Richard Gordon: Kvantumérintés 2.0

Kvantumérintés 2.0

Alcímek

Az új ember

Fedezd fel magadban az új embert, és válj azzá!

Ez a könyv megváltoztatja a világot és azt, ahogyan a dolgokra tekintünk! Képességeink határait kiszélesítve hatalmas előrelépést és paradigmaváltást jelent. Világos iránymutatással, lépésről-lépésre vezet minket, hogy könnyedén átléphessük saját korlátainkat. Ráébreszt soha nem ismert vagy csak sejtett, de tudatosan még ki nem aknázott képességeinkre.

„Az itt bemutatott technikák és gyakorlatok új és sokkal tágabb gyakorlati értelmezését adják annak, hogy mik is vagyunk mi emberi lények és milyen képességekkel rendelkezünk. Gyakorlással és képességeid kiaknázásával azzá válhatsz, amit új embertípusnak nevezünk. Olyasvalakivé, aki a valóság mélyebb, tágabb és beteljesült ebb szintjén él és cselekszik. A könyvet elolvasva más szemmel tekintesz majd arra, miként élhetnénk és tehetnénk a világot olyan hellyé, amely messze túlmutat a valóságról és az emberi természetről alkotott jelenlegi felfogáson. Ez az új világ – tisztelet minden korábbi felfedezőjének és kutatójának.”

A könyvből elsajátított tudással számos emberen – köztük saját magunkon – tudunk segíteni, amint megtanultuk, hogyan használjuk a kvantumenergiát. A tudomány azt sugallja, hogy egymástól elkülönültek vagyunk, és hogy a gondolataink nincsenek hatással valóságunk alakulására. Az itt leírtakból tisztán és világosan kiderül, hogy nem igaz ez az elképzelés. Hiedelemrendszerükön változtatva mindannyian a gyógyulás útjára léphetünk.

„A Kvantumérintés 2.0 – Az új ember valószínűleg a legfontosabb új publikáció a világon – az életet átalakító könyv; amely mindent megváltoztat.”

Dr. Cecilia L. W. Chan,
a Hong Kong-i Egyetem Viselkedéstudományi Egészségközpontjának
alapító igazgatója

* * *

A Kvantumérintés 2.0 – Az új ember méltatása

A QT2 izgalmas felfedező utazás. Készülj a csodára!

Dr. Davson Church

A Kvantumérintés 2.0 briliáns, muszáj elolvasni! A technikák egyszerűek és nagyon hatásosak, az eredmények pedig mélyrehatók. Richard jövőképe izgalmas, és biztos vagyok benne, hogy az egész világra hatással lesz.

Dr. Linda Steel, klinikai pszichológus

A Kvantumérintés 2.0 valószínűleg a legfontosabb új publikáció a világon – az életet átalakító könyv, amely mindent megváltoztat.

Dr. Cecília L. W. Chan,
a Hong Kong-i Egyetem Viselkedéstudományi Egészségközpontjának
alapító igazgatója

Ez az alapvető fontosságú könyv csodálatos, egyszerű és valódi gyógyító technikákat oszt meg. A Kvantumérintés 2.0 – Az új ember abban a pillanatban teszi közzé a velünk született képességekről szóló információkat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van rá.

Dr. med. Rick Jenkins,
az Amerikai Pszichiátriai és Neurológiai Testület diplomatája

A QT2 a legegyszerűbb gyógyító technika, amelyet bárki megtanulhat és használhat. Képes arra, hogy valóra váltsa Richard jövőképét. Amint az együttérzés gyógyító energiáját egyre szélesebb körben kezdik alkalmazni, az emberek békében élnek majd ezen a bolygón.

Huj Hoang, gyógyító

A Kvantumérintés 2.0 – Az új ember művészi alkotás, és azt bizonyítja, hogy valóban nincsenek határok! Richard látomásai reményt és zsenialitást tükröznek. Ez az egyszerű gyakorlati módszer új jövőt hozhat nekünk.

Dr. Art Dawson

Ezt a könyvet muszáj elolvasni! Felbecsülhetetlenül értékes tanításait beépítettem a mindennapi munkámba.

Jeffrey Benton Dc, CTN,
Az Érzelmi traumaoldás technikája című könyv szerzője

A Kvantumérintés 2.0 paradigmaváltó meglepetés. Hogy nem jöttünk rá erre évezredeken keresztül? Forradalmasítja az emberi képességekkel kapcsolatos felfogásunkat, és elképzelhetetlenül csodálatos átalakulást teremt.

Alex Fong,
a Hong Kong-i Általános Kereskedelmi Kamara vezérigazgatója

A Kvantumérintés 2.0 által tapasztalhatjuk, hogy ugyanolyan összeköttetésben vagyunk egymással, minta számítógépek az interneten. A gyógyulás időn és téren túli felgyorsítása pedig hihetetlenül erőteljes, értékes és hatásos. Hasznosítsátok, és váljatok új emberré!

Dr. Irene Lau

A Kvantumérintés 2.0 új emberré változtat és az új világba repít.

Hsziung-Kung Csen Kapler,
hagyományos kínai gyógyító

A Kvantumérintés 2.0 a valódi gyógyulás! Ez a könyv megváltoztatja a világot! Reménnyel tölti el az emberiséget, hogy ne csak sóvárogjon a túlélésre. Új protokollként beépítettem a mindennapi praxisomba.

Prudence Hall, gyógyító

A Kvantumérintés 2.0 valódi energiagyógymód. Ez a technika igazi áttörés, miközben nagyon könnyen megtanulható. Saját szememmel láttam a hatását. Amint ez az információ általánosan elterjed, az egészségügyi problémák jelentősen csökkennek majd.

Howard Etkin, gyógyító, FACC

A QT2 megváltoztatja a világot és azt, ahogyan a dolgokra tekintünk. Valójában hatalmas előrelépés és paradigmaváltás. Nem arról van szó, hogy képes vagyok rá, hanem arról, hogy valójában ez vagyok.

Allen Sachey, DDS

* * *

Ajánlások

Ezt a könyvet annak a felébredett új valóságnak ajánlom, amelyben felismerjük, hogy szeretetünknek nem csak értéke, de valós és közvetlen hatása is van a világra. Annak a valóságnak, amelyben az együttérzés, a nagylelkűség, az empátia és jóság együtt hatnak, és értékesebbek, mint a karizma, az ideológia és a nyereség. És végezetül annak a tudományosságnak ajánlom könyvemet, amely bátran fogadja a rejtélyeket és az anomáliákat, és a felébredett emberi lény valódi természetét kutatja.

Richard Gordon

Ezt a könyvet a csodálatos és nagylelkű univerzumnak ajánlom, amely élettel, családdal, barátokkal, természettel, szépséggel, értelemmel, gondolatokkal, felfedezésekkel és olyan vállalkozásokkal ajándékoz meg bennünket, mint ez a könyv, amely egyre inkább felfedi magát, és lélegzetvételről lélegzetvételre megtart bennünket a szeretetben.

Dr. Chris Duffield

Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik a létezés hitelesebb módjait és az örömtelibb életet keresik. A kvantumérintés mindkettőt megadta nekem.

Dr. Vickie Wickhorst

* * *

Tartalomjegyzék

  • KVANTUMÉRINTÉS 2.0 - Az új ember
  • A Kvantumérintés 2.0 - Az új ember méltatása
  • Tartalom
  • Az új embertípus
  • Kvantumérintés 1.0 és 2.0
  • A lelkesedés fokozatai, avagy a könyv vázlata
  • Hol kezdünk?
  • Melyek ezek az alkalmazások? Miként kezdhetem alkalmazni az új alapképességeket?
  • Értem, hogy képesek vagyunk gyorsan és könnyedén meggyógyítani a testet érintés nélkül, de mire használhatjuk még ezt a képességet?
  • Mi jöhet még, ha a szeretet és a szándék már most ilyen elképesztő dolgokra képes? Melyek az alkalmazási lehetőségek?
  • Olvasás és gyakorlás
  • A szerzők
  • I. rész - Az új emberi operációs rendszer
  • 1. fejezet - Vágjunk bele!
  • A tudományos módszer megkérdőjelezése
  • 2. fejezet - Felfedezés és változás
  • A saját felfedezőutam
  • Meghatározó felfedezés 2009-ben
  • Egy másik áttörés
  • A Santa Monica-i sétányon
  • A Tudat tudománya felé konferencia
  • 3. fejezet - Rezonancia, életerő és a kvantumérintés
  • Minden a szeretettel kezdődik
  • A kvantumérintés alapjai
  • Életerő-energia, rezonancia, bevonzás és a test intelligenciája
  • A testtudatosság fejlesztése
  • Első gyakorlat: Az ujj érzékelése
  • Második gyakorlat: A teljes test érzékelése
  • Harmadik gyakorlat: Légzés
  • Összekapcsolás
  • 4. fejezet - A szív feltüzelése
  • Spontán gyógyulás
  • A szív energiája
  • Szívenergia – Az első lépesek
  • Első gyakorlat: a szívenergia felélesztése
  • Második gyakorlat: A szívenergia és a légzés összekapcsolása
  • Harmadik gyakorlat: A szegycsont tartása és a nyitott szív
  • Negyedik gyakorlat: Szívtől szívig
  • A szándék kinyilvánítása
  • Ötödik gyakorlat: Minden együtt
  • Nyitott szem
  • A csontok helyremozdítása érintés nélkül
  • Hatodik gyakorlat: A csípő helyremozdítása hátulról
  • Hetedik gyakorlat: A csípő helyremozdítása szemből
  • Nyolcadik gyakorlat: A nyakszirtcsont egyenesbe hozása
  • 5. fejezet - A világban munkálkodó szeretet
  • A gyógyító varázslat
  • Továbblépés
  • Az új ember és az új világ
  • A szkepticizmus gátol?
  • II. rész - Alapvető gyógyító alkalmazások
  • 6. fejezet - Fájdalomcsillapítás
  • Érintéssel vagy érintés nélkül
  • Tippek és javaslatok a fájdalomcsillapításra
  • Önmagad kezelése
  • Záró gondolatok
  • 7. fejezet - Izmok, inak, ínszalagok és izompólyák
  • Ágyékizom, négyszögű ágyékizom és piriformis izom
  • Nyaki izmok
  • Arcizmok
  • További izomcsoportok
  • 8. fejezet - Szervek, mirigyek és az élettan
  • A pajzsmirigy
  • A csecsemőmirigy
  • A szív
  • A tüdő
  • A gyomor
  • A hasnyálmirigy
  • A máj
  • Az epehólyag
  • A vese és a mellékvese
  • A vékonybél és a vastagbél
  • A lép
  • A nyirokrendszer
  • Élettani folyamatok kezelése
  • 9. fejezet - Testtartásjavítás – csontok és ínszalagok
  • A farkcsont (coccyx)
  • Gyakorlat: a farkcsont helyremozdítása
  • A farkcsont és az ékcsont közötti kapcsolat
  • A gerincoszlop
  • Gyakorlat: A gerincoszlop egyensúlyba rendezése
  • A váll
  • A könyök
  • A csukló és a kéz
  • A térd
  • A boka és a láb
  • 10. fejezet - Gyakori kérdések
  • A szívenergia felszítása
  • A szívenergia-küldés gyakorlása
  • III. rész - Meglepő emberi képességek
  • 11. fejezet - Az agy területeinek kezelése
  • A nagy rejtély: fentről lefelé építkező gyógyítás
  • Hogyan kezeljük az agyat?
  • Az aggyal kapcsolatos információs források
  • Gyakorlatok az aggyal
  • 1. Az agy elárasztása
  • 2. A halántéklebeny
  • 3. Az agyalapi mirigy és a tobozmirigy
  • 4. A kérgestest (corpus callosum)
  • 5. Az amygdala, a hippokampusz és a hipotalamusz
  • 6. A jutalmazási és örömközpont
  • Agyprogramozás?
  • Az agyterületek és a különböző állapotok és betegségek
  • Az egyes állapotokkal és betegségekkel összefüggésbe hozható agyi területek
  • Kutatási lehetőségek a QT2 agyi alkalmazásaiban
  • 12. fejezet - A fülakupunktúra és a kvantumérintés
  • 13. fejezet - Szónokok, színészek, énekesek, művészek és sportolók teljesítményének, valamint az élet minőségének javítása
  • Lámpaláz
  • Színészek
  • Énekesek
  • Művészek és előadók
  • Megnövelt atlétikai teljesítmény és felgyorsított felépülés
  • Az élet és a világ elárasztása szeretetettel
  • 14. fejezet - Időn és téren túli gyógyítás
  • Túl a téren
  • Túl az időn
  • A múlt gyógyítása
  • A nehéz sorsú cica gyógyítása
  • A csecsemő gyógyítása
  • Az apa megtalálása négy percen belül (Chris története)
  • Az idővonal
  • A jövő gyógyítása
  • 15. fejezet - Több téma egyidejű kezelése
  • Jelképek és ikonok
  • Egyszerű ikonok létrehozása
  • Az ikonok aktiválása és használata
  • Több érzékszervre ható ikonok
  • Átmeneti ikonok és energiagömbök
  • Alprogramok
  • Gyakorlat a meggyőződések és az önkép megváltoztatására
  • 16. fejezet - Több személy egyidejű kezelése
  • A technika
  • A hab a tortán
  • 17. fejezet - Meggyőződések és az identitás megváltoztatása energiával
  • Megfigyelés
  • Egy megszokottól eltérő elmélet
  • A hét fő csakra:
  • Az öt testen kívüli csakra
  • A csakrák kezelése a beidegződések és az identitás megváltoztatására, illetve a kívánságok beteljesítésére
  • Gyakorlat a meggyőződések és az önkép megváltoztatására
  • 18. fejezet - A képességek megosztása
  • 19. fejezet - Látható csoda - az ékcsont és a nyakszirtcsont helyreillesztése
  • Az elferdült koponya és medence normális, de nem optimális
  • Az ékcsont és a nyakszirtcsont anatómiája
  • Az alaptorzulás háromdimenziós geometriája
  • Három figyelemre méltó megfigyelés
  • A technika
  • 20. fejezet - Gyakori kérdések
  • A meggyőződések és az identitás megváltoztatása: gyakorlat a tízes csakrával
  • Ikonok
  • Általános kérdések
  • 21. fejezet - Kvantumérintés-meditáció
  • Lazíts
  • Lélegezz
  • Idő
  • Fókusz
  • Gondolat nélküli szívenergia
  • Gondolattársítás a szívenergiához
  • Kreatív megoldások
  • IV. rész - Új tudomány, új jövő
  • 22. fejezet - Az új ember – meglátások és következtetések
  • Embernek számít?
  • Az új Turing-teszt
  • A nagy következtetés
  • 23. fejezet Kozmikus következtetések
  • 24. fejezet - Az új jövő látomása
  • Hol tartunk, és hogy jutottunk idáig?
  • Pszichopaták és szociopaták
  • Egy új jövő ajánlata
  • 25. fejezet - Záró gondolataim
  • A kvantumérintés forrásai
  • Utószó
  • Dr. Chris Duffield
  • Dr. Vickie Wickhorst
  • A szerzők életrajza
  • Ajánlások
Szerkesztő/Szerző: