Anthony William

Anthony William azzal az egyedi képességgel született, hogy egy magas szintű szellemmel folytat párbeszédet, aki olyan különleges pontosságú egészségügyi információkkal látja el őt, melyek gyakran jóval megelőzik a maguk idejét. Négyéves kora óta, amikor azzal sokkolta a családját, hogy bejelentette teljesen tünetmentes nagymamája tüdőrákját (amelyet aztán a vizsgálatok igazoltak), Anthony arra használja ezt az adottságát, hogy egyfajta sajátos képalkotási módszerrel elemzi az emberek egészségügyi állapotát, és elmondja nekik, hogyan nyerhetik vissza az egészségüket. Gyógyító médiumként mutatott páratlan pontossága és sikeres gyógyítási aránya világszerte ezrek bizalmát és szeretetét nyerte el – többek között film- és rocksztárokét, milliárdosokét, profi sportolókét, sikerlistás írókét és számtalan más emberét az élet minden területéről – akik addig nem találták a gyógyulás útját, amíg a Szellemi vezető beléjük nem látott. Anthony olyan orvosok számára is felbecsülhetetlen tudást képvisel, akiknek segítségre van szükségük a legnehezebb eseteikhez.


 

Anthony William: Gyógyító médium

Gyógyító médium

Alcím

A krónikus és gyógyíthatatlan betegségek mögött rejlő titkok

Összezavarnak a világ egymással ellentétes egészségügyi információi, és szeretnél egyetlen világos útmutatást?

Megijeszt sok betegség, például a rák rohamos terjedése, és a megelőzés módjait keresed?

Fogyni szeretnél? Vagy fiatalabbnak kinézni, és úgy is érezni magad? Több energiára vágysz? Segíteni akarsz egy beteg szeretteden? Óvnád a családod jóllétét?

Próbálkoztál már mindennel, jártál mindenhol, és az egészséged még mindig nem olyan, mint szeretnéd? Megerősítést szeretnél, hogy nem te képzelted vagy okoztad a saját szenvedésedet?

Szerkesztő/Szerző: