó szívcsakráját. Nézzük tehát, hogy ki és mit csinál!

A MOZGÁS NEM LINEÁRIS

Először is: Gaia egy tudatos, érző, valóságos és helyénvaló energia, amely kapcsolatban áll veletek. A történtek okán előre megjósolt kvantum szintű változásoknak köszönhetően az emberiség elkezdett máshogy gondolkodni, és ez a másképp gondolkodás mélyrehatóbb az ősi lelkek esetében. Gaia, aki most a változtatást végrehajtja, előre látta ezt. Tehát Gaia is részese a folyamatnak – ugyanis ez az energia mozgásának működési módja. Ti azonban lineáris módon tekintetek erre, és azt kérdezitek: „Nos, akkor hol van most a kundalini? Ha északról délre vándorol, akkor most éppen hol van?" Mindjárt válaszolok erre a kérdésre, mégpedig máshogy, mint amire számítottatok. Ám előbb beszéljünk arról, hogy valójában mit is jelent ez a mozgás!

Mi történik akkor, ha a Földön most először egyensúlyba kerül a férfi és a női energia? Mivel járna ez? Nos, azt jelentené, hogy megnövekedne az úgynevezett együttérző cselekedetek száma.

Tudjátok, hogy mit eredményeznek az együttérzést nélkülöző cselekedetek? Háborút. A háború együttérzés nélküli cselekedet – ahogy az elkülönülés, az ítélkezés és az egymás iránti törődés hiánya is. És azt tudjátok, hogy mi az együttérző cselekedetek eredménye? Együttműködés, egység, béke-teremtés, ítélkezésmentesség, tolerancia, megértés, és az egyetemes, feltétel nélküli szeretet kezdete. Értitek már, hogy milyen változásról beszélünk? Az változik meg, ahogyan gondolkodtok – magatokról és a külvilágról.

AZ EGYÜTTÉRZÉS NÖVEKEDÉSE

Amikor először találkoztok valakivel, mi az első gondolatotok? Ez egy remek gyakorlat, javaslom, hogy a pszichológusok is nyugodtan használják. Hányan vagytok, akik egy másik személyre nézve azt mondjátok: ,,Ő is a Teremtő isten energiája, ahogy én is. Családtag, ahogyan én is. Itt van a Földön, ahogyan én is. Ezért üdvözlöm a benne élő istent, átkarolom és szívből megölelem." És mi lenne, ha mindenki így tenne? De nem így üdvözlitek egymást, nem igaz? Ó, persze, néhányan így tesztek – nos, ez a különbség a férfias és a nőies jellegű Föld között. Az anyai energia megengedi ezt a fajta cselekvést, és most éppen ez történik a bolygón: az anyai energiák növekedése, mégpedig itt, azon a helyen, amit Dél-Amerikának neveztek.

A korszakokkal ezelőtt felállított Kristályrács bölcsessége ráhelyeződik az északi féltekére egy olyan folyamaton keresztül, amely még magyarázatra szorul. Ez egy belső magyarázat lesz. Közben kívül számos emberi változást fogtok tapasztalni, látni fogjátok a tolerancia és az integritás terjedését. Többé nem foglalkoztok majd olyan dolgokkal, amelyekben nincs ott az egység és a becsület. El tudjátok képzelni az embereket ezekkel a tulajdonságokkal? El tudjátok képzelni, mi lesz így a politikával? (nevetés) Ez egy kryoni vicc. De ez így lesz, nemcsak ennek az országnak a politikai életében, hanem az egész világon. El tudjátok képzelni, hogy együttérző cselekedetek uralkodnak nemcsak a kormányban, hanem a vállalatok és szervezetek, sőt, akár az egészségügy szintjén is? Ez hihetetlenül átalakítaná az árukínálatot is. Látjátok, hogyan változtatna meg mindent? Ez így lenne – sőt, már el is kezdődött a folyamat. A változások olyan lassan történnek, hogy szinte észre sem veszitek őket.

Mi a helyzet a ti kontinensetekkel? (A dél-amerikaiakhoz beszél.) Ha visszatekintetek 100 évvel ezelőttre, mit láttok? Milyen volt az akkori kormányotok a mostanihoz képest? Akkoriban szabadon szavazhattatok? Igen, bár úgy tűnt, a szavazatotoknak nem sok jelentősége van. Az életetek túl rövid, alig 70-80 év, azután eltávoztok, majd visszatértek. Amikor visszajöttök, nem emlékeztek semmire, de ha beszélhetnétek az elődeitekkel, ők emlékeznének. Egy gyarmatosítók által felszabdalt, diktátorok irányította kontinensből azzá lettetek, amit ma láttok. Észreveszitek a bámulatos különbséget? Észreveszitek, hogy mindez ellene szól annak, amit némelyek emberi természetnek neveznek? Ha valakit megkérdeznétek az emberi természetről, lehet, hogy azt mondaná, hogy az emberek mindig háborúznak. A cinikusok azt felelnék, hogy az ember embernek farkasa, és ez mindig így lesz. Azt mondanák, hogy mindig is lesznek diktátorok. De ha ez igaz, akkor mivel magyarázzátok azt, ami most Dél-Amerikában van? Apránként ugyan, de itt is annyi változás történt, mint bármely más kontinensen – Dél-Amerika szépen lassan felkészült a jelenre.

A mezők fel vannak szántva, készen állnak a magok elvetésére. A testetek meg fog változni. Tudjátok, mi történik, ha együttérzéssel cselekszetek? Megváltozik a sejtszerkezet. Erről már adtunk át üzeneteket, és közvetítettünk az intuícióra vonatkozó változásokról is, amelyekkel az Emberi Lények majd megszületnek.

A KRISTÁLYRÁCS ÁTKALIBRÁLÓDIK

Beszéljünk most Gaiáról, mivel számos dolog van, ami vele kapcsolatban megváltozik! Az egyikről már beszéltünk nektek, bár nem az anyanyelveteken (spanyolul). Elevenítsük fel az elhangzottakat! Létezik egy úgynevezett Kristályrács, egy ezoterikus (láthatatlan) multidimenzionális rács. A kristály elnevezés egy metafora – arra utal, hogy ez a rács megőrzi az emlékeket. Emlékszik a rezgésekre. Emlékszik rátok! Ez elég bonyolult, és nem könnyű megérteni a 3D-ben. Ahogy élitek az életeteket, beleteszitek ebbe a Kristályrácsba azt az energiát, ami TI vagytok. Az a fény, amelyet a spirituális energiákkal való munka során teremtetek, lenyomatot hagy a rácson. A sötét dolgok is energetikai lenyomatot hagynak a rácson. A háborúk és az együttérző cselekedetek energiája is belekerül a rácsba. Megismétlem: ez a rács emlékszik az emberi cselekedetekre, és mostanáig lineáris volt a lenyomata, vagyis az energiák egyenlő mértékben hagytak rajta lenyomatot.

Most azonban a rács hirtelen nagyobb súlyt helyez az ősi lelkek tetteire, mint általában az emberek cselekedeteire. Tehát többé már nem egy lineáris energiarács, most már elfogult a megvilágosodók irányába. Most már azokra a dolgokra emlékszik a leginkább, amelyek együttérzést váltanak ki, nem pedig a bánatot és halált hozó sötét dolgokra. Ez is része annak, ahogy a dolgok a jövőben működni fognak.

Számos dolgot elmondhatnánk még a Kristályrácsról. Elmesélhetnénk, hogyan reagál, hogyan működik, de ennek a nagy részét már közvetítettük, és még sokat fogunk beszélni róla. Így hát e helyett inkább valami olyasmit mondanék el, amiről még nem esett szó, és ami kifejezetten a kíváncsiak fülének szól. Amikor Gaiáról beszélek, akkor mire gondoltok, mit vizualizáltok? A Föld energiáját? És mi jelenik meg az elmétekben, ha azt a szót halljátok, hogy Föld? Nos, sokan az űrben lebegő bolygó látjátok magatok előtt. Igazatok is van, hiszen ez Gaia tudatossága, maga a bolygó. Gaia nem energiával veszi körbe a földgömböt, hanem ő az egész földgömb maga. Talán úgy érzitek, hogy a „Gaia” rész csupán a felszín vagy a földkéreg? Ha ez így van, akkor mi a helyzet a bolygó többi részével? Mi a helyzet a földköpennyel? Mi van a maggal? Észrevettétek, hogy mennyi anyag van a Földben, amely nem a felszínen található? Milyen kapcsolat van a köpeny, a mag és a kéreg között? És vajon ennek a kapcsolatnak van tudatossága? Bizony van, és ezt Gaiának hívják.

Kedveseim, nem azért mondom el nektek mindezt, hogy bonyolítsam a megértéseteket, hanem azért, hogy érezzétek, hogyan mozog együtt Gaia az energiával. Ha fel akarjátok melegíteni a főzőlapot a tűzhelyen, akkor energiát vezettek a fémbe, hogy az felforrósodjon. Megkérdezné közben bármelyikőtök is: „Hol helyezkedik el a meleg a főzőlapban?" Persze, hogy nem. Az egész főzőlap egyszerre melegszik fel és hűl le. Ehhez hasonló az energia mozgása is a bolygón. A kundalini mozgása átjárja az egész Földet, nem csak a felszínt. Ez érthető számotokra? Ami a bolygón történik, az mind egyszerre zajlik az egész Földön.

Tehát amikor a kundalini mozgására gondoltok, akkor ne kérdezzétek meg: „Most hol van? Melyik országon halad át éppen?" A kundalini energiája az egész bolygót áthatja, nem csak a két felszíni pont közti szakaszát. Ez egy kvantum elmozdulás, tehát nemlineáris módon zajlik. Mégis az elmúlt évek során úgy beszéltetek erről a mozgásról, mintha lineáris lenne, Tibetből és Indiából indulna, és Dél-Amerikába érkezne. Ám az energetikai kiegyensúlyozódás az egyik hely és egy másik között megteremtődhet anélkül is, hogy a felszínen utazni kelljen hozzá.

Tehát az elmúlt években az egész bolygón mindenhol egyszerre történt a változás. Ez az egyik fajta tudatosságból a másikba való váltás, nem pedig egyik helyről a másikra történő elmozdulás. Elkezdtek több nőies energiát érezni, amely egyensúlyt teremt a két félteke között, beleértve még a Föld magját is. Mindez nem a felszínen megy végbe, hanem az egész bolygóval történik. De elmondjuk nektek, hogy az új egyensúly középpontját leginkább Bolíviában és Peruban lehet érezni. Ám oda nem egy képzeletbeli országúton érkezett meg.

Néhány évvel ezelőtt Chilében a kundalini mozgásáról beszéltem nektek (Valle Nevado, 2008). Ha a kundalini metaforáját nézzük, akkor ennek egyik része az emberi kundalininek az emberi testben feltérképezhető mozgása. Az emberi kundalini egy része oda-vissza mozog. Ebben az esetben ez egy magasabb tudatosságba történő rezgésbeli elmozdulás és oda-vissza ingadozás. Ám most Gaia is részese a folyamatnak – a földkéreg, a köpeny, a mag. Ti össze vagytok fonódva Gaiával, és 2008-ban elmondtuk nektek, hogy ott a potenciál arra, hogy a Föld hamarosan megmozdul. Elmondtuk, hogy a földmozgás attól a helytől délre fog bekövetkezni, ahol közvetítettünk, és ez így is történt! (a 2010. február 27-i chilei földrengésről beszél). Még több ehhez hasonló rengés is várható Chilében, a déli részen.

Szükség van erre a rengeteg mozgásra, ami néha fizikai szintű is. Gaia ismer benneteket, mozogni fog, hogy igazodjon. Muszáj igazodnia, ám a legtöbb igazítást olyan területeken fogja megtenni, ahol senki sem él. Kedveseim, ha látjátok, hogy ez történik, ne ijedjetek meg! Amikor vulkánkitörések következnek be, ne kezdjetek félni! Legyen bátorságotok felemelni a kezeteket, és köszönetet mondani Gaiának, hogy ott tette, amit tett, ahol. Tudnotok kell, hogy az a terület, ahol vagytok, most is mozgásban van (arról a helyről beszél, ahol a közvetítés zajlik). Ám az ősi lelkek még a lemezek tektonikus mozgását is meg tudják változtatni. A Föld olyan helyeken fog megmozdulni, ahol nem is gondolnátok, és ha ezt tapasztaljátok, mondjátok, hogy „Köszönöm, Gaia!”. Tudni fogjátok, hogy igazam van, és azt is, hogy a tudatosságotokon keresztül mindig is összeköttetésben lesztek a Földdel, kedveseim.

A bolygó változik, és a bennszülötteknek igazuk volt. Ők egy marék földet a kezükbe véve azt mondták: „Ez az élet." Ez a marék föld azonban többet jelképezett annál, mint amiről ők tudtak, vagy amiről ti tudtok. Gaia tudatosságát és az emberiséghez fűződő kapcsolatát jelképezi. Mindezek a dolgok az emberiség tiszteletben tartásával zajlanak.

Élő Kryon-közvetítés A kundalini szó K betűje címmel. Elhangzott az argentínai Mendozában 2012. október 17-én.

UNITY – EGYSÉG
(A KUNDALINI SZÓ U BETŰJE)

A mai közvetítés az U betűről fog szólni. Ez a KUNDALINI szó második betűje. Kettes a száma, mivel ez a második betű a szóban. Numerológiai értelemben a kettő a struktúráról szól. Egy olyan szót fog jelölni, ami szintén U betűvel kezdődik, ez pedig az egység (angolul unity). A kundalini mozgásának energiája a mai nap tanításának némely spirituális jellemzőjében kezd először megmutatkozni, és ezek közül az egység az egyik legnagyszerűbb. Ezért tehát úgy fogjuk meghatározni az egység fogalmát, hogy a nehéz és egyenlőtlen energiák összekapcsolódása.

Múlt éjjel meséltünk nektek az észak és dél egymásra találásáról, amely nemlineáris módon történik. Ez egy nemlineáris esemény. Nem az történik, hogy energiát veszünk az egyik helyről, és áthelyezzük egy másikra, hanem az energiák összeolvadásáról van szó, ami egyensúlyt teremt, tehát megjelenik az egység. Az egyesülés az, amit mi a férfi és női minőség összeolvadásának nevezünk. Ez a bizonyos egyesülés megteremti a megnövekedett együttérzés jellemzőjét a bolygón. Az együttérzés a kulcsszó.

Sokféle egység létezik, de ebben a bizonyos egyesülésben újra és újra „a női minőség megerősödéséről” hallotok a Földön. Erre sok szempontból úgy kell tekintenetek, mint az anyai energiára. Az anyáknak vannak olyan tulajdonságai, amelyekkel egy férfi soha nem fog rendelkezni. A kundalinit a nemzés fogalmával társítottuk. Most akkor vessünk egy pillantást az anyára és a gyermekére – van köztük egység? A gyermek az anyaméhben növekszik, az anya vérkeringéséhez, sőt az anya tudatosságához kapcsolódva. Amikor az anya énekel, a magzat ennek tudatában van. Tudtátok, hogy a gyermek úgy születik meg, hogy tisztában van azzal, ki az édesanyja? A Földre történő megszületése sokként érheti, ám ismeri az anyját, és amikor a köldökzsinórt elvágják, elsősorban az édesanyját akarja megtalálni. Ez egy olyan ösztön, amely az anyára és a gyermekre jellemző, de erről a fajta egységről beszélünk mi is. Ez az egyik oka annak, hogy a bennszülöttek a Földnek női energiát tulajdonítottak, és Földanyának nevezik. A bolygó egyensúlyba hozása tehát nem arról szól, hogy nőiesebbnek kell lenni, hanem arról, hogy együttérzőbbé, könyörületesebbé kell válni.

Az emberi faj egy jó ideje kibillent az egyensúlyból. Az emberiség tudatossága már korszakok óta túlzottan férfias. Az az egység, amelyről ennek a betűnek a kapcsán beszélünk, arról szól, hogy a női és férfi energiák egyenlő mértékű összekapcsolásával megteremtitek az egyensúlyt Gaia számára. Nem arról van szó, hogy ezúttal a nőiség kerüljön túlsúlyba, hanem arról, hogy megteremtődjön az egyensúly. Ám úgy fog tűnni, hogy sokkal több női energia van jelen, mint eddig bármikor, hiszen a férfi és női energiák egyensúlyának létrejöttéhez több női energiára lesz szükség, mint ami eddig jelen volt. A kiegyenlítődés megteremti az egység iránti vágyat. A bolygón megjelent egy új jellemző, amely megmutatja ennek működését. Ha vettek egy pillantást Európára, láthatjátok az Európai Uniónak nevezett új szerveződés megjelenését, amely épp most kapott békedíjat (2012). Hogyan lehetséges, hogy egy gazdasági társulás békedíjban részesül? A válasz az, hogy a korábbi ellenfelek szövetségbe tömörülése létrehozta az együttérzés olyan egységét, amely távol tartja Európát a háborúskodástól. Az emberi történelem során most először történt meg, hogy a korábbi ellenségek a tartós együttműködés mellett döntöttek.

Emlékeztetlek benneteket arra, hogy hol is ültök most, és hogy 12 évvel ezelőtt itt lehetőség lett volna egy újabb háború kirobbanására. Ez a háború bekövetkezett volna, ha a bolygó tudatossága ugyanolyan marad, mint a korábbi száz évben volt. Ez lett volna a végső háború, amit Armageddonnak neveztek. Ennek az eseménynek a bekövetkezését sokan megjövendölték, köztük Nostradamus is, és a szent szövegeitekben is találkoztok vele, mégsem történt meg. Ahhoz, hogy egy ekkora horderejű, előre rögzített esemény megváltozzon, az emberi természetnek is meg kellett változnia. Az elmúlt 18 év során koncentrált erőfeszítések történtek arra vonatkozóan, hogy a dolgokat ne szétválasszátok, hanem egységbe rendezzétek a bolygón. Az ősök ezt is megjövendölték, próféciáik arról szólnak, hogy 2012-re kiegyensúlyozzátok a bolygót, és elkezdődik az emberi természet átalakulása. Ha ti, az emberiség sikerrel túlléptek a 2000. éven anélkül, hogy elpusztítanátok magatokat, akkor ott lesz a potenciál arra, hogy az emberi természet a 2012-es Galaktikus Együttállás energiájában örökre megváltozzon. És ez már el is kezdődött.

A Szellem mindig is az egység üzeneteit küldte el számotokra minden forrásból, minden területen. Ezt az üzenetet adta át minden egyes mester, aki szándékosan vagy sem, de vallást alapított. Ha vettek egy pillantást a zsidó Ábrahám és fiai történetére, abban ott az egység témája. Ha Mohammed prófétát és a barlangban átadott üzenetét nézitek, az is Arábia törzseinek egyesítéséről szólt. Az egységről. Ha Krisztus mesterre tekintetek, az ő üzenetében az egység alapvető fontosságú volt. Nézzetek Jézus szemébe, és tegyétek fel neki azt az egyetlen kérdést, hogy miről is szól mindez. Ő erre azt felelné: „Isten és az ember egységéről. Az emberiség felemelkedéséről. Az anya együttérző könyörületéről." Hát nem érdekes, hogy a bolygó legelső és legnagyobb vallása, a kereszténység szinte ugyanolyan hangsúlyt helyezett Krisztus anyjára, mint magára Krisztusra? Ez azért van így, mert az Istenre irányuló keresés középpontjában az együttérzés áll.

Már mondtuk korábban, hogy van egy olyan mondás, miszerint, ha anyák vezetnék a földet, nem lenne háború, mert egy anya sosem küldené a fiát a harcmezőre. Most ez az energia jelenik meg az egész bolygón. És ez az a változás, kedveseim, aminek tanúi lehettek.

Még mindig ott az esély egy kisebb harcra a Közel-Keleten, amely a következő két évben következik be. Ez a bizonyos háború valami olyat teremt meg, amit eddig sosem láttatok: olyan országok szövetségét hozza majd létre, amelyek korábban soha nem társultak volna egymással. Pontosan az ellenkező hatást érheti el, mint amit az ember várna: az egység kezdetét.

Nos, Dél-Amerika, ez a mi jóslatunk. Nekünk nincs óránk, nem tudjuk megmondani nektek, hogy egy bizonyos dolog mikor fog bekövetkezni, mert mi a potenciálokat látjuk. Látjuk az egyesült Dél-Amerika létrejöttének lehetőségét minden ország bevonásával, hasonlóan ahhoz, ahogy azt az Európai Unió is tette. Ha most megnézitek az Európai Uniót, akkor látjátok, hogy bajban van. Nem lehet a különböző fejlettségű gazdaságokat erőszakkal társítani, rájuk erőltetni ugyanazt a fizetőeszközt, és azt várni, hogy a dolgok simán menjenek. Nem lehet a különböző tudatosságú kormányokat egységbe kényszeríteni, és várni, hogy minden remekül működjön. Kedveseim, ez az egyik legnehezebb dolog, amit a bolygón valaha is tettetek!

Az elmúlt 40 év során intuitíven ráébredtetek, hogy ez fog benneteket megmenteni, erre van szükség, és végül működni is fog a dolog. Ez a titka annak, hogy elkerüljétek a háborúzást. Itt (Dél-Amerikában) ugyanezekkel a kihívásokkal fogtok szembenézni, hiszen itt ugyanúgy vannak erősebb és kevésbé fejlett gazdaságok, ahogy Európában is. Itt is eltérő a kormányok tudatossága, vannak, amelyek egységre vágynak, mások nem annyira biztosak ebben. Bizonyos kérdésekben a kisebb országok tartanak a nagyobbaktól. Vannak, akik azt mondják, hogy itt ez az egység sosem valósulhat meg, ám mi azt mondjuk nektek, hogy de, bizony meg fog!

Egy pillanatra képzeljetek el valamit! Lássátok, hogy Dél-Amerika egységben van, olyannyira, hogy egyetlen egységként képes kereskedni a világ bármely más országával vagy kontinensével.

Ez micsoda gazdasági hatalmat eredményezne? Micsoda életminőséget idézne elő? Ez a megoldás arra, hogyan szabaduljon meg Dél-Amerika a szegénységtől, mert az egyesülés kiemelné a szegényeket abból a helyzetből, amelyben évek óta benne vannak. Eljön az idő, amikor a brazil nyomornegyedeket a földig rombolják a buldózerek, mert már senki nem lakik ott, mindenki elköltözött egy olyan helyre, amit régen megérdemelt. Ugyanez fog történni Bolíviában és más, szegénység sújtotta országokban, soha többé senkinek nem kell majd a híd alatt élnie. Mi ezt a potenciált látjuk.

A folyamat lassú lesz, és Dél-Amerikában először egy részleges egyesülésre van meg a potenciál. Azután néhány év alatt az eleinte az egységet elutasító országokban változás történik, és végül ők is csatlakoznak. Lesznek ellentmondások és nehézségek, ám mégis megteszitek, mert ezáltal valami összeforr, aminek mindig is egységben kellett volna lennie. A dél-amerikai államok egysége létre fog jönni. Eljön az az idő a bolygón, amikor csupán öt pénznem lesz használatban, és létrejön azoknak a kontinenseknek és országoknak a szövetsége, amelyek soha többé nem fognak háborúzni egymással.

Erről szól a kundalini szó U betűje. Ez az ígéret számotokra, de még nem holnap történik meg. A következő 18 évben sokan felébrednek közületek, és visszaemlékeznek majd erre a pillanatra (a teremben jelenlévőkről beszél). Valami ott bennetek emlékeztetni fog minderre, arra, hogy itt voltatok ebben a városban, és amikor körülnézve meglátjátok, hogy mi minden történt Dél- Amerikában, tudni fogjátok, hogy elkezdődött.

Végezetül: bennetek is van egy egyesülés, amely elkezdődött. Annyian vagytok, akik a dualitással küszködtök. Bárhogyan definiálhatjátok a dualitást, ahogy csak akarjátok, mi azonban úgy fogalmazunk, hogy a dualitás a fény és árnyék létezése ugyanazon a fizikai Emberi Lényen belül.

Mivel küzdötök ebben a dualitásban? Megmondom nektek: egy mindig is ott lévő nehéz energiával küszködtök, ami nekifeszül annak, amiről tudjátok, hogy isteni és a részetek. Ez a küzdelem a bennetek lévő fény és sötétség, vagyis a félelem és Isten fényének harca. Akkor most, ősi lelkek, képzeljétek el, mi fog történni, amikor Gaia segít megnövelni a fényt a Földön! A bolygó elkezd egyensúlyba kerülni, és a dualitás csökkenni fog. Kisebb lesz a küzdelem, és ti is elkezditek a fényt és sötétséget egyesíteni, így azok többé nem szemben álló erőkként jelennek meg, amelyek nem képesek együtt létezni. Mindez azután az én egyesülésévé válik.

Lesz idő, amikor a háromdimenziós Emberi Lény valóban képes lesz összeolvadni a multidimenzionális Felettes Énjével. Ez a végső egyesülés!

Ezt hallván, hogy érzitek most magatokat? Békében vagytok önmagatokkal? Nem azt kérdem, hogy vannak-e problémák az életetekben, hanem hogy békében vagytok-e. Azok, akik erre igennel tudnak válaszolni, kezdik megérteni az én ezen egyesülését. Olyan, mintha egyedül állna, rajtatok kívül, de mégis bennetek. Nem számít, mi történik körülöttetek, a sejtszerkezetetek nyugalomban van, olyan nyugalom tölt el, hogy képesek vagytok azt mondani, „Minden rendben van a lelkemben." Ez az én egysége, amely túl van minden megértésen. Vannak köztetek olyanok, akik a szavaimat hallva vagy e sorokat olvasva képesek átérezni és megtenni mindezt. Ti kezditek látni a valódi ént. Látjátok a bennetek lévő Isten-részt, azt, hogy kik vagytok, és a körülöttetek lévő háromdimenziós dolgok egyszerűen megoldandó jelenségekké válnak, de nem határozzák meg az életeteket. Az életeteket Isten könyörülete határozza meg – ez az az egység, amelyről beszélünk.

Tehát még egyszer elmondom, és aztán be is fejezzük mára: a kundalini mozgása a bolygón az egyéni emberről szól, és arról, ami vele sejtszinten történik. Az ősök most mosolyognak, mert ők számítottak erre.

Élő Kryon-közvetítés A kundalini szó U betűje címmel. Elhangzott az argentínai Uspallatában 2012. október 18-án.

NOTIFYING GAIA OF YOUR CONSCIOUS ACTIONS – TÁJÉKOZTASSÁTOK GAIÁT A TUDATOS CSELEKEDETEITEKRŐL!
(A KUNDALINI SZÓ N BETŰJE)

Mit gondoltok, mit jelent az első N betű a KUNDALINI szóban? Ma, itt, ebben a tanításban az N betű azt fogja jelenteni, hogy tájékoztassátok (angolul notify). Gaiát arról, hogy részei vagytok a változásnak. Néhányan most azt kérdezitek: „Kryon, hogy érted ezt? Ha változás történik, annak a részei leszünk. Akkor meg minek erről külön értesíteni Gaiát?" Hogy ti milyen lineárisak vagytok! (Kryon mosolyog)

Vannak olyan, a spirituális cselekedetekre vonatkozó paradigmák, amelyek változóban vannak. Természetesen úgy érzitek, hogy egy ekkora horderejű változásnak egyszerűen az egész emberiséget magában kell foglalnia. Ó, igen, sokan valóban a részei lesznek, ám akiknek igazán elő kell állniuk és megváltoztatni a dolgokat, azok ti vagytok, ősi lelkek. Ez a változás a bennetek lévő spirituális jellemzők változása, így hát nem ülhettek többé nyugodtan a feneketeken, passzívan várva, hogy ez megtörténjen. Többé nem elegendő, ha egyszerűen tartjátok a fényt. Ó, igen, ezt nagyra becsüljük, változást hoz a bolygó számára, ez mindig is így volt, de most valami másról van szó. Egy átmenet zajlik, az emberiség egyfajta újjászületése, és az ősi lelkeknek ehhez vagy csatlakozniuk kell, vagy sem. Nem jár büntetés azért, ha nem csatlakoztok, nincs ítélkezés. Ám valójában ez az oka annak, hogy itt vagytok.

A régi rendszerek és régi módszerek nagyon érdekesek, mert ezeket sokan közületek statikusnak és változatlannak látják. Úgy érzitek, ezek kőbe vannak vésve, és soha nem változnak. Hallottátok már azt a mondást, hogy „Isten ugyanaz tegnap, ma és mindörökké"? Ha ez így van, márpedig így van, akkor sokan úgy érzitek, hogy az Istennel kapcsolatos dolgokban sem lehet változás. Ám mi van, ha az emberek és Isten közötti kapcsolat változóban van? Ha igaz, hogy a DNS-etek és a spirituális tudatosságotok változik, akkor azoknak a régi paradigmáknak is változniuk kell, amelyek arra vonatkoznak, hogy miképpen dolgoztok a Szellemmel és Gaiával. Néha az ezoterikusok (New Age-hívők) azt hiszik, elegendő a földön ücsörögniük és magukba fogadni az energiát. Kezüket az égre emelve azt hajtogatják: „Istenem, köszönöm, hogy szeretsz engem!’’ Azután felkelnek, és teszik, amit mindig is tettek. Ezzel semmi baj sincsen, hiszen amit mindig is tettek, az az volt, hogy hordozták a fényt a bolygó számára. Évszázadok óta ez volt a megvilágosodók dolga. De ez most elkezd megváltozni. A passzivitásból az aktivitás felé mozdulunk el, és ebben az ősi lelkek a katalizátorok.

Az együttérző cselekedet kifejezést szoktuk használni, ami azt jelenti, hogy valami mást is tesztek, nem csak azt, amit megvilágosodóként eddig tettetek. Most már cselekvőleg tesztek, nem pedig passzívan tartjátok a fényt. Most arról szeretnénk beszélni, hogy miről is szól ez a cselekvés. Mert Gaia látja, ahogy megváltoztatjátok azt, amit ebben a valóságban tesztek – és tulajdonképpen ezáltal tájékoztatjátok őt arról, hogy részei vagytok a változásnak. Mindannyiótok életében vannak olyan dolgok, amelyek készen állnak arra, hogy együttérző cselekedetté váljanak. Ezért vagytok itt. Mielőtt tovább mennénk, ismét elmondom, senki nem ítélkezik felettetek, ha úgy döntötök, hogy ugyanolyanok maradtok.

Remek, ha egy ősi lélek azzal tölti az idejét a bolygón, hogy a fényt árasztja magán keresztül. Sokan fognak úgy dönteni, hogy továbbra is így tesznek, és ők lesznek a horgonyok, amelyek segítik azokat az ősi lelkeket, akik továbblépnek az együttérző cselekedetek felé. Megvan az egyensúly az ősi lelkek csoportjában.

Azok az ősi lelkek, akik érzik az emberiség újjászületésének megújító erejét, nem képesek nyugodtan ülni a fenekükön. Számukra ez az egész változás olyan, mint egy csoda. Ezért jöttek, és készen állnak megtenni a következő lépést.

A következő lépésük automatikusan értesíteni fogja Gaiát arról, hogy folytassa a változtatást. Ne feledjétek, Gaia kapcsolatban áll az emberiség tudatosságával! Következésképpen, ha az emberiség semmit nem tesz másként, akkor a változás megtorpan. Az ősi lelkek tehát tisztában vannak azzal, hogy amit a következő 18 évben tesznek, az befolyással lesz a gyermekeik és azok gyermekeinek az életére.

Együttérző cselekedet: ez milyen cselekedet is pontosan? Évek óta erről beszélünk. Hogyan fogjátok megváltoztatni az életeteket? Mi mást tudtok tenni, amivel még több fényt teremtetek a bolygón? Nem azt mondom, hogy nem hétköznapi, szokatlan változásokat eszközöljetek magatokon és az életetekben, hanem azt, hogy olyan módon változzatok, ami egy békésebb életet teremt. Soroljunk fel néhány olyan területet, ahol lehetőség van az együttérzés megnyilvánítására!

Egy: Hogyan látjátok a többi Emberi Lényt? Amikor eljöttök egy ilyen találkozóra, mint ez itt (a santiagói szemináriumra utal), és olyanokkal találkoztok, akiket nem ismertetek azelőtt, hogyan fogadjátok őket? Talán egy nagy mosollyal? Vagy akár meg is ölelitek őket, és ráismertek bennük egy másik ősi lélekre, egy megvilágosodóra? Együttérzés van a szívetekben, és a többieket rokonléleknek tekintitek, hozzátok hasonló gondolkodásúnak. Szeretettel fordultok feléjük, mert kapcsolódtok a bennük lévő Istennel, és ez gyönyörű. Azután egy rövidke idő múlva elhagyjátok ezt a termet, beültök az autótokba és kihajtotok az útra. Miközben vezettek, egy másik, nyilván még meg nem világosodott ember egy másik járművel megelőz benneteket. Rátapostok a fékre, kis híján baleset ér benneteket. Nos, ilyenkor mit gondoltok a másik emberről? Na, persze... természetesen szeretitek őt is... nem igaz? (nevetés)

Arról beszélek, hogy általánosságban hogyan látjátok embereket, arról beszélek, milyenek az első reakcióitok, amikor találkoztok valakivel, függetlenül az élethelyzettől. Nem arra gondolok, amikor egy szeretetteli találkozón más megvilágosodókkal ismerkedtek meg, hanem amikor az úgynevezett normál életben más Emberi Lényekkel találkoztok. Hogyan látjátok az emberiséget? Képesek vagytok minden egyes fizikai testben élő személyben Isten családjának a tagját látni? Lehet, hogy némelyikük teljesen elveszett a drámájában, mások betegek vagy épp félelemben élnek, és ezért nem túl kedvesek veletek, vagy nem jó a közelükben lenni. Őket hogyan látjátok a találkozások pillanatában? Nos, ez az egyik legjobb együttérző emberi gyakorlat számotokra: lássatok minden embert Isten részeként!

Amikor a mesterek a Földön jártak, hogyan tekintettek azokra, akikkel találkoztak? Tudjátok a választ: mindenkire Isten szemével néztek. Most néhányan azt mondjátok: „Várj egy kicsit, Kryon! Ők mesterek voltok! Nem olyanok voltak, mint mi!” Igen, kedveseim, mesterek voltak. És azt mondjuk nektek, hogy mesterekként megmutatták számotokra, hogyan is kell ezt csinálni. Most egy változás zajlik a bolygón, amely azért kiált, hogy sokkal többször gyakoroljátok a könyörületes cselekvést, mint eddig. Minél többször látjátok új megvilágításban az emberiséget, a sejtszerkezetetek annál inkább együttműködik ezzel. Türelmesebbé váltok, toleránsabbak és elnézőbbek lesztek, a haragotok elpárolog, és mindegy, hogyan fordulnak felétek mások, ti Isten szemével látjátok őket.

No már most, szeretném, ha készen állnátok a reakciókra! Mert amikor így tesztek, akkor azzal sokakat fel fogtok dühíteni. Nem fognak örülni annak, hogy türelmesek és elnézőek vagytok. Azt akarják, hogy reagáljatok, hogy feldühödjetek, drámát akarnak – néhányan pontosan tudjátok, hogy miről beszélek. Némely ember ugyanis ebből nyer energiát. Ahogy elmentek innen, már hazaérve kezdjetek gyakorolni! Mi történik, ha nem vonódtok bele a drámába? Mi van, ha visszautasítjátok, hogy részt vegyetek a játszmájukban? Nem számít, mit tesznek, mindegy, hogy mit mondanak, nektek békesség van a szemetekben, nem vágtok vissza haragosan. Meg tudjátok ezt tenni? Ha igen, akkor csatlakozhattok azokhoz, akik a mesteri létet gyakorolják. Ha képesek vagytok erre, akkor ezzel tájékoztattátok Gaiát, és elmondtátok a Szellemnek, hogy része vagytok a változásnak.

Az emberiség újjászületése a tudatosság új paradigmáját fogja megteremteni. Ó, higgyétek el nekem, hogy észre fognak titeket venni! Kedveseim, lehetséges, hogy lesznek olyan barátaitok, akik emiatt elhagynak benneteket. Ám mielőtt elmennek, azt mondják majd nektek: „Hát, tudod, már nem igazán szeretek veled lenni. Nem vagy túl szórakoztató. Nem veszel részt a beszélgetéseinkben úgy, ahogyan korábban. Jobban kedveltem a régi énedet." És igazuk van, mert a beszélgetéseikben általában leszóltak másokat, másokat hibáztattak mindenért, és folyamatosan panaszkodtak. Pontosan tudjátok, hogy miről beszélek, igaz? Hiszen tudom, kik vannak itt. Tudom, kik hallgatnak engem, és kik olvassák most e sorokat.

Kettő: Ez egy könnyebb terület: Hogy álltok a mások feletti ítélkezés kérdésével? „Hogy micsoda, Kryon? Mi nem ítélkezünk!’’ Nos, talán azt hiszitek, hogy ez így van, ám mégis ítélkeztek, néha igen finom, árnyalt módokon. Minden Emberi Lény így tesz. Felméritek a körülöttetek lévőket. Mennyit tudnak? Milyen okosak? Azonnal átlátjátok, hogy hol állnak a társadalmi ranglétrán, mit tesznek a megélhetésért. Mennyi pénzük van? Mindannyian ezt teszitek, ám nem szándékosan, hanem mert a szüleitek és az ő szüleik is így tettek. Azért teszitek, mert a múltban ez segített nektek a túlélésben. Amikor kiismertek valakit, akkor tudjátok, hogy mit mondhattok és mit nem, hogy bízhattok-e benne vagy sem. Ez a régi energia automatikus rendszerében így működött.

Mi lenne, ha körülvennétek magatokat egy burokkal, ahogy azt a mesterek tették, és abban a burokban nem lenne ítélkezés vagy előítélet? Mind Isten családjának tagjai vagytok, és senki sem tehet semmi olyat, ami befolyással bírna a spiritualitásotok- ra, amely most már a túléléseteket jelenti. Senki sincs a bolygón, aki megbetegíthetne, ha hordozzátok a benneteket körülvevő gyönyörű fényt. A fényetek hatástalanít minden utatokba kerülő sötét energiát, beleértve azt is, ahogyan az érzelmi testetek reagál arra, amit az emberek rólatok mondanak. Sokan hirtelen úgy érzitek, hogy a mesterek együttérzése és könyörülete árad belőletek. Olvastatok valaha a mesterekről? Tudtátok, hogy az állatok a nyomukban jártak? A lábukhoz telepedtek, mert az állatok ösztönlények, érzik a békés tudatosságot. Veletek is ez fog történni. Hogy álltok ezzel a témával kapcsolatban?

Három: Félelem. Itt az ideje leszámolni a félelmeitekkel, beleértve a más emberektől való félelmet is! Kitől féltek? Ki az, akivel nem szeretnétek szemtől szembe találkozni? Ki az, akit kitessékeltetek az életetekből, és soha többé nem szeretnétek látni? Tudom, hogy kik vannak most itt, és kik hallgatják a szavaimat. Ez a régi tudatosság mintája. A megbocsátás nem változtatja meg a múltat. A megbocsátás a jövőt formálja át. Egy bölcs és bátor ősi lélek képes az igazsága buborékában állva azt mondani, hogy „Megbocsátok neked, mert felismertem, hogy te is Isten része vagy, ahogyan én is" vagy akár úgy fogalmazni, hogy „Isten tükröződése ott van mindkettőnkben”.

Négy: Végezetül ismét előhozzuk a dualitás kérdését. Vannak köztetek olyanok, akik szerint a dualitás sosem fog megváltozni. Ez a sötétség és a fény egyensúlya, amely a fizikai mivoltotok része. Nos, ez most megváltozott. El akarom mondani nektek, hogy mekkora hatalmatok van a sötétség felett. Kezdjétek használni a fényt az életetekben! Magatokért, a saját személyiségetekért tegyétek, ne másokért, ne a környezetetekért, a munkahelyetekért, hanem önmagatokért! A legtöbben nem ezt teszitek, hanem kifelé fordítjátok a fényt. Ám ha azt önmagatokra irányítjátok, akkor a legsötétebb részeitek elkezdenek eltűnni. Békésebb lesz az életetek. Ez a dualitás.

Ha a sötétség és a fény közötti egyensúly elkezd megváltozni a bolygón, akkor az a változás kezdődjön bennetek! Ennek a folyamatnak a során békésebbé váltok, és tovább fogtok élni. Nem fogtok olyan gyorsan öregedni. A betegségek elkerülnek benneteket, ha látják az isteniséget a sejtszerkezetetekben. Hagyjatok fel azzal, hogy állandóan megbetegedtek! Bizony mondom nektek, ezek a dolgok valóságosak. A fényetek a létezésetek biológiai szerkezetére is hatást gyakorol. Ez az együttérző cselekedet. Ezt jeleníti meg a kundalini szó N betűje. Tájékoztassátok a Szellemet arról, hogy részesei vagytok mindannak, ami jelenleg zajlik!

Élő Kryon-közvetítés A kundalini szó N betűje címmel. Elhangzott a chilei Santiagóban 2012. október 20-án.

DON'T THINK LIKE A HUMAN – NE ÚGY GONDOLKOZZATOK, MINT EGY EMBER!
(A KUNDALINI SZÓ D BETŰJE)

A D betű a KUNDALINI szóban azt jelképezi, hogy ne emberként gondolkozzatok! Ez azt jelenti, hogy „ne úgy gondolkozzatok, ahogy a régi ember”, aki annak alapján gondolkozott, amit tanítottak neki. Új Emberként gondolkozzatok, olyan emberként, aki elkezdi kifejleszteni a valóság multidimenzionális érzékelését. A társam említett valamit Dél-Amerikáról (a szeminárium során), és igaza volt. Több fiatal ébred fel Dél-Amerikában, mint a Föld bármely más kontinensén. A szociológusoktól és spiritisztáktól származó információk szerint többségében a negyvenen túliak érdeklődnek a spiritualitás iránt, mert ők azok, akik az életük azon szakaszában vannak, amikor már befejeződtek a tanulmányaik, rendeződtek a körülményeik, és nem annyira elfoglaltak, így hát Isten felé fordulnak. Ezt a kijelentést tanulmányokkal bizonyították – kutatásokat végeztek a spirituális találkozókon részt vevők korcsoportjaival kapcsolatban. Ám mi itt, Dél-Amerikában egyáltalán nem ezt látjuk. Akkor hát mi az, ami miatt itt máshogy zajlik a dolog? Ez az emberiség új paradigmája. A fiatalok azért érdeklődnek a spiritualitás iránt, mert a spirituális tudatosságot és Isten logikáját keresik. Nem arról van szó, hogy a fiatalok hirtelen vallásossá válnak, hanem inkább arról, hogy az élet iránti kíváncsiságuk sokkal nagyobb, mint amekkora a tiétek ebben a korban volt. Az ő spirituális érdeklődésük a 3D-n kívüli dolgokat is magában foglalja, és ők kezdik el feltenni a legmélyebb kérdéseket, amiket az emberiség valaha is feltett. A spirituális rejtvények megoldásához az őseik bölcsességét használják, nem pedig a saját kultúrájuk felnőttjeinek tudását. Ez nagy különbség. Arra kérlek, hogy csatlakozzatok hozzájuk – és ez alatt mindenkit értek, aki ezt az üzenetet hallja vagy e sorokat olvassa!

A következőkben néhány példával fogok szolgálni – de ezeket ne kritikának vegyétek! A spirituális logika új ösvényét lássátok bennük, és úgy tekintsetek rájuk, mint egy arra vonatkozó felhívásra, hogy másképp tekintsetek bizonyos dolgokra, mint ahogy azt a múltban tettétek! Ne úgy gondolkozzatok, mint egy ember!

Ebben a teremben számtalan ősi lélek és megvilágosodó van jelen. A ma este átadott üzenet nem elsősorban nekik szól, hanem inkább azoknak, akik valamikor később hallgatják majd ezt a közvetítést. De itt is vannak olyanok, akiknek hallaniuk kell azt, ami most elhangzik. Néhányan közületek már elindultak ebbe az irányba, ti most csak üljetek, és élvezzétek ennek a közvetítésnek az energiáit!

Van egy olyan spirituális hagyomány, amelyet születésetek óta tanítanak nektek: Isten a Föld Teremtője, az univerzum hatalmas, az Emberi Lények pedig aprók. Vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy az emberek meg sem érdemlik, hogy itt legyenek. Sőt, vannak, akik azt hangoztatják, hogy az emberek rosszat tesznek a Földnek, és jobb lenne, ha soha itt sem lettek volna. Vannak olyan, a templomok öltözékét viselő vének, akik azt prédikálják, hogy mocsokban születtetek, és semmi sem lehet Isten kedvére való, amit tesztek, néhány kivétellel... ezeket a kivételeket pedig persze csak ők ismerik. Azt mondják, hogy ha nem teszitek meg ezeket a dolgokat, akkor ez a ti szerető Istenetek halálotok után egy bizonyos helyre vet benneteket, és minden nap büntetésben részesít. Néhányan azt állítják, hogy olyan szörnyűségeket követtetek el itt a Földön, hogy amikor halálotok után elhagyjátok a bolygót, akkor büntetésként örök tűzben fogtok égni. Kedveseim, Isten nem tesz ilyet! Azt szeretném, ha most félretennétek mindent, amit eddig tanultatok, vagy amit hisztek Istenről, és megtisztítanátok az elméteket! Ma azt kérem tőletek, hogy kezdjétek el használni a spirituális logikát, és a bennetek lévő Teremtő-részt, és vizsgáljátok meg ezt a kérdést! Ezeket tanították nektek – igazak vagy sem?

Részei vagytok ennek a teremtő energiacsaládnak. Ti vagytok az esszenciája annak, ami minden bolygót megteremtett... azokat is, amikről tudtok, és azokat is, amikről nem. Mindegyik a ti energiátokkal rendelkezik. Azt is mondhatjuk, hogy Isten maga az energiátok szülőatyja. Mi egy részetek vagyunk, ti pedig a mi egy részünk vagytok. Létezik egy fény, ami Isten, és ez a fény mindegyikőtökben ott van. Nem számít, hogy mit tesztek, ezt a fényt sohasem veszíthetitek el. Egy teszttel a kezetekben érkeztetek a bolygóra. Nem tudjátok, hogy Isten része vagytok, a teszt pedig abban áll, hogy képesek vagytok-e ezt felfedezni, amíg itt vagytok, és meg tudjátok-e változtatni a Földet, vagy sem. Soha nem ítélkeztünk felettetek. Istennek nincs egy büntetőrendszere – de hiába mondja ezt némely szent szövegetek is, ti mégsem vagytok képesek elhinni. Az újabb szövegekben (az Új Testamentumban) van egy példabeszéd, amely A tékozló fiú címet viseli.

Két testvérről szól, akiket az apjuk elküldött világot látni. Az egyik fiú mindent úgy tesz az útja során, ahogy azt a kultúrája megköveteli, és az apja meg van vele elégedve. A másik fiú mindent helytelenül tesz, és az apa aggódik miatta. Ám amikor hazatérnek, mindkét fiú ugyanolyan ünneplésben és fogadtatásban részesül. Mert mindkét gyermek egyforma az apa számára, mindkettőt ugyanúgy szereti. Ez a történet benne van a szent szövegeitekben. Egy példa arra, hogy az Isten hogyan viszonyul az emberiséghez. A példabeszédben lévő atya az Isten, a fiúk pedig az emberiség választásait jelképezik. Soha nem ítéljük meg a viselkedéseteket. Mit gondoltok, Isten mennyire szerethet benneteket? Fogalmatok sincsen róla. Isten szeretete felülmúl minden emberi szeretetet, amit valaha is megtapasztalhattatok. Még az Anya gyermeke iránti szeretetét is meghaladja. Szülők, mennyire szeretitek a gyermekeiteket? Képzeljétek el egy pillanatra, hogy egy tesztet készítetek a gyermekeitek számára... a bölcsesség tesztjét! Azután elkülditek őket világot látni, és figyelitek, hogyan teljesítenek. Mondjuk, az egyikük valami olyasmit tesz, ami azt mutatja, hogy nem túlzottan bölcs az istenadta! Akkor most örökre kínozni fogjátok a lelkét? Ez hogy hangzik számotokra, édesanyák? Az egész abszurd! „Isten ítélkezésének szabályait” nem Isten, hanem az emberek állították fel, ráadásul nem is olyan régen, méghozzá politikai okokból.

Azt szeretném, ha most visszautaznátok velem az időben, és vetnénk egy pillantást a bolygó eredeti spirituális szerveződéseire! Menjünk vissza oda, amikor az emberek elkezdték megalkotni a hitrendszereket, amiket most szervezett vallásnak neveztek, és vessünk egy pillantást a legelső ilyen rendszerekre! Azok a rendszerek az Emberi Lények Istenre irányuló teljes intuícióját és bölcsességét képviselték. Láttok bármilyen ítéletet a doktrínáik között? Nem bizony. Mi van ehelyett? Nézzétek csak: ezek olyan hitrendszerek, amelyek azt mutatják be, hogy képesek vagytok felemelkedni itt, a bolygón. Szinte mindegyik az élet körforgásában hitt, azt tanította, hogy az emberi lélek újra és újra leszületik ide, és minden alkalommal valami újat, mást tanul. Hittek Isten szeretetében, és szó sem volt „bűnben születésről”. Az élet rendszerének értékes tagját látták mindenkiben.

Ez az a spirituális logika, amit tőletek is kérünk. Azt szeretném, hogy kezdjétek el a fentieket összehasonlítani mindazzal, amit a kultúrátok tanított nektek! Ne az emberiség történelmének fényében (vagy annak a fényében, amiről úgy tanították nektek, hogy az a történelem) mérlegeljetek! A saját, Istenről és Isten sze- retetéről szóló intuíciótok alapján mérlegeljetek! Ne emberként gondolkozzatok! Ne ragaszkodjatok ahhoz, amit Istenről egy ősi könyvben mondtak! Isten bennetek él! Ha igaz információkhoz akartok jutni, akkor azt egyenesen a forrásból szerezhetitek meg! Értitek, hogy miről beszélek? Ez a spirituális logika.

A bolygón jelenleg egy változás zajlik. Akarjátok, hogy ezt bebizonyítsam? Menjetek és vessetek egy pillantást a fiatalokra – néhányan közülük már tisztában vannak ezzel! Ők a forrással kommunikálnak, ahonnan naprakész információhoz jutnak. A felnőtteknek ez nem tetszik, mert a fiatalok hirtelen több bölcsességről tesznek tanúbizonyságot, mint az idősebbek.

A második példa: az Emberi Lények célokat jelölnek ki, és aztán azon munkálkodnak, hogy ezeket a célokat elérjék. Ez a lineáris gondolkodás és tervezés. Még a spirituális beállítottságú emberek is célokat jelölnek ki, ezeket beteszik a jövő fiókjába, és azután ez a fiók válik a cselekedeteik célpontjává. Hadd kérdezzek valamit: mi van akkor, ha a potenciálok fiókjáról nem tudtok? Mi van, ha az sokkal nagyobb, sokkal mélyebb és szépségesebb, mint az a fiók, amit a céljaitoknak létrehoztatok? Akkor lehetséges, hogy az egész életeteket azzal töltitek, hogy megpróbáltok bejutni a kis emberi fiókotokba, és sosem látjátok meg a nagyobbat, mert kijelöltétek magatoknak a „saját kis emberi célotokat”. Értitek? Itt az ideje, hogy felhagyjatok az emberi gondolkodással!

Olyan célt jelöljetek ki, amit a szomszédotok meg sem értene: „Az a célom, hogy ott legyek, ahová tartozom, azokkal, akik hozzám tartoznak – bár ez szokatlan helyekre vezethet engem. A célom az, hogy mindezzel kapcsolatban béke legyen a szívemben. Nem aggódom a jövőm miatt, mert nem vagyok egyedül. Hiszem, hogy ebben ott a spirituális logika, mert itt a potenciálokról van szó, amiket nem ismerhetek, de bízom benne, hogy ott vannak, és hogy ennek következtében az utamat mutató jelzőfények is ott világítanak előttem, bár még nem látom őket. Ám egyet mégis látok már magam előtt: a spirituális logikát, az intuíciót, Isten szeretetét. Miután elhagyom az egyik fényt, a következő is fel fog villanni előttem – nem kell előre látnom az összeset. Nem kell tudom, hogy hova tartok. Nyugodt vagyok a Szelem karjaiban."

Ez ugyanaz, mint a hiányzó híd példája, amiről korábban beszéltem nektek, kedveseim. Abban a példázatban sem tudjátok, hogy a híd egyáltalán felépült-e már, mégis teljes erőből futtok a szakadék felé, mintha ott lenne előttetek. Ne gondolkozzatok úgy, mint egy ember!

Hadd mondjak még egy példát, mind közül a legezoterikusabbat! Sokan azt tartják, hogy úgy érkeztetek erre a bolygóra, hogy veletek van minden, amivel valaha is rendelkezni fogtok. Ott van a testetek, az elmétek, az intellektusotok, az intelligenciátok. Azt mondják, hogy ha szerencsések vagytok, akkor ugyan tanultok és növekedtek, ám mindig ugyanazokat az eszközöket fogjátok használni, azokat, amelyekkel születtetek. Nos, ha ezt elhiszitek, akkor szilárdan beleragadtok ebbe a lineáris mintázatba, és egy börtönt kreáltok magatoknak, képtelenek lévén kilépni abból a dobozból, amibe belehelyeztétek magatokat. A dobozban növekedhettek ugyan, de maga a doboz állandó, és nem tudtok kimászni belőle.

Az emberek ezt tanították nektek. Ám jelenleg egy olyan energia kezd megszületni a bolygón, amely felszámolja az általatok tanult korlátokat, vagyis ezt a dobozt. Képzeljetek el egy pillanatra egy táguló dobozt, ami ti magatok vagytok! A tágulás a jelenlegi énetek és minden, ami valaha is voltatok előző életeitekben. Mi lenne, ha azt mondanám, hogy úgy érkeztek meg a Földre, hogy birtokában vagytok mindannak a bölcsességnek, tudásnak és tehetségnek, amellyel az összes előző életetekben rendelkeztetek? A linearitásban az egyetlen, aminek tudatában vagytok, az a jelenlegi dobozotok. Ezért tehát meg sem próbáljátok kitárni annak a raktárnak a kapuját, amelyben az összes előző életeitek során megszerzett bölcsességetek, tudásotok és képességetek tárolódik. Az emberek szerint ez nevetséges ostobaság. Ám a bizonyíték ott van mindenütt a nyilvánvalóan az Akashából származó örökség formájában: ott vannak a gyermek-zsenik és a születésüktől fogva különleges képességeket felmutató emberek – mindez megmagyarázhatatlan, ha az ember nem alkalmazza ezt az újfajta elképzelést velük kapcsolatban. Mindez érthetetlen, hacsak nem használjátok a multidimenzionális intelligenciátokat, és nem fogadjátok el, hogy az idő egy kör. Nem lineáris, és sok esetben még csak nem is illeszkedik az általatok tanult modellhez. Isten hozott a mostban! Az Új Ember kezd a lineáris idő dobozán kívül gondolkodni, és ennek első lépése annak elfogadása, hogy az emberi lélek mindkét irányban örök. Ez, kedves emberek, a múlt bölcsességének felébredése.

Most elmondok nektek egy titkot az őslakosokkal kapcsolatban. Nem sok írott anyag létezik arról, hogy mit is csinálnak a szertartásaik során. A történelmüket is szóbeli úton adják át a gyermekeiknek. Vannak bizonyos dolgok, amelyekkel tisztában vannak, ám azokat nem tudják átadni nektek, mert az információk nem lineárisak. A ti kultúrátok modernné vált, és ezzel elvetette Isten multidimenzionális titkait. Sokszor, amikor az őslakosok egy szertartás kezdetén a tűz körül körbejárnak, először a kultúrájuk ősei előtt tisztelegnek. Most mondhatjátok: „Nos, ez igen kedves tőlük. Valóban tisztelik az őseiket, és ezzel hitelessé teszik a holtak bölcsességét." De nem ezt teszik! Ezt a modern kori lineáris elmétek fordítja le így. Ők ennél sokkal okosabbak, bár ti ezt nem ismeritek el. Hadd meséljem el, mit is csinálnak: Tudnak az élet körforgásáról. Tudják, hogy nem bűnben születtek, tisztában vannak azzal, hogy Gaia részei, és egyben az egész rendszer részei is. Mindig is tisztelettel adóztak Pachamama előtt. Így hát, amikor a véneik és az őseik előtt tisztelegnek, akkor azáltal önmaguk előtt is leróják a tiszteletüket. Mert tudatában vannak annak, hogy ők a saját atyáik és ősatyáik. Nem csoda, hogy ennyi tisztelet van bennük! Ők a jelenben léteznek, a dobozuk viszont olyan kiterjedt, hogy az elmúlt életekbeli önmagukat is magában rejti. A múltjukra ugyanúgy tekintenek, ahogy a jelenükre. Az őseik bölcsessége az ő bölcsességük. Tudtatok erről?

Nos, mit szóltok? Mihez kezdtek ezzel az információval? Arra kérlek, hogy tágítsátok ki a dobozotokat, és értsétek meg, kik is vagytok, ősi lelkek, ébredjetek rá, hogy megvan a képességetek arra, hogy magatokhoz öleljetek mindent, ami valaha voltatok, és azt elhozzátok ide, a jelenbe. Ez megteremti az ahhoz szükséges bölcsességet, hogy létrejöjjön a felemelkedett Föld.

Egy felemelkedett és egy nem felemelkedett bolygó között nem az a különbség, hogy az egyiken több angyal és tündér van, mint a másikon, hanem az, hogy lakói multidimenzionálissá váltak-e az én felismerésében, és ráébredtek-e arra, hogy többé már nem szingulárisak. Ez tulajdonképpen egy visszatérés az eredeti bölcsességhez, annak elismerése, hogy a saját őseitek vagytok, hogy több bölcsességgel rendelkeztek, mint azt hittétek, és hogy a dobozotok nagyobb, mint gondoltátok.

Készüljetek fel arra, hogy áthágjatok néhány szabályt, mert szinte minden, amit tanítottak nektek, csak a teljes igazság egy apró szeletkéje. Most azonnal kezdjétek el használni a spirituális bölcsességeteket! Milyen érzés? Ostobaságnak tűnik, amit hallottatok, vagy inkább libabőrösek lettetek, mert érzitek az igazságát? És hogy hova fog vezetni mindez? Elmondom: először is elkezdi megváltoztatni bennetek azt a sejtszintű struktúrát, amit DNS-nek neveztek. Hosszabb ideig fogtok élni, és békésebben viszonyultok majd mindenhez. Elkezditek azokat a dolgokat meglátni, amelyek több értelemmel bírnak számotokra. Végül az emberek olyasmiket fognak tenni, amiket sosem hittetek volna, hogy megtesznek – tudjátok, hogy igazam van. Kezditek majd meglátni a józan észt a politikában, bár most, ahogy ezt mondom, nem hiszitek el. (nevetés) Csak figyeljetek! A mai fiatalokból lesznek a jövő kormányzati tisztviselői, és ők sokkal értelmesebbek lesznek azoknál, akik most e posztokat betöltik. A józan ész és a spirituális logika elkezdi átitatni az emberiséget... ezek pedig a multidimenzionális Isten jellemzői.

Élő Kryon-közvetítés A kundalini szó D betűje címmel. Elhangzott a chilei Santiagóban 2012. október 21-én.

ASCENSION – FELEMELKEDÉS
(A KUNDALINI SZÓ A BETŰJE)

Az őrzők azok, akik mindig is itt voltak, az ősök a sajátjaiknak nevezték őket, bár már jóval őelőttük is jelen voltak. Annak a területnek a rezgését őrzik, amelyet eredetileg megalapítottak. Ez a rövid közvetítés a KUNDALINI szó A betűjének jelentéséről fogja fellebbenteni a fátylat.

Az A az angol és a spanyol abc első betűje, így az elsőt, az egyet jelképezi. A KUNDALINI szóban ez az ötödik betű – eddig sorba vettük az egyes betűket és mindegyikről beszéltünk egy kicsit. A betűk numerológiai vonatkozásai is mesélnek nekünk. Az egy (az angol abc A betűje) az új kezdetet jelképezi, az öt pedig (ez a szóban az ötödik betű) a változás jelképe. Tehát a KUNDALINI egyik témája a változás kezdete. A változás kezdete nem egyszerűen azt jelenti, hogy a régi dolgok megváltoznak, néha arról van szó, hogy teljesen elölről kell kezdeni. Ez a bolygó átkalibrálódása, amelynek során egy hosszabb idő alatt minden át fog alakulni. Már most láthatjátok, hogy Gaia elkezdte aktivizálni önmagát, mégpedig az időjárás változtatásával. Az itteni szárazság és aszály (Elqui-völgy) átmeneti, ezt eső fogja követni, méghozzá túlságosan nagy mennyiségben. Ez Gaia ciklusa, amelynek egészen a végletekig ki kell lengenie, mielőtt középen megnyugszik, mert itt egy szűz terület új kalibrációjáról van szó. Az A betű a felemelkedést jelöli (angolul ascension). Három lépésben fogjuk meghatározni számotokra, hogy mi is a felemelkedés.

Először is, elmondjuk nektek, hogy szerintetek mi a felemelkedés, azután elmondjuk, hogy mi hogyan definiáljuk. A múltban a felemelkedés szót arra használtátok, hogy azt írjátok le vele, amikor valaki eltávozik a bolygóról egy spirituális helyre. Tehát egy felemelkedő Emberi Lény szerintetek eltűnt a testéből, és eltávozott egy számotokra ismeretlen területre... a túlvilágra. Ti így láttátok a felemelkedést. A felemelkedés szó szerint azt jelenti, hogy valami felemelkedik. A 3D-s világban a „fel” számotokra az eget jelenti. Akkor most kalibráljuk át a gondolkodásotokat! Számunkra a felemelkedés csupán a dimenzionális jellemzőkre vonatkozik. Így tehát a felemelkedés azt jelenti, hogy valami dimenzionálisan felemelkedik, egy magasabb rezgésszintre... amit egyesek kvantumállapotnak neveznek. Ám ez csak egy multidimenzionális állapotot jelent, egy 3D-n kívüli állapotot (4D). Egyszerűen csak a dimenzionális skálán való elmozdulásról van szó – és hadd emlékeztesselek ismét arra, hogy ez nem egy lineáris skála! Miután meghaladjátok a negyedik dimenziót, már nem lineárisak vagytok, vagyis szó sincs számolásról a továbbiakban (a számolás nagyon is lineáris jellemző), tehát a 4D utáni következő lépést nem lehet ötödik dimenziónak nevezni. Egyet- érthettek abban, hogy magasabb a rezgése, mint az előzőnek, a negyediknek, ám az igazság az, hogy a negyedik utáni lépés a multidimenzionalitásba vezet, amely az összes többit is felöleli. A dimenzionális jellemzők megváltoztatása azt jelenti, hogy magának az időnek a szövetét változtatjátok meg, és átalakítjátok azt, ahogyan mindenről gondolkodtok. Most meg kell változtatnotok azt, ahogyan a dolgok működéséről gondolkodtok – kezdjük hát az emberi tudatossággal!

A felemelkedés három területen történik majd: (1) tudatosság, (2) test, (3) a Gaiával való kapcsolat. Szóval, a változásnak három jellemzője van, mindegyikről szót ejtünk röviden.

Az emberi tudatosság felemelkedése: már évek óta erről beszélünk nektek. Elmondtuk, hogy elkezdtek másképpen gondolkodni, és a bölcsesség átfogóbb képe elérhetővé válik számotokra. A hétköznapi életetek jellemzői kezdenek megváltozni, és ez több mindent magában foglal annál, mint amiről azt hittétek, hogy valóságosak. Kezditek felismerni, hogy a tudatosság más élőlényekre is jellemző, beleértve természetesen a fákat és minden olyan növényt, amely oxigénnel lát el benneteket, és beleértve minden olyan dolgot a levegőben, amiről nem is hittétek, hogy élő. Mindenütt burjánzik a multidimenzionális élet. Még a Föld porában is ott a multidimenzionális energia. Magára Gaiára, Pachamamára (a Gaia-tudatosságra) is jellemző az élet és az intelligencia. Az emberiség táguló tudatossága elkezdi magában foglalni ezeket a dolgokat is, és ráébredtek, hogy ezzel visszatértek ahhoz, amiben a bolygó őslakosai hittek. Ismét elmondom nektek, az ő bölcsességük kiterjedt arra, hogy egyek mindennel, ami körülveszi őket, még a felhőkkel is az égbolton. Ez egy felemelkedett tudatosság... egy, az ember isteni mivoltával kapcsolatos kiterjedtebb tudatosság. Ez a tudatosság azután mintegy ösztönzi a test sejtszintű felemelkedésének bekövetkeztét. Van egy kereszteződési pont, egy híd a tudatosság és a fizikalitás között az agy alapjánál, amit tobozmirigynek hívtok. Ha stimuláljátok a tobozmirigyet, az továbbítja ezt a tudatosságot a test sejtjeihez egy jel formájában, ami azután aktiválja a DNS-eteket.

A test: határozzuk meg, miről is szól a DNS aktiválása! A DNS aktiválása segít a DNS minden 3D-s részének abban, hogy azon kvantuminstrukcióknak megfelelően működjön, amelyek a DNS nem proteinkódolt 90%-ában találhatók. Ezáltal létrejön egy, a mostaninál sokkal hatékonyabban működő DNS, és átíródnak a kilencven százalékban tárolt instrukciók és információk. Ennek következtében megszületik a mostanitól eltérő Emberi Lény, akinek a biológiája is hatékonyabb a mostaninál, nem csak a kinézete más.

Hadd mondjak néhány olyan példát, amire nem gondoltatok: néhányan közületek aggódva figyelitek a környezeteteket, és ez rendjén is van. Szennyezett a levegőtök – ráadásul itt van az úgynevezett elektromágneses szennyezettség is, amely megváltoztatja minden körülöttetek lévő dolog atomszerkezetét, kissé átrendezve annak polaritását. Az elektromágneses szennyeződés valós jelenség. Hatással van az emberi sejtszerkezetre is? Bizony ám. És mit fogtok tenni vele? Nos, a lineáris módszer az, hogy megpróbáljátok helyrehozni a dolgot, vagyis próbáljátok megállítani a szennyeződést, és ugyanakkor igyekeztek védelmet találni azoktól az energiamezőktől, amiknek ki vagytok téve. Hogy elakadtatok? Mindjárt mesélek valamit, ami meg fog lepni benneteket.

Ha a DNS-etek elkezd biológiai szinten hatékonyabban működni, akkor már az újszülött gyermekek is úgy jönnek majd a világra, hogy védelemmel rendelkeznek a szüleik által okozott környezeti szennyeződésekkel szemben. Hívhatjátok ezt spirituális evolúciónak is, ha úgy tetszik. Figyeljétek meg, hogy az emberi máj növekedni fog, a gyermekek nagyobb májjal születnek, hogy képesek legyenek feldolgozni a biológiai szennyeződéseket. Az elektromágneses mezők általi szennyeződés is kevésbé hat majd rájuk, mint most rátok, mert a DNS-ük átalakult a múltbeli történések ismeretében. Figyeljétek meg, ahogy az intuitív gondolkodás is nagyobb mértékűvé válik már születéskor! A gyermekek sokkal többet tudnak majd az Akashájukról (előző életeik történéseiről). Korábban megtanulnak beszélni, és elkezdenek intuitíven emlékezni dolgokra, hasonlóan ahhoz, amit az állatok esetében ösztönnek neveztek. Ahogy a DNS hatékonysága nő, a gyermekek sokkal hamarabb elsajátítják a járás, a beszéd képességét és az életbölcsességet.

Végezetül, az emberi tudatosság és a Gaiával való kapcsolat: Gaia tükrözi az emberi tudatosságot. Visszatükrözi azt a tudatosságot, amellyel az emberiség fordul felé. Ha a háború tudatosságát mutatjátok neki, Gaia csökkenti a rezgését, hogy az megfeleljen annak, ahol ti vagytok. Ha a szeretet és az együttérző cselekedetek tudatosságával fordultok felé, ő ennek megfelelően reagál. Nos, bizonyosan tudjátok, hogy ez azért bonyolultabb ennél, és a Földnek nem mindenütt ugyanolyan a rezgése. Még a Kristályrácsnak is vannak olyan részei, amelyek alacsonyabb vagy magasabb rezgést hordoznak, attól függően, hogy bizonyos területeken milyen történések zajlottak a múltban. De hadd mondjak valamit: vannak a bolygón olyan helyek, ahová a plejádokbeliek igen korán ellátogattak, és ahol megtisztították a rácsot, hogy soha semmi, ami ott történik, ne tudja megváltoztatni a Föld ottani tisztaságát. Ezt már korábban is elmondtuk nektek.

Élő Kryon-közvetítés A kundalini szó A betűje címmel. Elhangzott a chilei Elqui-völgyben 2012. október 23-án.

LOVE – SZERETET
(A KUNDALINI SZÓ L BETŰJE)

Folytatjuk a KUNDALINI szó betűinek kibontását, a következő a sorban az L betű. Vajon magatoktól nem tudjátok, hogy ez a betű mit jelképez? Egész nap erről beszéltünk: ez a szeretet. Tehát a mai üzenet megint a szeretetről fog szólni... amikor már azt hittétek, hogy ezt a témát teljesen kimerítettük! A napot egy bennszülött szertartással kezdtük, amellyel Gaia előtt tisztelegtünk – sokan részt vettetek rajta. Most pedig néhány kérdést fogok feltenni, és arra kérlek benneteket, hogy válaszoljátok meg őket magatokban, miközben én is beszélek róluk.

Ott volt a szeretet a mai szertartásban, amellyel a bolygó előtt róttuk le a tiszteletünket? Ez az a fajta szeretet volt, amire számítottatok? Egyáltalán lehet ezt szeretetnek hívni? Éreztetek bármit válaszul? Ezek azok a kérdések, amelyek elvezetnek a szeretet szó meghatározásának témájához. Beszéltünk Isten szeretetéről, és még fogunk is. Elmondtuk, hogy az nagyon hasonlít az anya és gyermeke közti szeretethez. Teljesen feltétel nélküli.

És mi a helyzet Gaiával? Vajon a Föld is szereti az emberiséget, vagy itt nincs szó ilyesmiről? Nos hát, elmondom nektek, kedveseim, hogy Gaia is szeret benneteket. Bizony, a bolygó tudja, hogy kik vagytok. Gaia össze van kapcsolódva a Kristályráccsal, így Gaia tudatossága igazodik az emberiség tudatosságához. Gaia szeret benneteket. Gaia nem Isten, de ő is rendelkezik tudatossággal. Ugyanazzal a Teremtővel áll összeköttetésben, mint ti. Az emberiséget szolgálja, értetek van itt. Amikor kimutatjátok a tiszteleteteket felé, reagál rá. Jelenleg sok olyasmi történik a bolygón, amiben jelen van Gaiának ez a szeretete. Gaia tisztelettel visszasugározza azt, ami az emberi tudatosságból mostanában felé áramlott. Sokan közületek részt vesznek egy utazáson (itt a Kundalini Körútra utal). Fizikális értelemben új helyekre látogattok el a Kundalini Körút során. Az ősi bölcsesség központjába is ellátogattok, és ott elborítanak majd az érzések. Ezekről a változásokról, amiket éreztek, az őslakosok a Puma Felébredéseként beszéltek. Ez a terület bölcsességének a felébredése – hallani fogjátok rá ezt a kifejezést, és érteni fogjátok, hogy mit jelent. Ez a Gaia és az emberi tudatosság közötti kapcsolatra vonatkozó tudatosság növekedése, amely szorosabbá teszi ezt a kapcsolódást, mint valaha. Ez a szeretet egy formája.

A KUNDALINI szó L betűje Gaiának az emberiség iránti szeretetét (angolul love) jelképezi. Érdekes a kapcsolatotok a Földdel, amire ti egy tárgyként tekintetek. Istent is egy energiának vagy egy entitásnak képzelitek. Nem vagytok tisztában a teljes képpel. Bárminek, ami multidimenzionális, végtelen számú tudatossága van, amelyek egyként összeolvadnak. A ti érzékelésetek számára egyként jelennek meg, ám mégis sokról van szó.

Ha éreztétek valaha, hogy Gaia kommunikál veletek, akkor azzal a részével kapcsolódtatok, amely ismer benneteket, és amely követi azokat a lábnyomaitokat, amelyeket a Kristályrácsban hoztatok létre. Tegnap egy olyan helyen jártatok, amit nullpontnak hívunk. Ezeken a pontokon nincs jelen a Kristályrács energiája (a Hold-völgye, Chile), így Gaia képes elérni hozzátok, és megérinteni a szíveteket. Néhányan zokogtatok is – ez a szeretet. Nos tehát, ideje átkalibrálni a Föld iránti érzéseiteket. Ez jelentheti azt, hogy szó szerint kiléptek erről a helyről, ebből a térből, és máshogy néztek a természetre. A természetben ott a szeretet, méghozzá a feltétel nélküli szeretet.

Hadd meséljek még egy kicsit Isten szeretetéről, és engedjétek meg, hogy úgy magyarázzam el, ahogy eddig még sosem! Amikor a feltétel nélküli szeretetre gondoltok, akkor az anya gyermeke iránti szeretete jut eszetekbe. Ám a feltétel nélküli szeretet túlmutat ezen, jóval túlmutat rajta. Az embereknek szabad választásuk van. A teremtés intuitív érzetével érkeznek a bolygóra. Az Istenre irányuló kutatásuk következő lépése azonban igencsak lineáris: felállítanak mindenféle elveket, szabályokat, és meghatározott igazságokat. Azért tesznek így, mert ez segít nekik a lineáris valóságban egy kényelmes rendszerbe szerveződni. Nos, a beszélgetésünknek ezen a pontján azonnal feltehetitek a kérdést: „Mi az igazság? Kinek van igaza, és ki téved?"

Akkor most hadd mondjak valami elgondolkodtatót! Mondjuk, hogy egy ember spirituális értelemben felébred, és az intuícióján keresztül rájön, hogy lennie kell egy Teremtőnek. Tegyük fel, hogy ez az Emberi Lény lát egy olyan helyzetet, amelynek egy állat is részese, és ezt Istentől származó jelnek tekinti... és az elméjében ehhez az állathoz rendeli hozzá a Teremtő energiáját. Akkor most hadd tegyem fel én a kérdést: „Mi az igazság? Kinek van igaza, és ki téved?” Vajon Isten szemében elfogadható, hogy a Teremtőt egy állatban látjuk meg, vagy sem?

És hogy mi a válasz? Nos, bármi olyan, ami egy Emberi Lényt közelebb visz Isten szeretetéhez, az igazság. Isten bármit helyénvalónak lát és tiszteletben tart, ami megteremti az Emberi Lény kapcsolatát Gaiával. Ha az Emberi Lény egész életét egy állat előtt tisztelegve tölti, és azt hiszi, hogy az az állat képviseli Isten Teremtő energiáját, az lehetséges, hogy nem a teljes igazság, ám része az igazságnak, és ezért helyénvaló. Értitek ezt? A legjobb pillanataitokban szoktátok azt képzelni, hogy tudatában vagytok a teljes igazságnak? Ahogy az éveitek számával párhuzamosan spirituális értelemben is egyre felnőttebbé váltatok, voltak olyan pillanatok, amikor ráébredtetek egy nagyobb igazságra? Akkor tehát mely ponton lehet kijelenteni, hogy „Nálam van az igazság"?

Ahogy közeledtek a Teremtőhöz, és ezáltal a bölcsességhez, elkezditek megérteni, hogy Isten igazsága jóval nagyobb, mint amit az emberek képesek elképzelni. Szabadságotokban áll felfedezni Isten igazságát bármilyen módon, ahogy csak szeretnétek. Lesznek, akik rátok mutatva azt mondják majd, hogy „Sajnálunk, mert nincs igazad" Talán azt is mondják, hogy „Ostobaságot követsz el". Kedveseim, szeretném elmondani nektek, hogy Isten ott van veletek, és a Szellem megnöveli azt a szeretetet, amit éreztek, mindegy, hogy ezt hogyan teszitek. Csak az az ostoba, aki azt hiszi, ismeri a teljes igazságot, és többé nincs szüksége tanulásra.

Igen, vannak helyénvaló és nem helyénvaló dolgok az emberek Isten utáni kutatásában. Ha bármikor kétségbe vonjátok Isten szeretetét, az nem helyénvaló. Ha elfogadjátok annak bármilyen formáját, az helyénvaló. Az egyetlen dolog, amit Isten kér tőletek, az az, hogy használjátok az intelligenciátok és az intuíciótok spirituális logikáját annak eldöntésére, hogy mi Isten és mi nem. És legyetek tisztában azzal, hogy Istent mindenben megtaláljátok, ha keresitek! Ott lesz a legparányibban és a leghatalmasabban is. Legyen ez a kezdete a feltétel nélküli szeretet paradigmája újradefiniálásának! Istent nem érdekli, hol találtok rá erre a szeretetre, mivel az mindenütt jelen van.

Élő Kryon-közvetítés A kundalini szó L betűje címmel. Elhangzott a chilei San Pedro de Atacamában 2012. október 27-én.

INTUITION – INTUÍCIÓ
(A KUNDALINI SZÓ I BETŰJE)

Szeretnénk kibővíteni a tanításunkat. A KUNDALINI szó mára rendelt betűje az I, a hetedik betű. Ennek a betűnek a jelentése az intuíció. Talán már korábban is hallottatok meghatározásokat az intuícióval kapcsolatban, de ezek közül szinte egy sem volt helyes. Ez a bizonyos jellemző kezd egyre erőteljesebben megjelenni az életetekben. Vessünk egy pillantást arra, hogy azok, akik az agy tanulmányozásával foglalkoznak, mit mondanak az intuícióról! Az intuíciót rendkívül nehéz meghatározni. Néhányan úgy fogalmaztak, hogy az intuíció az agy által véletlenszerű időpontokban létrehozott véletlenszerű gondolatokat jelenti, amelyek véletlenszerűen jelennek meg az intellektuson és a logikán keresztül. Ez a legjobb meghatározás, amit össze tudtak hozni.

A fő emberi tudatosságnak négy jellemzője van: az intellektus, a logika, az érzelem és az intuíció. Ezek képviselik az emberi gondolkodás és cselekvés teljes palettáját. A pszichológusok imádják feltérképezni a gondolatcsoportjaitokat, és belehelyezni őket ezekbe a fiókokba. Egy intellektuális egyén hajlamos bizonyos típusú döntéseket hozni az intellektuális gondolkodására alapozva, míg egy érzelmi beállítottságú valaki a rá jellemző típusú döntéseket teljesen az érzéseire hagyatkozva hozza meg. A túlzottan logikus emberek csakis olyan dolgokat tesznek, amik a logikán alapuló megoldásokra épülnek. És hogy hova illik bele ebbe az intuíció? A válasz az, hogy tulajdonképpen nem nagyon illik bele – legalábbis egészen eddig. Most megnézzük, hogy mi is az intuíció, honnan ered, és hogyan éreztek vele kapcsolatban. Ha ezzel végeztünk, akkor jobban értitek majd az egészet.

Az intuíció lassan valami olyasmivé válik, amivel bizony foglalkoznotok kell, és fokozatosan olyan erős lesz, mint a másik három jellemző. Az intuíció nem olyan dolog, ami véletlenszerűen jön és megy, mintha egy „csuklás” lenne az agyatokban.

Egészen mostanáig a pszichológusok úgy tekintettek az intuícióra, mint egy röpke álomra az amúgy ébren lévő ember agyában. Ennél nem volt nagyobb jelentősége, olyasminek tekintették, ami hamar jön és hamar múlik. Ám az intuíció nem a logikus gondolatok között véletlenszerűen felbukkanó valami! Ennél sokkal erőteljesebb dologról van szó. A bolygón egy változás zajlik, Gaia legalapvetőbb jellemzőinek átkalibrálódása történik meg. Itt most a bölcsesség egy klasszikus központjában üldögéltek (a perui Cuscóra utal), amely lassan felébred és erőre kap, mert az emberiség tudatossága kezdi jobban becsülni a bölcsességet.

Ha megnézitek, hogy hány turista látogatja ezt a várost, látjátok, hogy az elmúlt években szinte exponenciálisan növekedett a számuk. Ezt nem egy érzelmi dolog okozta, és nem is egy logikus vagy intellektuális népszerűsítés eredménye volt, hanem szinte kizárólag intuitív kérdés. Kedveseim, ebben rejlik az intuíció és a többi emberi jellemző közötti különbség: az intuíció kvantumtudatosság, és az egyetlen, amit a tömegek cselekvésével lehet mérni. Több millió látogatót vonzott ide az, hogy intuitíven érezték, hogy történik valami ezen a helyen. Tehát azt mondhatjuk, hogy az intuíció az agy kvantumrésze, és ez a bizonyos kvantumrész sokkal nagyobb, mint azt bárki is gondolta volna. Az elképzelés egyként érte el a tömegeket, sokakban felvillanva.

No már most, a múltban a többi jellemző volt a felelős azért, amit a harmadik dimenziós túlélésnek nevezhetnénk. A háború nem érzelmi kérdés, hanem intellektuális. Vannak olyan gondolkodók, akik a háború mellett vagy ellen érvelnek, de senki sincs, aki a partvonalról az intuíció érveit sorakoztatná fel. Ezzel azt akarom mondani, hogy egészen mostanáig az agyatok háromdimenziós részei irányítottak. Ám most, köszönhetően annak az át- kalibrálódásnak, ami a bolygón zajlik, az agyatok kvantumrésze is elkezd megmutatkozni – az intuíció pedig multidimenzionális. Ezért is foglaltuk be a kundalini betűinek jelentései közé.

Álljunk meg egy pillanatra, és vessünk egy pillantást az intuícióra! Mire való? Hogyan jön létre a testben? Miért nem hisztek neki, amikor megjelenik? Kezdjük azzal, hogy honnan is ered! Néhányatok számára nem lesz meglepő, hogy az intuitív gondolat a tobozmirigy terméke. A tobozmirigy, amelyet számos kultúrában a harmadik szem jelképez, része a tudatosságotok azon átjárójának, amely a Felettes Énetekhez vezet. Azok az általatok észlelt apró gondolatfoszlányok, amiket néhányan elhessegettek, bizony intuitív hatások. Lehetséges, hogy ezek a gondolatok olyan gyorsan jönnek-mennek, hogy nem is vagytok biztosak benne, mit is mondanak. A tobozmirigyen keresztül egyenesen a Felettes Énetektől érkeznek.

Ahogy az Emberi Lények elkezdik átkalibrálni a sejtszerkezetüket – erről már szót ejtettünk – a testük DNS-e az új utasításokra növekvő tudatossággal felel. Azok, akik az igazságot keresik, és azok, akik felébrednek a fényre, elkezdenek tágasabb átjáróval rendelkezni a tobozmirigyükben. A Felettes Énnel történő kommunikációjuk kiszélesedik, és az intuitív gondolatok elkezdenek elsőbbséget élvezni a logikával és az érzelmekkel szemben. Ez pedig, kedveseim, határt von közétek és a körülöttetek lévő többiek közé, mivel az intuitív gondolatok a logika tükrében értelmetlennek tűnnek.

Ha úgy döntötök, hogy megváltoztatjátok az életutatokat egy pillanatnyi intuitív gondolatra alapozva, akkor a körülöttetek lévők azt mondhatják: „Álljunk meg egy pillanatra! Ennek semmi értelme! Átgondoltad? Logikus ez Így? Mit mond erről az intellektuális elme?" Ti pedig erre azt felelitek, hogy mindez nem számít, mert „Az intuitív gondolataim arról a helyről származnak, ahol én isten vagyok." Most már kezditek érteni, hogy a megvilágosodók miért látnak egyre nagyobb részt az egész kirakósból. Hiszen az Isten-részetektől kezdtek üzeneteket kapni. Ide hallgassatok, kedves Emberi Lények, ez nem ítélkezés részemről, de igencsak hajlamosak vagytok figyelmen kívül hagyni az intuíciótokat, sőt még a létét is nehezen ismeritek el. Akkor most vessünk egy pillantást arra, hogy hogyan is működik az intuíció!

Ha az intuíció döntően multidimenzionális, akkor nemlineáris módon fog veletek kommunikálni. Hadd vigyelek el benneteket egy művész elméjébe, aki éppen zenét szerez! Ez a művész soha nem fogja tudni elmagyarázni nektek azt, hogy az a zenemű, amit éppen papírra vet, egyszerre jött létre a fejében. Az egész szöveg, az egész dallam, minden, ami az egyik zenerészt a másikkal összeköti, nem úgy jelenik meg, ahogy a fül végül majd hallani fogja, hanem egyetlen másodperc töredéke alatt a maga teljességében mutatkozik meg az agynak. Azután a művész ezt az egészet lefordítja oly módon, hogy a megfoghatatlan intuitív elképzelést leírja strukturált zenei jelölésekkel.

Milyen zenemű érinti meg a lelketeket? Mi az, ami talán még könnyeket is csal a szemetekbe és megérinti a szíveteket? Elmondom nektek, hogy az a csodálatos zene lehet nagyon megrendítő, amikor lineáris időben halljátok, de a zeneszerzőhöz egyetlen villanásnyi idő alatt érkezett meg, és mégis megvan benne az erő ahhoz, hogy megérintse a bensőtöket. Na, ez az igazi közvetítés!

Egy művész ismeri a kvantumintuíciót. Aki felviszi a festéket a vászonra, az nem csupán kísérletezik, és menet közben kitörli, ami nem sikerül. A galériákban látható mesterművek nem a színekkel való kísérletezés eredményeképp születtek meg. A művészek pontosan tudták, hogy mit csinálnak. Az egész mű egy szempillantás alatt megérkezett számukra intuíció formájában. A festmény a maga szépségében már jóval azelőtt ott volt az elméjükben, mielőtt egyáltalán kézbe vették volna az ecsetet. Már elmondtuk korábban, hogy a szobrászok fognak egy követ, és egyszerűen eltávolítják belőle azt, ami nem oda való, hogy ezáltal megteremtsék azt, amiről már tudták, hogy ott rejlik. Az egész műalkotás egy pillanat alatt születik meg bennük.

Nos, alkalmazzátok ezt ti is az életetekben! Van egy új folyamat, egy új paradigma, amelyben az intuitív gondolatokat meg kell érezni, tudni kell róluk, fel kell őket ismerni. Minél többször tesztek így, annál jobbak lesztek benne! De miért van az, hogy nem hiszitek el a saját intuitív gondolataitokat? Hát nem érdekes, hogy az érzelmek és az intellektus miképpen reagál a hatalomra és tekintélyre? Ám az intuíciónak nem osztottak lapot ebben a forgatókönyvben. Szóval ki kell kerülnötök a 3D-s világból, és el kell kezdenetek az intuíciónak egyenlő szerepet biztosítani. Ha ez sikerül, akkor mind az intellektus, mind az érzelmek felsorakoznak mögé, egyesülnek, és közös értelmet nyernek.

Mondjuk, hogy van néhány intuitív Emberi Lény, akiket a kvantumintuíciójuk vezet. Ha megkérdezitek őket, hogy ez milyen érzés, akkor kiegyensúlyozott válaszokat fognak adni az intuitív gondolataikról. Az intellektus, amely létrehozza a logikát, ez esetben értelmes lesz, mert alárendelődik az intuíciónak. Sőt, ezek az emberek érzelmileg is kiegyensúlyozottak lesznek, nem lesz bennük félelem. A bolygó legtisztább bennszülöttjei azok, akik a legmagasabb szinten használták az intuíciójukat. Képzeljétek el azokat a több ezer évvel ezelőtti Emberi Lényeket, akik annyira intuitívak voltak, hogy látták az élet körforgását önmagukban és a természetben is! A modern világ azt mondja, ez csupán mitológia és ostobaság. Ám mi van, ha ők sokkal kvantum jellegűbbek voltak, mint ti, akik itt a teremben ültök? Végezzünk el egy tesztet! Az intuíció olyan gyorsan jön és megy, hogy nem hiszitek el, amit súg. Itt van tehát a teszt: arra kérlek benneteket, hogy engedjetek el mindent, amit valaha tanultatok, és az intuíciótokon keresztül feleljetek! Amikor felteszek egy kérdést, szeretném, ha megéreznétek a körülötte létrejövő intuitív gondolatot! Ennek módszere az első benyomás. Használjátok az első intuitív gondolatot, ami megjelenik – amikor így tesztek, az egy kinyilatkoztatás a saját elmétek számára is.

Az intuíció nem kötődik a 3D-s gondolataitokhoz, így hát, amikor elkezditek felismerni az intuitív gondolataitokat, azok felfedik, hogy mit is gondoltok valójában. A Felettes Énhez vezető átjáró soha nem hazudik. Mindig az igazat fogja mondani nektek. A kérdés csak az, hogy ti el tudjátok-e fogadni. Ha meg kell harcolnia azzal, amit tanultatok, akkor a 3D-s részetek nyert.

Akkor tehát üljetek le egy percre! Némelyik kérdésem egyszerű lesz, mások talán nem annyira. Felteszek egy kérdést, és azt szeretném, hogy ragadjátok meg az első intuitív gondolatot, ami megjelenik – nem azt a választ, amit tanítottak nektek, nem azt, amit a szüleitek mondtak, vagy a társadalom erőszakolt rátok. Most teljesen egyedül vagytok ebben a feladatban, a saját gondolataitokkal. Tehát mi a válasz a következő kérdésekre?

Kérdés: Isten valóságos?

Érezzétek! Éreztétek? Ez könnyű volt. Hiszen másképpen nem is lennétek itt. Másképp nem lennétek ebben a csoportban, nem igaz? Tehát erre tudjátok a választ. Az első intuitív bevillanásotok az volt: „Hát persze, teljes mértékben!” Ám az intellektusotok és a logikátok tudja, hogy erre nincs bizonyíték. Akkor hát miért vagytok benne ennyire bizonyosak? Mert egy láthatatlan Istennel való élettapasztalatotok ellátott mindennel, ami ahhoz szükséges, hogy erre igent tudjatok mondani. Ezért tehát ez volt az első intuitív gondolatotok, és ti felismertétek.

No, most figyeljétek meg, mi történik, ha arra kérünk, határozzátok meg Istent. Az intuíció itt elkezd küzdeni az intellektussal és az érzelmekkel.

Most nehezebb lesz.

Kérdés: Lehetséges Istennel beszélni?

Az első intuitív bevillanás! Sodródjatok vele! Beszélgethettek Istennel? Igen vagy nem? Nos, ez beleütközik az általatok tanultakba, nem igaz? Érzitek ezt az enyhe konfliktust?

Kérdés: Isten bennetek van?

Kezdtek egész szépen belejönni. Tudom, kik vannak itt, és szándékosan adok nektek olyan, az intuíciót tanító kérdéseket, amikre már tudjátok a választ. Így eddzük az intuíciós izmaitokat, hogy megismerjétek, milyen érzés is ez. Ugyanakkor egyetlen általam feltett kérdésre adandó válasz sem bizonyítható, tehát az intellektus nem tud autoriter módon helyes válasszal ellátni. Csak a tanulásotokra alapozott véleménye lehet... az, hogy ostobák vagytok, hogy ez nem logikus, vagy, hogy túlságosan érzelgősek vagytok. Ezek nem a válasz mellett vagy ellen szóló bizonyítékok, hanem ítéletek! És ez, kedveseim, leleplezi az Emberi Lény dualitását. Isten bennetek van? Használjátok az intuíciótokat! Ne az agyatok véleményét kérjétek!

A társam a mai nap folyamán korábban mondott valamit, ami tőlem származott, nem tőle. Néhányan közületek felfigyeltetek erre, sőt, ő maga is bizonytalan volt abban, hogy ezt miért is mondta. Azt mondta, hogy az Emberi Lények hajlamosak ítélkezni önmaguk felett. Ez maga a harc az isteni intuitív gondolat és az érzelem, illetve az intellektus között. Az intellektus azt mondja: „Nos, bevillant egy intuitív gondolat, de nem tartott sokáig, nem igaz? Tehát pusztán egy röpke álom volt, ami semmit sem jelent. Még csak nem is volt logikus. Arra sem tudsz rájönni, mit is mondott az intuíció, úgyhogy hagyd ezt abba, ne gondolkodj ilyen láthatatlan ostobaságokon, gyere vissza a földre!" A saját tudatosságotok ítéletet mondott egy véleményre alapozva, nem pedig következtetést vont le.

Isten valós? Isten beszél hozzátok? Igen. Ha képesek vagytok megerősíteni az agyatok intuitív izmait, akkor tisztábbá és hosszabban tartóvá tehetitek az intuitív gondolatokat.

Feleljetek a következő kérdésemre! Képzeljétek el magatokat egy erdő közepén, vagy a dzsungelben, vagy akár a vadonban. Teljesen, tökéletesen egyedül vagytok, több száz kilométeren belül nincs másik Emberi Lény, csak ti álltok ott egymagatok.

És most válaszoljatok: tudja a természet, hogy ott vagytok? Csak megfigyelők vagytok, vagy részt vesztek a természetben azzal, hogy ott vagytok? Itt a teremben szinte mindenki tudja a választ, ami a következőképpen hangzik: ott álltok, és lubickoltok abban, hogy a természet tud rólatok, és nem vagytok egyedül. A fák levelei üdvözölnek benneteket. A tüdőtökbe áramló levegő tudja, hogy kik vagytok, és a föld pora ismeri a lábatok méretét. Hihetetlen mértékű a kommunikáció. No, most, bizonyítsátok ezt be!

Hol van az intellektus és az érzelemtest, amikor bizonyítanotok kellene? Ez nem bizonyítható, ám a megvilágosodók mégsem haboznak, tudják az intuitív igazságot. Tehát a hangsúlyt és az erőt az intuitív gondolatra helyeztétek, és nem kell használnotok a többit, hogy ezt igazoljátok. Az intuíció szintjén „tudjátok”, az intellektus és az érzelmek majd ezután következnek. Ebben az esetben az igazságot úgy tudjátok meg, hogy az intuitív gondolatot helyeztétek az első helyre. Ezek a példák segítenek nektek megismerni, hogy a jó intuitív válaszok milyen érzést okoznak, így elkezdhetitek az intuíciót az élet nehezebb kérdéseiben is használni.

Még egy kérdés, azután be is fejezzük mára. Itt ül egy férfi egy székben ezen az emelvényen, itt Cuscóban. Azt mondja, hogy Kryont közvetíti. Valódi ez az üzenet? Az intellektus, a logika és az érzelmek az üvöltik felétek, hogy „Nem! Isten nem beszél így az emberekkel!’’. Az összes múltban tanult előítéletetek előjön az intellektus képviseletében. És bár a válaszra nincs bizonyíték se pro, se kontra, az intellektusotok mégis úgy viselkedik, mintha ő lenne hivatott eldönteni a kérdést, csupán arra alapozva, amit korábban mások mondtak nektek. Ez csak egy vélemény. De mi van, ha Isten sokkal több, mint azt hiszitek? Lehetséges, hogy létezik egy hihetetlen mértékű kreatív energia, amelyből megszületnek azok a dalok, amiket szerettek hallgatni, és azok a festmények és képek, amiket szerettek nézegetni. De nem tagadhatjátok meg egy energia egyik részét, ha a másik részének létét elismeritek.

Értitek, mire akarok kilyukadni? Nem húzhattok egy határvonalat, és nem mondhatjátok, hogy az egyik oldalán álló láthatatlan energiák valóságosak, a másik oldalán lévők pedig nem. Amit itt láttok, az is egy kreatív, teremtő esemény, pontosan úgy, mint amikor egy festő megfesti a képét vagy a zeneszerző megírja a zeneművét – csak ezt közvetítésnek hívják. Valóságos? Ez egy remek gyakorlat mára, mivel vannak itt a teremben olyanok, akik erre azt felelik, hogy nem. Kedveseim, én azt mondom, hogy a dolgok akár holnap megváltozhatnak bennetek, ha adtok egy esélyt az intuíciótoknak arra, hogy üzeneteket küldjön nektek. Ez annyira alapvető. „Kryon, hova akarsz ezzel kilyukadni? Miért beszélsz erről?” Azért, mert a bolygó jövőjét az intuitív elme fogja irányítani. Az intuíció fogja azt mondani, hogy „Elég a háborúból!”. Az intellektus és az érzelmek háttérbe szorulnak. Az intuíció fogja egységbe rendezni azokat a dolgokat, amik a múltban nem alkottak egységet, és az intuíció fogja megalkotni az élet új paradigmáit. Az intuíció lesz az, ami segíteni fog a biológusoknak rálelni a félkvantumi állapotban létező életre a porban és a sziklákban. A jövő ezen dolgai nem történhetnek meg, ha az emberiséget csak az intellektus, a logika és az érzelmek hajtják. Figyeljétek meg, hogy eljön az a nap, amikor a tudomány is hitelt ad az intuitív gondolatoknak, és elismeri azok valódiságát! De ez nem fog olyan gyorsan megtörténni, mint amilyen gyorsan ti készen álltok erre. Bennetek van a szerető, gondoskodó Isten, a részetek. Ez az Isten mindent tud rólatok, és tisztábban akar szólni hozzátok, ki akarja tágítani a sejtszerkezeteteket és a veletek zajló kommunikációt, hogy képesek legyetek felismerni a valódi igazságot.

Íme még egy kérdés, de felelet nélkül: Emberi Lények, valóban van értelme annak, hogy mindazzal, ami bennetek rejlik, alig 80 évet éljetek, és azután távozzatok a bolygóról? Ugyan milyen terv ez? Gondolkodjatok el ezen, és engedjétek, hogy az intuíciótok adja meg a feleletet!

Élő Kryon-közvetítés A kundalini szó I betűje címmel. Elhangzott a perui Cuscóban 2012. október 31-én.

NEW HUMAN – AZ ÚJ EMBER
(A KUNDALINI SZÓ MÁSODIK N BETŰJE)

Szeretném, ha vetnétek egy pillantást arra, hogy mi is történik ezen az emelvényen! Egy nagyobb képet láthattok, egy metaforát – több szinten zajlik a tiszteletadás. Ez egy kvantumesemény. Nézzétek meg, hogy mi is történik e pillanatban! Észak-amerikaiak állnak az emelvényen (Lee Carrollra és Peggy Phoenix Dubróra utal), és itt, Dél-Amerikában földelik le a tudást! Ezen a földön állnak, és a bölcs, isteni női energiát közvetítik, amely ezen a helyen tör fel. Ha a Kondorkeselyű és a Sas találkozására gondoltok, az itt történik, éppen most! Ugyan mi másért is lennének itt az észak-amerikaiak? Nem azért jöttek, hogy elhozzák nektek a bölcsességüket, hiszen nektek megvan a magatok bölcsessége. Azért jöttek, hogy tisztelegjenek az előtt a bölcsesség előtt, amely itt tör fel a földből. Néhányan a saját őseitek vagytok. Tisztában vagytok ezzel? Itt az ősök előtti tiszteletadás zajlik. Gondoljatok vissza a körút elején említett metaforára (Kundalini Körút, 2012)! A téma észak és dél egyensúlyának a változása volt. Most ezt láthatjátok itt, magatok előtt az emelvényen. Ezzel a prófécia egy része beteljesedett. Néhányan közületek kicsit értetlenül nézhetik a közvetítést. Ma ketten ülnek előttetek a székben, de egyként közvetítenek. Nem arról van szó, hogy az egyik Emberi Lénynek is megvan a maga forrása, meg a másik Emberi Lénynek is az övé, hanem itt egy forrás áramlik ketté. A forrás maga az egyetlen forrás a fátyol túloldalán. Néhányan Istennek hívjátok, mi családnak nevezzük. Mivel ti is a részünk vagytok, nincs különválás. De szeretném, ha megfigyelnétek még valamit! Ismét a KUNDALINI szó egyik betűjével kapcsolatos üzenetet szeretnék átadni nektek. Az utolsó előtti betűről lesz szó, a nyolcadikról. A numerológiában a nyolcas a manifesztáció száma. A betűnk az N, és nem is kell elmondanom, hogy mit jelöl, mert már tudjátok. A bölcs isteni női energia megadta nektek a választ. Egyként érkeztünk hozzátok, az üzenet pedig, amit hoztunk, az Új Emberről szól. Nem én mondtam el nektek, hanem ő (Peggy Phoenix Dubróra utal, aki Lee mellett ülve közvetít). Látjátok, egyek vagyunk.

Nos tehát, mit is jelent a kundalini energiának a mozgása? Ez valami érdekes földi jelenség? Valamiféle sámánisztikus dolog? Vagy valami Peruval kapcsolatos esemény? Nem, ez az egész emberiséget érinti, és a világnak ez a tájéka játssza a legfontosabb szerepet a változásban. Már említettük, hogy a tudatosság új magjai el lettek ültetve. Most váljék belőlük a megértés magja! Az új egyensúly következtében a bolygón zajló események mindenütt közvetlen hatást gyakorolnak az emberekre. Minden, ami történik, elsősorban az emberekről szól, nem csupán a Földről. A jóslatok nem a Földről szóltak. A próféciák a Föld egyensúlyáról beszéltek, amely hatást gyakorol az emberekre. Az emberi tudatosságról szóltak, amely változik, és a tudatosság változásának folyamatában megszületik az Új Ember. Magának a humanizmusnak (Megjegyzés: Kryon a humanizmust az emberek tipikus viselkedéseként definiálja.) a paradigmája kezd megváltozni, sőt, az emberi természet is átalakul. Az elmúlt hetekben sok témát érintettünk, miközben észak és dél új egyensúlyáról beszéltünk. A Sas és a Kondorkeselyű összeolvadása volt a téma. Az ő egyesülésük az új egyensúly. Oly módon olvadnak egybe, amely megteremt egy emberi tudatossági potenciált, és ez elkezdi kiegyensúlyozni a férfi és a női minőségeket minden emberben, nem csak az itt jelenlévőkben. Azután beszéltünk az egységről, és meséltünk a hamarosan megjelenő új egységről a bolygón. Megjósoltuk Dél- Amerika egységesülését. Ennek jelei már mutatkoznak északon, ahol a korábbi ellenfelek most békés partnerekként kereskednek egymással. Azok a dolgok, amelyek a régi energiában elképzelhetetlenek voltak, most lassan általánossá válnak. A régi energiában még működésképtelen új elképzelések most kezdenek működőképessé válni. Megjelenik az Új Ember, aki máshogyan tekint az életre, mint a szülei vagy azok szülei tették. Egy változás történik az emberi gondolkodás paradigmájában, és a folyamat során olyan dolgok is létrejönnek, amelyek elkezdik az Új Ember fejlődését felgyorsítani. A legutóbbi közvetítés, amely a kundalini szó egyik betűjével foglalkozott, az intuícióról szólt... erről a tobozmirigyben létrejövő kvantumenergiáról, amelyet egyenrangú félként az intellektus, a logika és az érzelmek mellé soroltunk. Ez az Új Ember paradoxona és paradigmája – amely felülírja a túlélési ösztönt.

Ezzel egy paradoxon is született: pillanatnyilag nem tudjátok meghatározni az embernek ezt az új részét, mégis elkezditek ugyanolyan mértékben használni, mint az agyatok többi részét. Isten hozott ebben a kvantumrejtvényben! Kiléptek a csakis a logikára épülő gondolkodásból, és valóságosnak kezdtek tekinteni és elkezdtek hitelt adni olyan dolgoknak, amelyeket egykor még csak definiálni sem tudtatok. Van ám itt még más is: szeretnék beszélni nektek annak a potenciáljáról, hogy mi fog történni – és nem csak az Új Ember gondolkodásáról, hanem arról is, hogy mi történik egy olyan bolygón, amely elkezd kvantumibb jellegűvé válni. Mire számíthattok?

Vannak, akik a múltbeli gondolkodásból kiindulva jósolják meg a jövőt. Ők a jóslataikat arra alapozzák, amit az emberiség az idők során tett – de az előrejelzéseik közül kevés dolog fog megvalósulni. Mi van, ha az emberek megváltoztatják a gondolkodásmódjukat? Mi van, ha az emberi agy legbelső középpontja elkezd elmozdulni afelé, hogy önmagát kvantum módon összekapcsolja a bolygóval?

Beszéljünk meg néhány dolgot, és hadd mutassak valamit, amire eddig esetleg nem is gondoltatok! Az emberi találmányokról akarok néhány szót ejteni! Néhány dologról már korábban beszéltem ezzel kapcsolatban, bár nem ezen a nyelven (spanyolul), úgyhogy sokaknak ez ismétlésnek fog tűnni, de nektek új lesz, amit mondok. Észrevettétek, hogy az úgynevezett globális technológiai vívmányok szinte egy időben tűnnek fel a bolygó különböző pontjain? Az embereknek először Észak-Amerikában sikerült működő repülőt építeniük, de ugyanabban az időben a földgolyó túlsó felén is próbálkoztak ugyanezzel. Igazság szerint az észak-amerikaiak alig egy héttel előzték meg az európaiakat. Ugyanakkor, amikor a Wright-fivérek próbálták felépíteni a gépüket, a franciák is ezzel próbálkoztak. Azt hiszitek, hogy ez véletlen volt? Vajon miért volt az, hogy ez az új ötlet egyszerre ütötte fel a fejét több helyen, és olyan sokan egy időben kezdtek foglalkozni ugyanezzel? Gondoljatok csak arra, mit adott nektek ez a felfedezés: a repülés lehetőségét!

Nem tűnik furcsának, hogy az emberiség évezredek óta figyelte a madarakat, a kínaiak sárkányt is eregettek, ám az embert szállító repülőt sohasem találták fel – és amikor végre megtörtént, akkor a bolygó több pontján egyszerre sikerült?

A rádió kifejlesztése is alig pár hét különbséggel történt meg több helyen. Akik ugyanazon a találmányon dolgoztak, nem ismerték egymást, és arról sem tudtak, hogy más is ugyanazzal kísérletezik, amivel ők. Máig vitatott, hogy végül ki volt az első, aki elkészült. Elgondolkodtatok már valaha azon, hogy ennek mennyi az esélye? Hogyan történhet ez így? Nos, ezzel kapcsolatban adnék némi információt: az egész azon múlik, hogy a Föld mire áll készen. Amikor az emberiségnek megérik rá a tudatossága, akkor Gaia előhozza az elképzelést, és lehetővé teszi a találmány megszületését. A rendszerben minden összefügg: Gaia reagál arra, amikor az emberek elkezdenek másképpen gondolkodni. Az a Föld, amelynek a porát tapodjátok, azt adja vissza nektek, amit ti neki adtok. Az ősök tisztában voltak ezzel, amikor az élelmüket termelték. Tisztelettel bántak a Földdel, és az is tisztelettel bánt velük. Ez egy rendszer. Gondoltatok valaha arra, hogy amikor az emberiség készen áll rá, akkor megkapja az új ötleteket, és azok még több technikai találmány megszületését teszik lehetővé? Nos, annak ellenére, hogy sok intellektuális gondolkodó szerint az emberiség képes bármikor bármit kigondolni, amikor csak akarja, ez nem így van! Hiszen akkor az ebben a korban megszületett összes nagyszabású találmány már réges-régen létrejött volna. Nem arról van szó, hogy az emberek az elmúlt száz év során hirtelen szuperintelligensekké váltak!

És most újra ez fog történni. Készüljetek fel a mindent megváltoztató nagy találmányokra – hiszen most egy kvantumcivilizáció magjait vetitek el. Ez az általatok megszokottól teljesen eltérő valóság lesz. Mi fog történni, ha képesek lesztek látni a kvantumenergiát? Az egy hihetetlen új tudatosság katalizátora lesz. Láttátok, mi történt, amikor beléptetek az elektronikus korba? Emlékeztek, hogy milyen gyorsan vezetett egyik dolog a másikhoz? Olyan, mintha alig néhány éve tanultátok volna meg, hogyan küldhettek vezeték nélküli üzeneteket. És most nézzétek meg, hova vezetett ez! Nézzétek, micsoda számítógépek találhatók az asztalaitokon! Ezt eredményezi az, ha egy hatalmas áttörés történik a találmányok terén, és egyik dolog gyorsan követi a másikat. Mi fog történni, ha képesek lesztek látni a kvantumenergiát? Fogalmatok sincs róla, mi mindent fogtok látni, ha elkészülnek az ezt lehetővé tevő eszközök, és az emberek rájönnek, hogyan lehet bekukucskálni a kvantumvilágba. Ez kitár előttetek egy ajtót – egy összetett, megmagyarázhatatlan dolgokra nyíló ajtót, és amit ott láttok az ajtó mögött, attól a lélegzetetek is elakad majd. Amikor elfordítjátok azt a kapcsolót, amely lehetővé teszi, hogy meglássátok a körülöttetek örvénylő kvantumenergiát, azzal a Föld összes tudományos könyvét újraírjátok. És ez csak az egyik dolog a sok közül – de mindez megdöbbentő új tudatossághoz vezet, és a következő 18 év során fog bekövetkezni. Más bolygókon is megtörtént, ezért tudok mesélni nektek róla. Álljon itt néhány utalás: amikor az új emberiség kezében lesz ez a találmány, és az emberek úgy néznek körbe, hogy képesek észlelni a kvantumi létet, akkor olyasmiket fognak látni, amire nem is számítottak. Az Emberi Lények körül egy kvantumenergia-buborékot fognak észrevenni... amely bámulatos, változó színekben játszik, és nyolc méter széles. Amikor a kvantumlátást lehetővé tevő műszerükkel az erdő felé fordulnak, észre fogják venni az ott pezsgő kvantumi életet és multidimenzionális energiát. Teljesen meg fognak döbbenni, amikor a sziklákra tekintve életre lelnek bennük. Persze nem háromdimenziós életre, amihez szokva vagytok, hanem kvantum jellegű életre. Ez magyarázatot fog nyújtani arra, ami eddig olyan rejtélyesnek bizonyult a fákkal és erdőkkel kapcsolatban. Minden tudományágnak újra kell definiálnia, hogy mi is az élet, mert az reagálni fog arra, amikor ránéznek.

Vannak bizonyos felfedezések, amelyeket az embereknek maguknak kell megtenniük. El tudtok képzelni egy fával folytatott beszélgetést? El tudtok képzelni egy párbeszédet egy sziklatömbbel? És mi a helyzet a levegővel, amit belélegeztek? Kétirányú beszélgetésről van szó! Ők beszélnek hozzátok, ti pedig beszéltek hozzájuk. Nem emberi nyelven zajlik majd a beszélgetés, és nem is olyan fajta társalgás lesz, mint amit megszoktatok, hanem inkább egy kvantumbeszélgetés, ám hamarosan ez is megtörténik. Nem tudom elmagyarázni nektek, de az biztos, hogy mindent újra kell definiálnotok, bárhová is néztek. Csak várjatok, amíg a csillagokra tekintetek! Az is az egyik lesz a sok minden közül, amit máshogy fogtok látni. Hamarosan bekövetkezik. Az Új Ember új energiával fordul Gaia felé, aki erre új energiával válaszol nektek.

Most pedig az utolsó dologról ejtenék pár szót, ami a DNS- hez kapcsolódik. Ahogy azt már korábban is mondtam, de nektek a saját nyelveteken kell hallanotok, az Emberi Lények DNS-e elkezd hatékonyabbá válni, és ezáltal a megszokott paradigmátok egy része hatalmas változáson megy át. Erről már beszéltem, de megismétlem, mert nekünk ez igen furcsa: amikor a földi állatokra néztek, eszetekbe sem jut, hogy milyen sok érdekes jelenség van velük kapcsolatban. Amikor egy bölénynek kicsinye születik a vadonban, alig pár órával a születése után a kis bölény már együtt fut a csordával. A kis bölény úgy születik, hogy pontosan tudja, mi mérgező és mi nem. Tisztában van azzal, hogy ki az ellenség!

Az embergyermekek viszont teljesen tehetetlenül születnek. Néhányan azt is mondták, hogy „haszontalanul”. Évekbe telik, mire megtanulnak járni és beszélni. Ti pedig azt hiszitek, hogy ez így normális, nem igaz?

Itt vagytok ti, a Föld evolúciójának csúcsteremtményei, és még arra sem vagytok képesek, amire az állatok. A babák nem öröklik az ösztönöket. Minden emberi születés olyan, mint egy teljes újrakezdés. Ám ez meg fog változni. Képzeljetek el egy gyermeket, aki már eleve tudja, hogy nem szabad megérinteni a forró tűzhelyet! Emlékeztek arra a videóra, amit ma lejátszottunk nektek? (Arra a szemináriumi videóra utal, amelyben egy 4 éves kisgyerek virtuóz módon játszott a zongorán.) Láttátok, ahogy annak a kisgyereknek az ujjai végigszaladtak a billentyűkön? Ez a jövő! Végül majd az emberek is úgy születnek, hogy több ösztön, emlék és bölcsesség rejlik bennük. Sőt, ez már el is kezdődött!

Az emberi DNS fejlődni fog, az ősi lelkek úgy érkeznek majd a bolygóra, hogy tudják, hogy ők ősi lelkek. Legközelebb ezzel már öt-hat éves korotokban tisztában lesztek. Addigra már olyasmiket fogtok csinálni, amit a mostani tíz-tizenegy évesek szoktak. A bolygó történetében először a DNS-etek egyensúlyban lesz, és az egyensúly megteremti a manifesztációt. Ez az Új Ember – a folyamat most kezdődik. Majd meglátjátok.

Élő Kryon-közvetítés A kundalini szó második N betűje címmel. Elhangzott a perui Limában 2012. november -án.

ILLUMINATION – (MEG)VILÁGÍTÁS
(A KUNDALINI SZÓ MÁSODIK I BETŰJE)

Azonosítsuk be a KUNDALINI szó utolsó betűjét! A kilencedik a teljessé tétel betűje. Esetünkben ez az I betű, és egy perc múlva meg is mondom, hogy mit jelképez, de előbb valami olyasmiről tennék említést, amiről eddig még sosem beszéltünk. Mindaz, ami az elmúlt években történt, előre meg volt jósolva. Ahogy az a jóslatokkal lenni szokott, az erre vonatkozó próféciák is csupán potenciálokat jelöltek. Ám 1987-ben a dolgok nekilódultak, és a régi energián alapuló jóslatok kezdtek eltolódni, csökkent a potenciáljuk. A régi energia próféciái az emberiség végnapjairól szóltak, egy végső háborút és a „hagyományos civilizáció” pusztulását írták le. Ezek a jóslatok a maguk idejében pontosak voltak, akkoriban úgy tűnt, hogy a Földnek nem sikerül átvészelnie ezt az időszakot. A valódi szabad döntésbe ez a lehetőség is beletartozott, és ha így történt volna, akkor sem ítélkeztünk volna felettetek. Ám a teszten elbuktatok volna, és a rejtvény megoldása elmarad. De azután minden megváltozott. 1987-ben történt valami, amit ti Harmonikus Konvergenciának neveztetek. A napéjegyenlőségek precessziójának időszaka csak 1994-ben vette kezdetét, ám mi már 1987-ben láttuk a bekövetkezését. A potenciálok eltolódtak. Egy csoportnyi ősi lélek elkezdte otthagyni a lenyomatát a Kristályrácson. Ezzel megindult Gaia átalakulása, aki reagált a tudatosságra, a Harmonikus Konvergencia pedig 11:11 néven híresült el. Ez lett az a szám, amit sokan közületek azóta is szinte mindenütt látnak, nemlineáris módon. 25 év telt el, és a megvilágosodók még mindig erről beszélnek, és próbálják kitalálni, hogy mit is jelent. Azután a társam felébredt, és kezdett rájönni, hogy mit is kellene tennie. Én két évvel ezután érkeztem meg. Kryon a kezdetek óta itt van. Korábban mások is közvetítettek, de 1989-ben meglátogattam a jelenlegi partneremet, és feltettem neki a kérdést, hogy készen áll-e magára venni Kryon teljességét, és megtenni azt, amiért leszületett a Földre. Rá jellemzően nemet mondott. Négy további évembe telt meggyőzni arról, hogy valós vagyok, persze tiszteletben tartva az ő szabad akaratát azzal kapcsolatban, hogy rá szeretne-e erre ébredni. De még így is időben voltunk, a változás még csak ezután volt esedékes. 1994-re a társam készen állt, a változás pedig megkezdődött. A változás részét képezte az is, hogy a régi energiában megszokott próféciák lecserélődtek azokra, amelyek az új energiában kezdtek megérkezni hozzátok. Ez persze egy ellentmondás: a régi próféciák ugyanis nem is annyira régiek. Azok is újabb keletű szent iratokból származnak, és olyan szövegekből, amelyeket az új kor emberei írtak, mint például Nostradamus. Ezeknek az új embereknek a jövendölései a régi energiáról szóló új jóslatok. Azok a jóslatok viszont, amelyek a változásban most látható elmozdulást elindították, az őslakosoktól származnak... azoktól a bennszülöttektől, akik már tízezer éve itt vannak. Ők azok, akik elkezdték értelmezni, hogy mit is mondanak a csillagok. Ők azok, akik kommunikáltak Gaiával. Ők már akkor látták a potenciális elmozdulást az 500 éves időciklusok során. Csendben maradtak, amikor a többi prófécia világot látott, ám a millennium idején bekövetkezett elmozdulás után bizonyosak voltak benne, hogy az őseik jóslatai helyesek voltak. Tizenkét évvel ezelőtt, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a régi energiás jövendölések nem fognak beteljesedni, az eredeti, ősi próféciák potenciálja láthatóvá vált.

A bolygón még jelen lévő bennszülött törzsek tudatában voltak ennek, elkezdtek találkozókat szervezni egymással, és számukra a váltás és az átkalibrálódás valóságossá vált. Az északi félteke és a déli félteke őslakosai összegyűltek, és ráébredtek, hogy a próféciáik ugyanazt jövendölték. A modern lakota, hopi, navajo és maja törzsek felfedezték, hogy egyek, és hogy a próféciáik ugyanazok, mert az összes törzs őseitől származnak.

Meg fogjátok látni a Föld új egységének megszületését. Számos névvel illetik majd ezt az eseményt: a Tollaskígyó utazása, a Puma felébredése, a Sas és a Kondorkeselyű találkozása. Ám ezen nevek mindegyike egy elmozdulásról szól – ugyanarról a változásról. Mit szóltok ehhez? A változás itt van. A 11:11 valóság! Mit gondoltok, mit jelképez az I betű? A (meg)világítást.

Amikor elkezdtem együtt dolgozni a társammal, és ő belekezdett a közvetítésekbe, számtalan metaforát adtam át neki. A legelején egy nagyon egyszerű metaforáról beszéltünk sokat, és ez a megvilágítás volt. Ezzel kezdtük magának a megvilágosodó fogalmának a bevezetését – a megvilágosodó az, aki megvilágosít. Már akkor megmutattam neki azt a nagyon egyszerű képet, amelyről azóta is minden évben beszélünk: van egy sötét szoba, ahol sok ember él, de ezek az emberek nem igazán látják egymást. Állandóan egymásnak ütköznek, és mivel nem látják egymás arcát, mindig titokzatos, félelemmel átitatott a légkör. Az emberek kis csoportokba tömörülnek, hogy biztonságban legyenek, összebújnak a félelemtől. Egymás meg nem értése és bizalmatlanság van jelen mindenütt. Az emberek különálló kultúrákat hoznak létre, azután ítéletet mondanak a többi kultúra felett, elítélik őket, amiért sötétségben élnek. Egyszer csak érkezik valaki, aki gyufát gyújt, és a szoba egyszeriben nem sötét többé. Még nincs világos, de hirtelen sokan elkezdenek, homályosan ugyan, de látni. Nem indulnak el megkeresni, hogy kinél van a gyufa, vagy hogy honnan érkezik a fény, viszont attól fogva látják a szomszédaikat!

Hirtelen eloszlik a félelem. Az emberek meglátják a szomszédaik arcát, amely ugyanolyan, mint az övék. Izgatottak lesznek, érdekelni kezdi őket a fény, mert az valami olyat teremtett, amit korábban sosem tapasztaltak: más dolgokra irányuló tudatosságot. Egymás iránti tudatosságot – és a félelem eloszlását. Most már érdekli őket a fény, így hát elindulnak gyufát keresni. Találnak is egy dobozzal, és valaki meggyújt egy szálat, azután még valaki, és megint egy újabb ember. Egyszeriben sokkal több lesz a fény, mint valaha, és az emberek, mivel képesek látni, ráébrednek, hogy mindnyájan egy család tagjai.

Annyi más metaforát is használhatnánk, de a lényeg az, hogy ez az a változás, az az elmozdulás, amit az ősök ősei megjósoltak. Azok, akik jóval az inkák kora előtt kapcsolatban álltak a Földdel, pontosan itt éltek. Az inkáké különleges civilizáció volt. Mesteri szinten tudtak építkezni – ám a terület bölcsessége már akkor itt volt, amikor ők megérkeztek.

Most pedig azt szeretném elmondani nektek, hogy mi fog következni – és arra is felhívom a figyelmeteket, hogy az, ami következik, lassan fog bekövetkezni.

Hol voltatok 1987-ben? Néhányan itt a hallgatóságban erre azt felelitek, hogy „Én még meg sem születtem". Mások azt mondják, hogy „Feleannyi idős voltam, mint most". Megint mások úgy felelnek, hogy „Még épp csak felnőttem”. És hol lesztek 18 év múlva? Kedveseim, ez egy lassú folyamat, de ezt már ti is tudjátok. Ezek a dolgok nem egyik pillanatról a másikra történnek, hiába is szeretnétek. Tehát, amikor a következő lépésekről beszélek, akkor ne felejtsétek el, hogy nekünk nincs óránk. Én az elkövetkezendőket egy kvantumleves potenciáljaiként látom. Ezek a jelen pillanat potenciáljai, és a felébredéshez kapcsolódnak. A ti időtökben ez a pillanat a felébredés középső időpillanata. Ez az elmozdulás félideje, és számtalan dolog most kezd majd lassanként megtörténni.

A tudatosságnak az a változása, amiről beszéltünk, már zajlik. Lassanként láthatóvá válik majd világszerte. Észreveszitek, tudatában lesztek. Egyre több ország fogja felfedezni integritását, és már nem fognak megelégedni azzal a status quóval, amely évszázadok óta fennállt. Ebben az évben ezt három országban is megfigyelhettétek, három olyan országban, amely évszázadok óta stabilan állt, ám most úgy döntött, hogy megérett az idő a változásra. Némelyikükben a változás békésen zajlott le, máshol nem, mert a régi energia nem könnyen enged teret az újnak, bár mennie kell. Beszéltünk nektek azokról a potenciálokról, amiket a tudatosság elhoz a Közel-Keletre. Mondtuk, hogy meglepő dolgokra készüljetek, olyasmikre, amiket senki nem jósolt meg előre. Ahogy a Szovjetunió összeomlását sem jósolta meg senki a napéjegyenlőségek precessziójának kezdetén, ugyanúgy az iráni forradalmat sem, amiről én azt mondom, hogy be fog következni. Jelen van ennek a potenciálja. A közel-keleti béke kezdetei oly módon fognak bekövetkezni, amire senki nem számít – bár nem lesz sem könnyű, sem pedig gyors a folyamat. Ám 18 éven belül látni fogjátok, hogy megtörténik – és valami olyasmihez lesz köze, amit még sosem tapasztaltatok. Teljes paradigmaváltás fog bekövetkezni az ottani országok évszázadok óta bevett együttműködési módjában. Hirtelen együttérző cselekedetek fognak bekövetkezni. Tudjátok, mik azok az együttérző cselekedetek, igaz? Amikor egyik ország a másikra tekintve azt mondja: „Nem érdekel, mi történt a múltban. Miért nem kezdjük újra, tiszta lappal? Miért nem üiürk le és kezdjük elölről, hogy többé ne kelljen tartanunk egymástól... hogy kereskedhessünk, megoszthassuk az erőforrásainkat, és lazíthassunk, tudva, hogy a másik nem ugrik a torkunknak. Fordítsuk az erőforrásainkat az iskolákra és kórházakra! Miért nem kezdjük elölről, és felejtjük el azt, hogy a múlt mi felé akar terelni bennünket?" Kedveseim, az emberi természet régebben nem volt képes erre.

Élő Kryon-közvetítés A kundalini szó második I betűje címmel. Elhangzott a perui Limában 2012. november 4-én.

A SAS ÉS A KONDORKESELYŰ

A Sas és a Kondorkeselyű próféciája ezeréves jövendölés. Világszerte számos bennszülött kultúra ismeri, többek között az Amazon mentén, az Andokban, Közép-Amerikában, Dél-Amerikában és Észak-Amerikában. A prófécia arról beszél, hogy az emberi társadalmak különválnak, és eltérő úton járnak. A kondorkeselyű útja a szívet, az intuitív és misztikus energiát jelképezi. A sas útja az agyat, a racionális és materiális világot képviseli. Személyes véleményem szerint a kondorkeselyű a bölcs isteni női energiának, míg a sas a férfi energiának is a jelképe.

A prófécia szerint az 1500-as években a két út keresztezi egymást, és a sas szinte a kihalás szélére sodorja a kondorkeselyűt. Ha megnézed a történelmet, látni fogod, hogy a spanyol konkvisztádorok az 1500-as években irtották ki az aztékokat, majákat és inkákat.

A prófécia ezután azt mondja, hogy a következő 500 év során a kondorkeselyűnek és a sasnak lehetősége lesz ismét egyesülni, és együtt szárnyalni a levegőégben, ugyanazt az utat követve. Állítólag, ha a kondorkeselyű és a sas elfogadja ezt a lehetőséget, a világ egyensúlyba kerül, és ismét béke köszönt a földre.

A prófécia azt jósolja, hogy a tudományos technológiák és az őslakosok tudása kéz a kézben fog létezni, és a jin és jang egyensúlyba kerül. A prófécia időkeretei egybecsengenek az emberi tudatosság most tapasztalható elmozdulásával, amely az ősi lelkek felébredésének köszönhető. Ez a prófécia a kundalini mozgásának egy másik kifejeződése.

A bolygón jelenleg valami csodálatos dolog történik, ami ennek a próféciának a beteljesedésével áll kapcsolatban. A Raices de la Tierra (A Föld Gyökerei) néven ismert törzsi gyűlés lehetőséget teremtett a bennszülötteknek arra, hogy megosszák a bölcsességüket, tudásukat és próféciáikat több ezer nem bennszülött résztvevővel.

A Raices de la Tierra létrejötte egy Raymundo North „Tigre” Perez nevű ember álma volt. Raymundo Texasban nőtt fel, ahol születésétől fogva részese volt a Reserve Montana Grande-i (Nagy Hegy) dinék (navahók) és a dél-dakotai lakoták természeti spiritualitásának. Tigre Perez annak szentelte az életét, hogy terjessze a spiritualitás esszenciáját az amerikai indiánok, bennszülöttek és meszticek között. Élete során folyamatosan temazcale-ket szervezett és tartott Mexikóban és az Egyesült Államokban. A temazcale egy terápiás rituálé, egyfajta izzasztókunyhós szertartás, amelynek során tűz használatával tisztítják meg az elmét, testet és szellemet (ilyenkor vulkanikus sziklákat és gyógynövényeket helyeznek a tűzbe).

Egy hanblecheyapi (látomáskeresés) nevezetű különleges szertartás során Tigre Perez azt a küldetést kapta, hogy gyűjtse egybe egész Amerika vénjeit, hogy együtt imádkozzanak Földanyáért és az egész emberiségért. A saját feladata pedig a látomás értelmében az lett, hogy átadja magát, és felajánlja a tanításait mások számára.

Tigre Perez több mint 35 éven át annak szentelte az életét, hogy ezt a látomást beteljesítse. Először 1989-ben szervezett egy törzsek közti szövetséget számos amerikai őslakos és mesztic törzs részvételével a Kalpulli Teopantli közösségben, a mexikói San Isidro Mazatepec területén.

1995-ben Raymundo „Tigre” Perez-t a Vének Törzsszövetségi Tanácsának vezetőjévé avatták, és 7 különálló törzs is tagjának ismerte el. Ezen a szertartáson kondorkeselyűk és sasok tollaiból álló csokrot nyújtották át neki, tisztelgés és elismerés gyanánt a törzsek közötti gyűlések szervezését célzó munkássága előtt. Ez egy texasi kiva ceremónia utolsó napján történt. Két nappal később Raymundo átköltözött a szellemvilágba.

A Raices de la Tierra Tigre Perez öröksége. A Raices del Sur (A Dél Gyökerei) közösségi csoport küldetése az, hogy az őslakosok kulturális és spirituális hagyományait megossza a „kevert emberekkel”, ezzel lehetővé téve köztük a szociális és kulturális cserét, beleértve a környezettel való tiszteletteljes és harmonikus kapcsolat különböző formáinak megismerését és elsajátítását. A csoport elhivatottan népszerűsíti az amerikai kulturális és bennszülött örökséget, a Föld összes lakója számára elérhetővé téve azt.

A Raices del Sur 45 aktív tagot számlál, köztük különböző tudományágak eltérő korcsoportokba tartozó tanulóit és művelőit. Munkájuk és önkéntes tevékenységük vezérelve az, hogy mindenkit egyenlőnek tekintsenek és kezeljenek, szociális, kulturális, gazdasági, etnikai, vallási vagy szexuális beállítottságbeli különbségeik ellenére, és így hozzájáruljanak egy harmóniában működő, tiszteleten alapuló, multikulturális társadalom felépítéséhez.

A Raices de la Tierra szertartásai részét képezik a Kondorkeselyű és a Sas ősi próféciája beteljesülésének, mivel a rítusok során a déli és az északi emberek között spirituális értelemben egyesülés történik. Az első ilyen szertartásra 2005-ben került sor a mexikói Zapotecában. A szertartást ugyanitt tartották meg négy egymást követő évben is, mégpedig azért, mert ez a hely Északot, a Sast jelképezte, Mexikó ugyanis a Sas természetes élőhelyének része. A mexikói szertartásokat követően a helyszínt a chilei Casablancába helyezték át, és itt zajlottak a következő ceremóniák 2009 és 2012 között. Azért ezt a helyet választották, mert ez a Dél, a Kondorkeselyű jelképe volt, hiszen Chile a kondorkeselyű természetes élőhelyének része. 2012. december 12-én a szertartásra a kolumbiai Bogotában került sor, amely a Középpontot szimbolizálta, a Sast és a Kondorkeselyűt egyszerre képviselte. Azért döntöttek e mellett a hely mellett, mert itt, a kolumbiai Sierra Nevada de Santa Marta területén mind a sasok, mind a kondorkeselyűk fellelhetők, ez a világ azon kevés helyeinek egyike, ahol a sasok és kondorkeselyűk természetes élőhelye átfedi egymást.

A Raices del Sur szívesen lát mindenkit a szent tűz szertartásain, amelynek forgatókönyvét Raymundo „Tigre” Pereztől örökölték. További információért látogass el weboldalukra: www.raicesdelatierra.org

Több más, ehhez a próféciához köthető szertartás is létezik. A 2006. márciusi tavaszi napéjegyenlőség idején egy csoport Arizonából származó hopi indián vizet gyűjtött a világ minden táján található szent forrásokból, amit azután hagyományos ivótökökben tároltak. A hopi futók több mint 3200 km-t (kb. 2000 mérföldet) tettek meg ezekkel az ivótökökkel a Mexico City-ben tartott Víz Világtalálkozóig.

Ezután részt vettek egy régen várt szertartáson a mexikói Teotihuacánban, amelyen szeretettel fogadta őket a navajókat, aztékokat, majákat és másokat tömörítő törzsi gyűlés. 500 év után először adták elő újra a Sas táncát.

Az eseményt a szertartás során a fejük felett megjelenő sas szentelte meg, amely hat különös, nyolcast formázó kört repült felettük.

Egy évvel később azok a törzsek, akik Mexikóban fogadták a hopikat, úgy döntöttek, hogy viszontlátogatást tesznek náluk. Összegyűjtötték a négy elemet: a vizet, amit az előző évben a hopik hoztak el hozzájuk, a tüzet, amelyet egy maja vén gyújtott meg, a földet és a levegőt. A törzsek képviselői is lefutották ugyanazt a távot, amit előzőleg a hopik, és elvitték hozzájuk az elemeket. A hopik ekkor engedték meg először, hogy egy külső, nem a törzsükhöz tartozó csoport a szent udvarukon táncoljon. Ezekről az eseményekről egy gyönyörű felvételt találhatsz a YouTube-on Eagle and CondorFilm Traiier (Sas és Kondorkeselyű – Filmelőzetes) címmel.

A Sas és a Kondorkeselyű próféciája teljes mértékben a kundalini mozgásához kapcsolódik, valamint ahhoz a tudatosságban bekövetkező elmozduláshoz, amit jelenleg a Földön megtapasztalunk. Azt, hogy ez a prófécia az ősöktől származik, a hawaii Kahuna Kaleiiliahitől származó közvetítés is alátámasztja (2007):

„A Sas találkozik a Kondorkeselyűvel... A Sas találkozik a Kondorkeselyűvel... A Sas találkozik a Kondorkeselyűvel...

Ideje, hogy a Sas szárnyra kapjon. Elküldte Fehér Szellemét. Az óramutató járásával megegyező kört fog leírni. A Sas találkozik a Kondorkeselyűvel...

A próféciák beteljesüléséről van szó... A Föld összes őslakos törzse beszélt erről az eseményről. A Sas szárnyra kapott... hogy találkozzon a Kondorkeselyűvel.

(Kalei most azt az információt kapja, hogy adja át ezt az üzenetet apacs unokahúgának, Maria Yraceburunak)

Megfelelő az idő arra, hogy megépítsük az Új Föld erős alapjait. Megfelelő az idő (az üzenetet 4:48-kor kapta). A dolgok felgyorsultak, az idő felgyorsult... mert a Sas találkozik a Kondorkeselyűvel. Az emberi faj tudatossága most még gyorsabban fog változni. Bízzatok! Minden jól van.

Szállj a Sas szárnyán, Bátor Fényharcos (Reynolds-ra utal)... Lásd, hogy a Föld észak-keleti irányban változik. Küldj oda fényt! Sokan úgy döntenek majd, hogy elhagyják Földanyát. Ám ne féljetek! A béke kis galambjaiként fognak visszatérni. A Felkentek feje felett köröznek majd. Minden mindennel össze van kapcsolódva az élet szövetében.

A Hatalmas Fehér Égi Vezető mindenkihez szól, aki hajlandó meghallani hangját, és akinek tiszta és szerető szíve van. Itt az ideje, hogy mind a négy faj összegyűljön, és megünnepelje egyesülését és egységét. Bocsássatok meg – bocsássatok meg, és engedjétek el a múltat... fivéreim és nővéreim, titeket kérlek... BOCSÁSSATOK MEG! Bocsássatok meg most!

A Sas szárnya kelt. A Fehér Sas Szelleme szent útján szárnyal, hogy találkozzon a Kondorkeselyűvel. A Szellem útra kelt, hogy beteljesítse a próféciát.

Az, akit mi a Fény Testvéreként ismerünk (Reynoldsra utal) érzi a „nyomást”, ahogy a Föld rezgése emelkedik. (Csupán egy kisfiú ő, aki meglovagolja a Nagy Fehér Sast.) Egy réges-régi ígéretben szereplő kisfiú... a tónál elhangzott ígéret gyermeke (arra a közvetítésre utal, amit Reynolds a Tahoe-tónál kapott).

Kerüljetek egyensúlyba! Egyensúlyozzátok ki a Földet és egyensúlyozzátok ki önmagatokat! Olvasszátok eggyé a férfi és a női minőséget! Mások majd kitöltik ennek az üzenetnek a hiányzó darabjait. Legyen biztonságos utatok az Új Földre!”

Kahuna Kalei'iliahi közvetítése. Elhangzott a hawaii Hilóban 2007. augusztus 26-án.

A PUMA FELÉBREDÉSE

A Puma felébredéséről először akkor hallottam, amikor ellátogattam a perui Cuscóba. Itt találkoztam egy Mallku Aribalo nevű sámánnal. Az egyik olyan dolog, ami azonnal szimpatikussá tette őt számomra, az az volt, hogy nem félt beszélni a tudásáról, bölcsességéről és intuíciójáról, még ha az bizonyos múltbeli hagyományoknak ellent is mondott. Mallku úgy hiszi, hogy a hagyományokhoz való ragaszkodás, főleg, ha azok a hagyományok a mitológián alapulnak, megakadályozzák, hogy ráébredjünk az igazságokra, és előrehaladjunk. Egyet kell értenem vele – sőt Kryon is annak a fontosságát hangsúlyozza, hogy az emberek használják a spirituális logikát. Hadd meséljek el pár dolgot Mallkuról!

Mallku tehetséges látnok és spirituális vezető. Mély szenvedély él benne, és elkötelezetten népszerűsíti az andoki kultúra tudatosságát, pontosságát és tisztaságát. Mallku az andoki archeoasztronómia, vagyis régészeti csillagászat (Az archeoasztronómia az a tudomány, amely azzal foglalkozik, hogy a múltban az emberek miképpen értelmezték a csillagászati jelenségeket.) megértésének és ezoterikus tudássá fordításának intuitív szakértője. Erről először a Camino Iniciático Inka. El Despertar del Puma (Az inka beavatás útja. A Puma felébredése) című könyvében tett tanúbizonyságot. Mallku a maga sajátos módján hívja életre az ősök tudását, amiről Kryon is beszél.

Mallku weboldalának címe: www.mallku.me. Alább a Mondial Association of Andean Writers (Andoki írók Világszövetsége, AMEA) weboldalán található rövid összefoglalást olvashatod arról, hogy miről is szól Mallku könyve.

„Mallku A Puma felébredése című könyvben meggyőző üzeneteket ad át számunkra az Andok hegység történelmének abból az időszakából, amikor az andokbeli mesterek intenzív, tudatos kapcsolatban és egymásrautaltságban éltek Pachamamával – Földanyával. Előrelátásuk és a természet iránti tiszteletük arra vezette ezeket a bölcseket, hogy a jövő generációk számára tisztán követhető, kézzelfogható ösvényt hagyjanak hátra.

Mallku egy megvilágosító erejű zarándokútra vezeti a lelkünket, a dimenziókapuktól és az erő koncentrált megjelenési helyeitől egészen a gyógyító forrásokhoz, a varázslatos természethez és a mennyei hegycsúcsokhoz kalauzol el. Az ezeken az igen erőteljes helyszíneken végigvezető fizikai utazás egy csodálatos következő lépés, amely felfedi előttünk azt a szépséget és a bölcsességet, ami után kutatunk.

Az Andok varázslatos hegységének tájai és emberei valóban hihetetlenül bámulatot keltők és tiszteletet parancsolok. Mallku részletes kutatásainak és egyértelmű magyarázatainak segítségével tanúi lehetünk a múlt és a jelen összeolvadásának, egyben ezen kapcsolódás jövőbeli folytatódásának izgalmas ígéretét is megkapjuk.

Azok számára, akik járatosak a sámáni tapasztalásokban és a mesterkultúrák gyakorlataiban, ezeknek az üzeneteknek bizonyos részei segíthetnek felismerni kozmikus útjukat, valamint azt, hogy egy jobb világ eléréséhez szükséges, hogy másokkal együtt hallassák a hangjukat. A beavatásban részesülő magáévá teszi a természet titkait, az pedig intuícióval, tehetséggel és látomással ajándékozza meg, továbbá azzal a képességgel, hogy az emberiség békéjének céljából teremtse és alakítsa át az energiát. Mallku tanításainak egyik legérdekesebb aspektusa az, hogy a tudatosság ezen dimenzióira nyíló ajtók nemrégiben feltárultak számunkra a Pachakuti, vagyis Kozmikus Ciklus nevet viselő új időszak kezdetével. Az Andok történelme ezer éves időszakokra oszlik, és ötszáz évente beköszönt egy transzformációs időszak. Az 1992. júniusi napéjegyenlőség során áthaladtunk az egyik ilyen történelmi átmeneti időszakon.

Inka Pachakuti látnok-mester volt a felelős az Andokban található Cusco városának megtervezéséért, mégpedig egy puma fizikai alakjában – mivel ennek a mennyei állatnak a Földre hozatala megnövelte a bármely korban itt lakók és ide elzarándokolok fényességét és erejét. Ezt a Pumát, az inka társadalom központját, minden egyes napfelkelte fokozatosan világította meg, ezzel szimbolizálva az emberi tudatosság transzcendens fejlődésének fokozatos felébredését. Az Andok történelmét a terület megszállói írták – a táj most, 500 év alávetettség után visszatér az egyensúly és függetlenség új korszakába. Az évszázadok óta zárt spirituális és pszichikus ajtók feltárulnak, és ez arra sarkall bennünket, hogy a felelősség új szintjeire lépjünk, és ismét összekapcsolódjunk a bolygónkkal.

Rengeteg újra-felfedeznivaló vár még ránk az őseink jóslataival és látomásaival kapcsolatban. Új korba léptünk, és ennek a korszaknak a küldetése – bár kapcsolatban áll vele, de mégis – eltér a legutóbbi ciklusétól. A tolerancia, a kultúrák egymás iránti tisztelete, ötvözve az egyetértés és egyet nem értés adottságával, a fő evolúciós lépés az új Pachakutiba lépés érdekében. A folyamatos, állandó harc a dominanciáért, amely a korlátolt látókörű emberek között zajlik, akik az isteniség egy bizonyos megnyilvánulásához ragaszkodnak mások ellenében, meg fog szűnni az isteni számtalan aspektusának felismerésével.

Mallku azt ígéri, hogy az Andok bölcsességének többi titkát is felfedi következő könyveiben. Ezek a témák felölelik például a gyógyító technikákat, valamint a tengerparti övezetek és az esőerdők közötti varázslatos kapcsolódást is. Szó lesz majd a növények szertartásokon történő használatáról, a szent helyekkel történő, kozmikus időben zajló kommunikációról, azonkívül betekintést kapunk az Andok mestereinek csodálatos világába azzal a szándékkal, hogy felébresszük a saját Szoláris Pumánkat, és valóra váltsuk a béke eljövetelét a Földön.” (Forrás: http://www.andes007.com/MALLKU.html)

A Puma felébredése tehát teljes mértékben az emberi tudatosság jelenlegi változásáról szól, amelynek most a közepén járunk. Kryon azt mondta, hogy a bolygó őslakosai közül néhányan, akik érzik ezt a változást, a Puma felébredéseként emlegetik. Kryon erről így beszélt:

...A terület bölcsességének felébredése – hallani fogjátok majd ezt a kifejezést, és érteni fogjátok, hogy mit jelent. Ez a Gaia és az emberi tudatosság közötti kapcsolatra vonatkozó tudatosság növekedése, amely szorosabbá teszi ezt a kapcsolódást, mint valaha. Ez a szeretet egy formája...

...Legyetek tisztában azzal, hogy mi az, amit az őslakosok a Puma felébredése névvel illetnek! Figyeljetek oda rá, tanulmányozzátok! Nézzétek meg, hogy mit mondtak róla az ősök, és rá fogtok jönni, hogy a kundalini megtapasztalása nem valami modern kori dolog, hanem előre látták. Kedves Emberi Lények, az utazásotok arról szól, hogy többet tudjatok meg az átmenetről, a változásról. A Szellem ezt nagyra becsüli. Érezzétek ezt át egy pillanatra, hiszen a szeretet mindkét irányba áramlik! A helyénvalóság és bölcsesség hatalmas energiája van jelen. Ez képviseli a Föld óriási változását.

Élő Kryon-közvetítés A kundalini szó L betűje címmel. Elhangzott a chilei San Pedro de Atacamában 2012. október 27-én.

A KUNDALINI MOZGÁSÁNAK ÖSSZEFOGLALÁSA

Tekintet nélkül arra, hogy mi a neve az egyes próféciáknak, a kundalini mozgása már zajlik, és ez elhozza a férfi és a női minőség egyensúlyát. Lemúria volt az egyetlen olyan civilizáció, amelyben megvalósult a férfi és a női energia egyensúlya. A lemúriaiak 20 000 éven át békében éltek. Egy szigeten laktak, és a plejádokbeliek tiszta spirituális magja és az összes tanításuk felhígítatlanul szállt generációról generációra. A plejádokbeliek ellátogattak más, Lemúrián (Hawaiin) kívül eső területekre is, ám ha ezekre a civilizációkra vetünk egy pillantást, láthatjuk, hogy az a trend érvényesült, hogy szétszakadtak, különböző törzsekre oszlottak, majd ezek a saját törzsi túlélésükre fókuszáltak. Ausztráliában például bizonyítékot találhatunk arra, hogy az ottani őslakos bennszülöttek legalább 700 különböző törzset számláltak, amelyek mind saját nyelvvel rendelkeztek.

Amikor történelmi szempontból nézünk a letűnt korok civilizációira, azt látjuk, hogy azok törzsekre váltak szét. Az európai kontinens történelme szinte kizárólag egymással háborúzó országokról szól, egészen az I. és a II. világháborúig bezárólag. Szinte mindenki arra számított, hogy ki fog törni a III. világháború is, amely elpusztítja a világunkat. Ám valami más történt. Az egyik legelső dolog, ami változott, a kelet-európai vasfüggöny leomlása volt, amelyet az Európai Unió megszületése követett. Ugyan ki jósolhatta volna meg, hogy az európai országok kereskedelmi egyezményeket kötnek, és közös valutával fognak rendelkezni? Az Európai Uniónak is megvannak a maga problémái, de a lényeg az, hogy a háború és az elkülönülés helyett az országok inkább próbálnak együttműködni.

Lehetséges, hogy ez a kundalini mozgásának bizonyítéka? Az emberi tudatosságban bekövetkezett változás bizonyítéka? Én azt hiszem, hogy igen. Kryon azokról a potenciálokról is beszélt, amelyek szerint az Európai Unió modelljét más országok is át fogják venni. Kryon azt mondta, hogy alig két generáció alatt a dél-amerikai országok is valami hasonlót akarnak majd létrehozni, mint ami Európában megszületett. Egységbe akarják rendezni a dolgokat a széthúzás helyett. El tudod képzelni, hogy ellátogatsz Dél-Amerikába, és úgy haladsz át az országhatárokon, hogy nem kell az útlevél- és vámvizsgálat procedúráján átesned, és mindenütt ugyanazt a valutát használhatod? Az egyik potenciál, amelyet Kryon említett, az az, hogy a bolygón végül mindössze öt különféle pénznem lesz használatban.

Milyen más bizonyítéka van annak, hogy a bolygó egyensúlya változóban van? Annak, hogy a bölcs isteni női minőség elkezd összeolvadni a férfi minőséggel? Vess egy pillantást arra, hogy mi történik a „macsó” energiát működtető vagy az integritást nélkülöző szervezetekkel! Ezek a szervezetek kezdenek széthullani. Vess egy pillantást azokra az országokra, ahol nem tisztelik a nőket, és kezdd el meglátni a változásokat ezekben!

Kryon azt mondta, hogy a fiatalok, akik most születnek, már sokkal erősebb férfi-női energia-egyensúllyal érkeznek, mert a bolygón is jóval nagyobb az egyensúly. Ők újra visszakapcsolódnak Gaiához, és az együttérzésre át- kalibrálódott Kristályrács támogatni fogja őket. A fiatalabb generációnak olyan elképzelései lesznek, amelyek segítenek egy kiegyensúlyozottabb társadalom megteremtésében. Minden, amit mi teszünk, főleg a következő 18 évben (2012-től kezdve), az elősegíti egy kiegyensúlyozottabb bolygó megszületését, és elülteti a béke magjait a Földön.

És mi van veled? Te mit szeretnél tenni az elkövetkező 18 évben? Minden, amit teszel, feljegyzésként bekerül a Kristályrácsba. A rács átkalibrálódik az együttérzésre, és a bolygó ősi lelkei azok, akiknek ebben nagy szerepük van. Kedves olvasó, az a tény, hogy most ezt a könyvet olvasod, önmagában egy jel Gaia és a Teremtő számára arra vonatkozóan, hogy szándékodban áll, hogy része légy a változásnak. A gondolataid, a szavaid, és különösképpen a környezetedre irányuló együttérző cselekedeteid számítanak. Szeretnék gratulálni neked, és tisztelegni az előtt a nagyszerű isteni lényeggel bíró Emberi Lény előtt, aki vagy. Bravó!

Mielőtt befejezzük ezt a témát, szeretnék szót ejteni néhány olyan dologról, amit az emberek a következő 18 év során (2012-től kezdve) látni és érezni fognak. Kryon számos alkalommal elmondta, hogy először úgy fog tűnni, hogy a dolgok rosszabbra fordulnak, és csak azután fognak javulni. Erre nem félelemmel kell tekintenünk, hanem úgy, mint az átkalibrálódás velejárójára. Egy fontos közvetítésében, amely először 2013-ban hangzott el, Kryon arról beszélt, hogy sok újdonságra számítsunk. Ezek közül hárommal szeretnélek most megismertetni:

A SÖTÉTSÉG

Mivel megváltoztattátok Gaia jelenlegi rácsrendszerét, és kifejeztétek a szándékotokat arra, hogy átlépjétek a 2012-es határvonalat, és belépjetek 2013-ba, megváltoztak a sötétség és a fény egymás elleni küzdelmének szabályai. Mostantól a fénynek nagyobb befolyása lesz – sokkal erőteljesebb hatása. A sötétséget úgy határozhatjuk meg, hogy az a fény hiánya. Tehát a sötétség az az üresség, amelyet nem tölt be a fény, ám mégis van energiája, bár az gyengébb, mint valaha. Most definiáljunk valami mást is: „a sötétség tudatosságát”!

A sötétség és a fény mércék, mértékek, nem pedig entitások. Azt jelképezik, ahogy az emberek gondolkodnak, és azokat a tudatossághullámokat, amelyek révén egymásra hatnak, és megteremtik a paradigmákat a Földön. Tehát amikor azt mondjuk, hogy „a sötétség ezt vagy azt akarja”, akkor olyan emberek csoportjairól beszélünk, akikben nincs jelen a fény. Ők pontosan a megvilágosodók ellentétei, vagyis azé az embercsoporté, akik felébredtek arra a felismerésre, hogy Isten bennük van. Mellesleg ez a felismerés az egész emberiség számára elérhető, mivel Isten minden lélekben jelen van a bolygón. Ám nagyon hosszú időn keresztül egyszerűen nem létezett az az emberi megértés, hogy valóban mindenkinek szabad választása van, és bárkiből lehet bármi más is, mint amit mondtak neki.

Tehát a küzdelem mindig is a tudatosságok között folyt, mégpedig azért, hogy mennyi fényt kaphatnak azok, akik látják vagy szeretnék látni azt. Ám ahogyan ti is tudjátok, az emberiség nagy része hosszú évszázadokon át változatlanul a homályban dagonyázott – egészen mostanáig. Ez nem a jóról vagy a rosszról szól, itt annak az összeadódásáról, arról a természetes megegyezésről beszélünk, hogy az emberek miképpen gondolkodnak önmagukról és arról, hogy mi a megfelelő emberi viselkedés. Néhányan ezt talán emberi természetnek mondanák.

Nos, ez a régi energiás gondolkodás mindenáron fenn akar maradni. Nem hiszi el, hogy változás történt, ám egy kissé kibillen az egyensúlyából, amikor kezd ráébredni, hogy már nincs akkora ereje, mint korábban. Ez elég kellemetlen lesz számotokra.

Néhányan azt mondjátok: 2013-nak elengedést kellene hoznia, egy kis frissességet. Sikerült! Megcsináltuk!" Nos, elmondom nektek, hogy ugyanúgy, ahogy egy gyermek, amikor nem kapja meg azt, amit akar, a sötétség régi módszerei is meg fogják rohamozni az élet minden apró szeletét, amit csak tudnak, A sötétség az életéért, a túléléséért fog küzdeni, és érzékelni fogja a tényt, hogy a dolgok már nem ugyanolyanok. Tehát az elengedésnek ebben az időszakában azt kérem, hogy lépjetek hátra egyet! Amikor azt látjátok, hogy ezek az ocsmányságok felütik a fejüket, ne jussatok arra a következtetésre, hogy 2013 nem az, aminek hittétek! Amikor még több egyensúlytalanságot tapasztaltok a bolygón, akár olyan dolgokban is, amiben nem vártátok – és bizony lesznek ilyenek –, ne hajtogassátok égnek emelt karral, hogy „Már megint ide jutottunk. Egyáltalán nem számít, mit teszünk". Mert ez nem így van. Csak ezek a dolgok lassan zajlanak.

A MODERN TÖRTÉNELEM KEZDETEI

Az energia elmozdul – ezt az információt már korábban is elmondtuk nektek. A küzdelem forgatókönyvének egyensúlya kiigazítja önmagát. Erről szól ez az időszak. Ha megkérdezitek más naprendszerek lakóit, akik már átmentek ezen a folyamaton, akkor megtudhatjátok tőlük, hogy szó szerint ez volt az írásos történelmük kezdete. Egyáltalán nem foglalkoznak azzal, ami ez előtt történt. Minden most kezdődik. Ahogy azt már korábban is mondtuk, ha belepillantotok az emberiség jövőjébe, látni fogjátok, hogy erre a napra úgy tekintenek majd vissza, mint a modern emberi történelem kezdetére. A korábbi korokra nézve úgy nyilatkoznak majd: „Azok a barbárság napjai voltak. A modern mitológia korszaka. Az az időszak, amikor tudatlanok voltunk, de most már látjuk isten arcát önmagunkban. ” E felé haladtok most, ám küzdelmes és lassú az út.

A MAGOK ELVETÉSE

Már sokszor használtam a magok elvetésének metaforáját, úgyhogy most csak egy kicsit foglalkozunk vele, néhány újabb információ erejéig. A metafora természetesen a földművesről szól, és azért használjuk, hogy lássátok az összes jellemzőt, amivel a földműves találkozik, és amelyeket ti is ismertek.

Miközben a régi energiával küzdöttetek, nem szántottátok fel a földeket, hogy azok készen álljanak a magok elvetésére. A túléléssel foglalkoztatok. Most itt az ideje, hogy előkészítsétek a földeket a magok befogadására, és az elengedés időszakában befelé forduljatok. A földek előkészítése a Felettes Én, a bennetek lévő kvantumiság felfedezésének metaforája. Egy személyes elmozdulás arra a helyre, ahol a dolgok kezdenek több értelmet nyerni a mindennapi életetekben.

Vannak most itt a teremben és a könyvet olvasók között olyanok, akiktől azt hallom: „Segíts nekem, segíts!" Nem hiszitek, hogy tudom, kik vannak itt? Most azt mondom nektek, tudom, kik vagytok, kedveseim, és arra kérlek, hogy lazítsatok egy kicsit! Sokkal jobban szeretünk benneteket, mint azt gondoljátok. Isten jobban ismer benneteket, mint azt hiszitek, és amit most éreztek, az csupán átmeneti. Rendben? Csupán ideiglenes. Ha segítségért könyörögtök, akkor nem vagytok egyensúlyban. Ideje, hogy belelazuljatok Istenbe, és tisztában legyetek azzal, hogy szeretve vagytok. Van idő. Túl fogjátok élni. Sikerülni fog.

A magvetés tervének metaforájában bölcsesség rejlik. Először előkészítitek a földeket, azután megtrágyázzátok, tápanyagokat adtok hozzá, végül felkészültök a magok elvetésére. A mezők most nem állnak készen, úgyhogy meg kell állnotok, és elő kell készítenetek őket. Ez egy földműveléshez kapcsolódó metafora. Lehetséges, hogy semmi értelme sincs számotokra, de azt szeretnénk elmondani vele, hogy itt van a régi és az új közötti határvonal, és csak most kezdhettek neki annak, amiért jöttetek. Még nem vetettétek el a magokat. Elő kell készíteni hozzá a szántóföldeket. Az előkészület ezen folyamatában észre fogjátok venni, hogy már könnyebb megküzdeni a sötét energiával, és ez lehetővé teszi a magok elvetését.

Új forgatókönyvek fognak felbukkanni, hogy megmutassák ennek igazságát. El sem fogjátok hinni, hogy ilyen könnyen legyőzitek a kihívásokat. Ez azért van így, mert az energia most támogat benneteket, nem úgy, mint egy évvel ezelőtt. A 2013-as év ténylegesen a szándékkal kapcsolatos határvonal, és befolyásolja a teremtést. Elkezditek előkészíteni a földeket az új energia számára, és elkezditek elvetni a magokat, ehhez felhasználva azt, amivel az ősi lelkek rendelkeznek: a múlt bölcsességét. A bölcsesség ezen magjait a gazdaságba, a kormányzatba, valamint a háztartások és a családok életébe szórjátok szét. Ezek az integritás magjai, amelyek a széthúzás helyett az egyesülés bölcsességét hirdetik.

Élő Kryon-közvetítés 2013És most? címmel. Elhangzott az arizonai Phoenixben 2013. január 6-án.

Remélem, hogy valóban érted Kryon nekünk szóló üzenetét: szükség van rád a bolygón, hogy tovább hordozd a fényed! A következő 18 év (2012 után) hihetetlenül fontos. Ugyanúgy, mint közületek sokan, néha én is arra gondoltam, hogy elegem van ebből a világból. Állandóan kihívásokkal kell szembenézni. Fáradt vagyok, és szeretnék kiszállni. Természetes, hogy sokan érezzük így. Ez is része a tesztnek. Amikor ismét egyensúlyba kerülsz, meglátod, hogy miben is állt a teszt. Én, amikor kiegyensúlyozott vagyok, akkor mindig rájövök, hogy valójában a saját érdekem, hogy itt maradjak. Így ugyanis egy hihetetlenül erőteljes alapot tudok teremteni akkorra, amikor majd visszatérek. Nem kell semelyik olyan tesztet sem megismételnem, nem kell semelyik olyan kihívással sem újra szembenéznem, amelyet most, az ittlétem során megoldok. Képes leszek sokkal korábban felébredni, mint azt a mostani életemben tettem.

Szeretek úgy tekinteni erre, mint egyfajta késleltetett jutalomra. Hadd vázoljak fel neked két választási lehetőséget! Az első lehetőség: most azonnal, ebben a pillanatban kaphatsz egy szabadon felhasználható jegyet, amellyel bárhová elutazhatsz a világon, ám ez csak egyetlen útra érvényes. A második lehetőség: öt éven belül bármikor kaphatsz egy szabadon felhasználható jegyet, amellyel bárhová elutazhatsz a világon, DE ha kivárod a teljes öt évet, akkor a jegy az egész további életedben korlátlan utazásra jogosít fel. Mivel a második esetben olyan nagy a jutalom, én ezt választom. Te hogyan döntenél? Engem örömmel töltene el, ha legyőznéd a személyes tesztjeidet és kihívásaidat. Örülnék, ha béke lenne az életedben, függetlenül attól, hogy mi történik körülötted. Boldoggá tenne, ha segítenél emelni Gaia rezgését, hogy legközelebb már azt a magasabb rezgést élvezhessük mindannyian. Hiszen végül is nem ezért vagyunk itt? (mosoly)

Kryonnak szóló kérdés: Néhány bennszülött csoport aggódik, hogy a Panama-csatorna létrehozása határt emeit a kundalini energia mozgása előtt. Mit tudnál mondani erről?

Kryon: Már elmondtuk nektek egy közvetítésben, hogy a nézőpontotok a kundalini mozgásával kapcsolatban csupán arra korlátozódik, amit láttok. Egy pillanatra gondoljatok az emberi test kundalinijének példájára! Amikor a saját kundalinitek mozog, akkor annak az egész testetek a részese. Ha van egy vágás a mellkasotokon, az nem fogja megállítani a kundalini bármilyen változását, sem pedig a mozgását a testetekben.

A Földön ez ugyanígy működik: ez egy teljes Földet felölelő energiamozgás, ami a bolygón belül zajlik. Tehát a valóságban a kundalini északról délre irányuló mozgása valójában a Földön KERESZTÜL zajlik, nem pedig a felszínen. Gaia egésze részese a folyamatnak, és a csatorna csak egy kis barázda a felszínén. A Panama-csatornának nincs hatása a bolygó energiájának erre a mozgására.

Kryonnak szóló kérdés: A kundalini hosszú éveken át az északi féltekén lakozott, és számos spirituális tanító született az olyan helyeken, mint India és Tibet, például a dalai láma és Mahatma Gandhi. Most, hogy a kundalini átköltözik a déli féltekére, erről a kontinensről fognak érkezni a spirituális tanítók?

Kryon: Igen. Mélyreható gondolat, hogy a spirituális bölcsesség tárháza északon található, de ez valóban így van. Tibetben könyvtárakat tölt meg az eddig még felfedezetlen bölcsesség, és számtalan prófécia szól arról, amit most megtapasztaltok. Nem véletlen, hogy az északi féltekére volt jellemző ez a tulajdonság, hiszen az emberiség nagy része ezen az úgynevezett „szárazföldi féltekén” él. Ám most, hogy a Föld sokkal jobban hozzáigazodik az emberi tudatossághoz egy kvantumi (multidimenzionális) módon, már nem számít, hány ember él északon, és hány délen. A Föld egyensúlyba tud kerülni, és segít átkalibrálni az emberi tudatosságot a következő lépés megtételéhez szükséges szintre.

A megjósolt nagy változás már úton van, és a tibeti és indiai bölcsek érezni fogják a bekövetkezését. Ez nem fog elvenni az ő bölcsességük tárházából, sőt, inkább kibővíti a dél gyönyörű, lágy energiájával. A déli féltekén mindig is ott volt a bölcsesség és az érzelmes „anyai” egyensúly bősége, és ez most, mint egy időkapszula, szabadjára engedi a szépségét.

Itt az ideje, hogy az anyai energia részévé váljon a bolygó bölcsességének, mivel a múlt férfi-dominanciájú spiritualitása többé már nem szolgálja a felemelkedett Földet.

Kryonnak szóló kérdés: Meg tudnád magyarázni, mit értesz azon, hogy akik a kundalini energiában élnek, azok nem tudnak nyugodtan ülni a fenekükön?

Kryon: A kundalini egy mozgásban lévő energia. Ahogy kitekeredik (ahogy azt a hajóutunk során egy korábbi közvetítésben már elmondtuk, a kundalini három és félszer van a lingam köré csavarodva), azzal kibontja a férfi és női energiát, hogy az átkalibrálódhasson és újra egyesülhessen. Ezt nehéz elmagyarázni nektek, mivel ez egy olyan folyamat, ami nem látható, csak érezhető. A férfi és női energia átkalibrálása valójában a köztük lévő egyensúly helyreállítása.

Vannak, akik jobban rá vannak hangolódva arra, amikor ez történik, mint mások. Azok, akik egyáltalán nincsenek tudatában ennek a mozgásnak, lehetséges, hogy egyáltalán semmit nem éreznek. Azok, akik a bolygó nehéz férfi energiájába fektettek be, nyugtalanná válnak, mert elveszítik a komfortzónájukat. Azok, akik számítottak erre a folyamatra és ráhangolódnak, érezhetnek akár olyan rezgést is, amely ébren tartja őket, és kényelmetlen érzetet okoz számukra.

Tehát az egyes Emberi Lények a spirituális útjuk és az Akasha-koruk (ősi lelkek-e vagy sem) függvényében különböző szinteken érezhetik a történést. Néhányan egyszerűen nyugtalanok és türelmetlenek lesznek, de fogalmuk sem lesz róla, hogy miért. Ez frusztráló, mert kényelmetlen állandóan ingerlékenynek lenni, főleg, hogy sokan azt sem tudják, miért is éreznek így.

A legtöbb ősi lélek érezni fogja a folyamatot, tudja, hogy valami történik. Ahogy egyre többet értenek meg azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent valójában az „átkalibrálás”, egyre jobban megnyugszanak, örömmel fogadják, és toleránsán viselik a változást. Ugyanakkor valamilyen szinten mindenki érintett lesz ebben a folyamatban.

Forrás: Kryon: Az élő Gaia

Szerkesztő/Szerző: 
Rovat: